2021. május 17., hétfő

Harmati Gyöngyi: Felirat a remény kapuján...

   




    É
letem során többször is előfordult velem, hogy olyan élethelyzet(ek)be kerültem aminek nem
volt azonnali megoldása. Ez idegességet, frusztrációt váltott ki belőlem, a tehetetlenség gúzsba kötött. A 
feszültség egyre csak nőtt bennem, éreztem muszáj valahogyan levezetni. Ilyenkor, ha tehetem elszoktam
menni sétálni, megpróbálom kijárni magamból a negatív érzéseket, gondolatokat.
A városban ahol élek a lakásunktól nem messze található egy kis csendes családi házas övezet. Az utcákon
alig lehet emberekkel találkozni és az autóforgalom is elhanyagolható. Kiváló hely a csendes, magányos elmélkedésre. Ahogy a kilométerek gyűlnek lábaimban, úgy csökken, apad a feszültségszínt a testemben, 
lelkemben. Egyik séta alkalmával egy különleges kapura lettem figyelmes, egy ábra és
egy felirat volt felvésve rá. A kép egy gólyát ábrázolt, amint egy békát próbál lenyelni, de a béka nem hagyta
magát, mellső lábaival a gólya hosszú csőréből kinyúlva annak torkát szorongatta. Alatta a felírat így szólt: 
                                                SOHA NE ADD FEL!

Egy szempillantás alatt megértettem, hogy a kapun látható kép és felirat nekem szól. A lelkemből a
maradék feszültség szinte egy pillanat alatt elpárolgott. Már sokkal nyugodtabb lélekkel indultam el hazafelé.
Most már észrevettem a házak ablakában vírító csodaszép orchideákat, megláttam a járdák melletti zöld fűben elszórtan kikandikáló lilafejű ibolyákat is. Ahol eddig csak szürke, egyhangú, néhol kopott, foldozott járdákat
láttam, most örömmel láttam meg a jó Isten által elém tárt színes világot.
Újra mindenben csak a jót, a reményteli szépséget véltem felfedezni. A kedélyállapotom gyökeres, radikális változásáért még ma is hála tölti el a szívemet. Mennyei Atyám a legegyszerűbb módját választotta ki, hogy
üzenetét, mégha egy kapu felirat formájában is, de eljuttassa hozzám! Eközben hirtelen eszembe jutott,
biztosan nem véletlenül egy pár perces kis videó, amit pár éve láttam egy videómegosztó csatornán, és milyen meglepő a címe szintén az volt, mint amit a kapun olvastam: SOHA NE ADD FEL!
Egy nagy reményekkel induló sportoló életéről szólt a kisfilm, aki éremre esélyes volt a 400 méteres síkfutás számában, a Barceloniai Olimpiai Játékokon. A sikeres rajt után 150 méterrel hirtelen erős fájdalmat érzett,
elszakadt az ínszalagja. A másodperc törtrésze alatt semmisült meg hosszú-hosszú évek kitartó munkája, Ő
azonban képtelen volt feladni. Felállt és sántikálva iszonyatos kínok között,
de folytatta a versenyt, a közben a pályára érkező édesapja segítségével. Apa és fia együtt folytatták a
megkezdett távot, majd a cél előtt az Apa elengedte fiát, hogy be tudja fejezni a versenyt. Bár Derek Redmond
nem nyert érmet, de a stadionban ott lévő 65.000 ember állva tapsolva köszöntötte a hihetetlen kitartásáért.
Így bánik velünk is Isten, megengedi ugyan a nehézségeket az életünkben, de közben végig velünk van a
fájdalmak útján, ahogyan Ady Endre: Az Úr érkezése című versében is olvashatjuk: 
                      "Mikor a lelkem roskadozva vittem,
                        Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." 
Ameddig nem adjuk fel, világos, hogy addig nem is veszíthetünk! Mindig van remény, mindig érdemes küzdeni!
Így villantott fel a jó Isten egy kapu felirata és egy majdnem elfelejtett kis videó formájában egy reménysugarat
életem beborult egén. Ahogyan a Szentírásban is olvashatjuk:
"A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent
Lélek által, ki adatott nékünk." (Róma 5:5)

 
Harmati Gyöngyi
     S.D.G.

További pillanatképek az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

2021. május 16., vasárnap

Harmati Gyöngyi: A gyűlölet börtön....

 

 

                                                       saját fotóm: Rácsok között...(H.Gy.)


"A gyűlölet börtön, ahová az ember saját magát zárta be
és önként eldobta a szabadulás, a megbocsátás kulcsát."


        Harmati Gyöngyi
A békesség szigete blog szerkesztője 

2021. május 13., csütörtök

Harmati Gyöngyi: A hála, a legjobb védőoltás...

 


                                                          saját fotóm: Pitypangok...(H.Gy.)

A hála és megelégedettség egy olyan védőoltás, mely megerősíti lelki immunrendszerünket
a depresszió, a csüggedés és az irigység vírusainak támadása ellen. Segít abban is, hogy
ha már átjutottak a védővonalon, könnyebben száműzhessük őket."


           Harmati Gyöngyi
A békesség szigete blog szerkesztője

2021. május 12., szerda

Harmati Gyöngyi: A háláról....

 

 

                                                                    saját fotóm: Tükröződés...(H.Gy.)



"A mindennek, jónak-rossznak egyaránt örülő ember hálás ember is egyszerre.
Nem azt nézi, hogy mije nincsen vagy mit vett el tőle az élet, hanem azt látja meg
ami valóban fontos és azt tartja számon, amit az isteni gondviseléstől ajándékba
kapott."

           Harmati Gyöngyi
A békesség szigete blog szerkesztője

Harmati Gyöngyi: A hűségről...

 


                                                        saját fotóm: Kövek között...(H.Gy.)

"A hűséget egy életen át kell fokról-fokra felépíteni, védelmezni,
                   de egy pillanat alatt le lehet rombolni."

           Harmati Gyöngyi
A békesség szigete blog szerkesztője

Harmati Gyöngyi: A mértéktartásról...

 

 




"A mértéktartás a boldogság útja, aki rajta jár nem hajszolja magát lehetőségeit 
meghaladó túlzó költekezésbe, sem egészségét károsító, helytelen szokásokba.
Megtanulja a kívánságait és a valós szükségleteit egyensúlyban tartani." 

                 Harmati Gyöngyi, a békesség szigete blog szerkesztője:
                            www.abekessegszigete.blogspot.com                  

2021. május 11., kedd

Harmati Gyöngyi: A szelídség ereje...

 


                                                                saját fotóm: Tükörkép...(H.Gy.)



"A szelíd ember látszólag gyengének, esetleg gyávának tűnhet, valójában ő a legerősebb,
képes féken tartani természete vad erőit, képes lemondani a megtorlásról, még ha ezért
gúnyos lenézést is kap "jutalmul".


            Harmati Gyöngyi
A békesség szigete blog szerkesztője

2021. május 10., hétfő

Harmati Gyöngyi: Add tovább a jót!!!

 


                                                              saját fotóm: Ártézi kút...(H.Gy.)



"A jó kút bőségesen ontja magából az éltető vizet minden szomjazót ellátva.
Az emberek lelke is szomjúhozik, áhítozik egy kedves szóra, apró figyelmességekre,
egy jó könyvre vagy akár egy békességet árasztó fotóra. Adjunk, adjuk tovább a jót!!!"

                   Harmati Gyöngyi
A békesség szigete blog szerkesztője 

2021. május 9., vasárnap

Harmati Gyöngyi: Mire vársz?

 






   "A csillagokat nem tudod lehozni az égről senkinek sem,
de egy aprócska szívességet bármikor bárkinek meg tudsz tenni!
                              Mire vársz?" 


                Harmati Gyöngyi
A békesség sziget blog szerkesztője

2021. május 7., péntek

Harmati Gyöngyi: Elveszve Betűországban (A diszlexia áldás vagy átok?)

 

 



       Amikor egy kisgyermek első alkalommal átlépi az iskola kapuját, a tudás birodalmának küszöbét is átlépi egyben.
Van aki napfényes útra talál bent, van aki kisebb zökkenőkkel megismeri ezt a világot. Vannak azonban olyan gyermekek is, 
akik számára ez a birodalom sok-sok kudarcot, buktatót tartogat.
Hiába óvjuk, féltjük csemeténket az esetleges csalódásoktól, sikertelenségektől, előfordul, hogy néha önhibáján kívül mégis hatalmas akadályokkal terheltek lesznek az iskolás évei. Így történt ez nálunk is amikor 2. osztály elején közölték velünk, hogy fiúnk diszlexiás és diszgráfiás. Ez az olvasás és az írás zavarában, illetve a helyesírási hibák túlzott gyakoriságában megnyilvánuló részképességhiányt jelenti. Ez az állapot nem csupán az iskolapadban, de egész életükben hűséges társként elkíséri őket. Sok-sok türelemre, és nagyszerű, szakképzett pedagógus segítségére van szüksége a speciális fejlesztésre szoruló gyermekeknek, fiataloknak. Az első sokkból felocsúdva, a következő gondolatunk az volt, hogyan orvosolhatnánk a bajt, hogyan segíthetnénk gyermekünknek. Tudtuk hosszú küzdelmes út vár ránk, sok az ilyen problémával küzdő gyermek és az iskola lehetőségei is végesek, így magánúton kellett keresnünk a megoldást. Hamar eljutottunk egy nagyon kedves és elhívatott szakemberhez, Ibolyához. Tíz éven keresztül heti 2 alkalommal vittük fiamat a különórákra esőben, hóban, rossz és jó időben egyaránt. A tanárnő kézen fogta gyermekünket és segített eligazodnia a betűk kúsza, homályos, és sejtelmekkel teli világában. A magánórák kitartó szorgalmas látogatója volt a tanárnő Zsömi névre hallgató cicája is, aki akarva-akaratlanul is, de fontos szerepet játszott a tanulás, a feladatok megoldása által keltett feszültség csökkentésében. Ibi néni megértette velünk, hogy ne tekintsük ezt az állapotot tragédiának, annál inkább sem, hiszen egy másik területen, matematikából magasan kiemelkedőek fiúnk képességei. Talán ezért is nevezik ezt a zsenik betegségének. Leonardo da Vinci képtelen volt rendesen megtanulni olvasni. Edisont az iskolában szellemileg elmaradottnak, taníthatatlannak minősítették, édesanyja tanította otthon. Bár megtanult felnőtt korára olvasni, de mindvégig nehézségei voltak a helyesírással és a nyelvtannal. Anatole France francia író a rossz helyesírása miatt kétszer is megbukott az érettségi vizsgán. Az életéből mégsem erre emlékszünk, hanem arra, hogy irodalmi Nobel-díjat kapott. Albert Einstein, Pablo Picasso, Agatha Christie, Gróf Széchenyi István és még sokan mások is ezzel a részképességhiánnyal éltek mégis előnyükre tudták fordítani ezt az állapotot. Állandóan szemünk előtt kellett tartanunk és erősíteni is ezt gyermekünkben, hogy a diszlexia nem akadályozhatja meg semmiben. Bár az igaz, hogy neki többet kell dolgoznia, küzdenie céljaiért, mint másoknak, de végül eléri majd őket. Ez az állapot sajnos nagyon is érthető módon önbizalomhiánnyal is együtt jár, ezért egy baráti jó tanácsot megfogadva elkezdett járni fiúnk önvédelmi edzésekre. Ezek az alkalmak láthatóan nemcsak testileg, de lelkileg is megerősítették. Abban az időben volt látható a televízióban a Tenkes kapitánya filmsorozat, Balázs nagyon szerette nézni. Gondoltam, ha ennyire a megkedvelte a film szereplőit, akkor talán a róluk szóló könyvet is szívesebben elolvasná. 
Annyira szerettem volna, ha diszlexiája ellenére megszereti a könyveket, az olvasást, legyőzi a betűk rideg világától való félelmét. Örsi Ferenc könyvét végül egy antikváriumban  sikerült kissé megviselt, de még jól olvasható állapotban megvásárolni. A könyv beváltotta a hozzáfűzött titkos reményeimet, egyik este arra lettem figyelmes, hogy éjszaka a szobájából halvány derengés szűrődik ki. Fiam az esti jó éjt puszi és elköszönés után a titokban becsempészett zseblámpával, takarója alatt olvasta a könyvet. Persze nem szidást kapott az éjszakai olvasásáért, hanem hatalmas dicséretet. Aki nincs hasonló helyzetben el sem tudja képzelni micsoda öröm, látni gyermekemet önként, magától olvasni! Már korán észrevettük, hogy érdeklődése a számítástechnika, informatika felé fordult, amihez a szakirodalmat 30 évvel ezelőtt, ha emlékeim nem csalnak leginkább angol nyelven lehetett olvasni. Meglepetésünkre az angol nyelvtan simábban ment, mint a magyar. Gyermekünk talált egy olyan logikai "útvonalat" a megértéséhez, ami által már a középiskola végére meg lett a nyelvvizsgája, persze kellett hozzá egy nagyon türelmes magántanár és nyári nyelviskolák is. Sajnos nem lehet elhallgatni azt a szomorú tényt, hogy a középiskolai irodalomtanár éveken keresztül a legkevésbé sem támogatóan állt gyermekünk részképességhiányos állapotához. Amilyen módokon csak lehetett megkeserítette Balázs életét. Emlékszem éveken keresztül a nyelvtani szabályokat tanultuk, illetve frissítettük fel, hogy elkerüljük azt a "vádat", hogy azért nem megy a helyesírás, mert nem tudja a szabályokat. A tanárnő biztos volt benne, hogy fiúnk nem tud leérettségizni, és az utolsó évre már nem akarta az osztályban látni, így az elégtelen osztályzatok bőségesen záporoztak a nyelvtan órákon, elmarasztaló, lekicsinylő szavak kíséretében. Fájdalmas időszak volt, még pszichológus segítségét is igénybe kellett vennünk. Ebben a helyzetben is kaptunk segítséget, a Tanulási képességet vizsgáló bizottság felmentette fiamat a nyelvtan érettségi alól, de helyette dupla irodalom-tételből kellett vizsgáznia és az írásbeli részt nem hagyományosan, hanem a számítógépen tehette meg. Ezután jött egy sikeres egyetemi felvételi vizsga, majd a diploma megszerzése. Az egyetemen már senki nem foglalkozott a helyesírásával, itt már a közgazdasági programozó matematikus szakon egészen más képességeire voltak kíváncsiak. Fiam szofverfejlesztő mérnökként dolgozik, programozói versenyt is nyert, szakmájában sikeres, dolgozott külföldön is. A sok fáradtságos munka gyümölcse beérett!!! Elérkezett az ideje az első osztálytalálkozónak, amin részt vett az irodalomtanár is. Fiam odament, hozzá és megszólította:
- Hálás vagyok Önnek és köszönöm, hogy ilyen keményen bánt velem, mert ez megtanított arra, ha
még többet tanulok, képezem magam és nem adom fel akkor megvalósulhatnak az álmaim.
- Anya, ha láttad volna a megdöbbent arcát - mesélte el fiam a találkozó után.
- Mit köszönsz? - ült ki a meglepetés a tanár arcára, hiszen biztosan nem számíthatott a történtek után egy ilyen megnyilvánulásra. Nagyon hálás vagyok amiért a jó Isten így át tudta fordítani Fiamban azt a sok keserűséget hálává és örömmel vegyes megkönnyebbüléssé.
    Azóta már két évtized eltelt, de ennek az életszakasznak a küzdelmeire való emlékezés segít abban, hogy az éppen esedékes nehézség legyőzéséhez erőt tudjon meríteni. Kemény lecke volt, de sokat köszönhet neki. Mindig arra kell gondolni, hogy abból az élethelyzetből amiben éppen vagyunk, bármilyen rossz is, hogyan lehet valami jót is kihozni. Ehhez sok türelemre is szükség van és arra,
a biztos tudatra, hogy soha nem szabad feladni! Így vált áldássá amiről kezdetben azt gondoltuk, hogy átok. 

Harmati Gyöngyi
     S.D.G.

További pillanatképek az alábbi linken olvashatóak:   
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

Harmati Gyöngyi: Kődobálok...

 


                                               saját fotóm: A tó tündére szobor, Hévízen...(H. Gy.)

Életem apró történéseiből....

      Az "indián nyár" talán az egyik legszebb időszak az évben, a nyár heve lassan megszelídülve
folyik át az ősz aranyló folyójába. Hévízen, a "csúzölő csodató" főbejárata előtt a virágos sétány egyik padján csukott szemmel pihenve arcomat a meleg napsugarak simogató ujjai felé fordítottam. Ennél
idillibb állapotot elképzelni sem lehetne, mely őszinte bánatomra sajnos nem tartott sokáig. A pihenőpadoktól pár méternyi távolságra egy kis tavacska található, közepén a Tó tündére szoborral,
mely körül békésen úszkálnak a piros színben pompázó aranyhalak, illetve csak úszkálnának, ha
hagynák őket. A nyugalmukat egy idősebb úr és unokájának tűnő 10 év körüli kisgyermek zavarta 
meg, akik egymással számomra érthetetlen, idegen nyelven beszéltek. Megdöbbenéssel láttam, hogy
a kisfiú a kezében lévő nagyobbacska kavicsokkal dobálta a halakat, céltáblának nézve őket. A
nagypapa pedig adogatta az unokája kezébe az újabb muníciót. Láthatólag jól "szórakoztak". Most
mit csináljak? - szaladt át rajtam a gondolat, hiszen nem beszélem a nyelvüket, hiába megyek oda,
nem tudok velük kommunikálni. Ennek ellenére mégis odasétáltam a szökőkúthoz, jobb ötlet híján
rájuk néztem és próbáltam minél kedvesebben mosolyogni, hátha ez a stratégia beválik. Elszégyellik magukat és talán elmennek - gondolkodtam magamban. Én lepődtem meg a legjobban rajta, amikor
egy erőtlen kődobási kísérlet után egyszerűen, pár idegen szó kíséretében, amit láthatóan nekem
céloztak, de nem érhettem meg, elsétáltak. Már majdnem elkönyveltem micsoda "sikert" értem el,
amikor belém hasított a gondolat, hogy én sem vagyok jobb náluk semmivel. Ugyan én nem szoktam 
kővel dobálni a szökőkútban úszkáló ártatlan halacskákat, de sajnos gyakran előfordul, hogy nem kavicsokkal, hanem a szavakkal "dobálózok". Meggondolatlan módon könnyen elhullajtva őket,
másokat megbántva, amikkel akarva-akaratlanul is ártok embertársaimnak sok-sok keserves percet
okozva ezzel, akár egy életen keresztül. Ki tudja felmérni a kárt, hogy az ilyen szavak, kifejezések, megszólalások milyen mélyre esnek le az emberek lelkében. Nem olyan könnyű őket onnan kihalászni, mint a sekély 
szökőkút vízéből a beledobált kavicsokat. 
    Így tanított meg engem ez az eset arra, hogy ne ítélkezzem mások felett elhamarkodottan, hiszen
én sem vagyok különb, én sem vagyok bűntelen. Mi mindannyian Isten irgalmára szorulunk, ki ezért,
ki meg amazért! 

További pillanatképek az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

Harmati Gyöngyi: Az élet játéka...(Éva néni és Pollyanna története)

 


Pillanatképek é
letem apró történéseiből...

      Lakásunktól 300 méternyi távolságra található egy kis éjjel-nappal is nyitva tartó élelmiszer boltocska, melyhez kívülről egy aprócska üde zöldségeket, friss gyümölcsöket árusító részleg is hozzátartozik. Ritka kivételtől eltekintve délutánonként itt szoktuk megvásárolni férjemnek és nekem a vacsorához szükséges negyed kilócska kenyerünket. Időnként itt szoktunk találkozni egy apró termetű, őszes hajú, mosolygós hölggyel, nevezzük most Éva néninek és Zsömi névre hallgató, már nem a fiatalabb korosztályhoz tartozó kutyusával is. Aztán hirtelen, minden átmenet nélkül egyik napról a másikra megszűntek ezek a délutáni találkozások, sem Éva néni sem a barátságos, mindent megszimatoló kutyusa nem örvendeztettek meg bennünket látványukkal.  Azon kaptam magam, hogy egyre többet gondolok Rájuk, elkezdtem aggódni miattuk vajon nem történhetett-e valami bajuk? Nagy örömömre egy kis idő elteltével újra megpillantottam Őket, de szomorúan kellett észre vennem, hogy az idős hölgy karja be van gipszelve és egy kendővel fel van kötve. A kutyus illedelmesen követte, tudta most nem rakoncátlankodhat. Nem tudtam szó nélkül elmenni mellettük, odaléptem Hozzájuk, köszöntem nekik és elkezdtünk beszélgetni egymással. Éva néni elmesélte, hogy a fővárosban volt látogatóban, és a metróban a mozgólépcsőn elesett, eltörte a karját és meg is kellett operálni. Pár napig a szomszédok gondoskodtak Zsömi sétáltatásáról. Mosolyogva, őszinte derűvel a hangjában állapította meg, hogy tulajdonképpen mennyire jól járt, hogy csupán a karja törött el és nem a lába, mert akkor még fel sem tudna kelni és nem tudná ellátni saját magát és Zsömit sem. Mint megtudtam Éva néni, már hosszú ideje egyedül él, évekkel ezelőtt viharos gyorsasággal egymás után veszítette el 
férjét és egyetlen gyermekét, mégsem zúgolódott és panaszkodott. Megemlítettem Éva néninek, hogy az egyik kedvenc könyvem, mely E. H. Porter írónő tollából származik és az Élet játéka címet viseli hasonló életfelfogáson alapul. A könyvben egy árva kislányról olvashatunk, akit édesapja a halála előtt tanított meg az "öröm-játékra". A kislány, Pollyanna életét ez a mindenben a jót kereső, mindenben a szépséget felfedezni vágyó gyermeki lelkület munkálkodik, amellyel a városka lakónak életét is nagymértékben megédesíti. A legközelebbi találkozásunkra el is hoztam a könyvet Éva néninek, aki nagy örömmel elfogadta. Megemlítettem, hogy ebből a történetből film is készült, a főhős kisleány neve a címe: Pollyanna. Éva néni szerette volna a filmet is megnézni, így e-mail címet cseréltünk és már aznap küldtem is a film linkjét. Így lettünk csupán ismeretlen ismerősből szép lassan barátokká! Éva néni pozitív hozzáállása az élet gondjaihoz, bajaihoz, főleg a mostani koronavírus járvány idején mindannyiunk számára bíztató, bátorító lehet. Esténként lefekvéskor átgondolva a napi történéseket, sokszor találok vígaszt abban, hogy csupán a nap folyamán ennyi és nem több rossz dolog történt velem és hálát adok amiért még élhetek. Remélem holnap is kapok egy újabb lehetőséget, megújuló erőt a rajtam múló hibák kijavítására. Addig nem hunyom le a szemem, amíg valami jót, légyen az bármilyen apróság nem találok az eltelt napomban!
     Csupán rá kell szoktatni szemünket az igazi, valódi értékek meglátására. Ha szorgalmasan gyakoroljuk akkor biztosan sikerülni fog, mint Pollyannának és Éva néninek is.


További pillanatképek az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

2021. május 3., hétfő

Harmati Gyöngyi: Az emberi lélek hangszer...

 




"Az emberi lélek egy nagyon érzékeny hangszer, akkor zeng a legszebben,
ha engedjük, hogy a mennyei jó Atya irgalmassal kézzel megszólaltassa."

Harmati Gyöngyi, a békesség szigete blog szerkesztője