A tavalyi nyáron amint a COVID-járvány lecsengése lehetővé tette újranyították az egyik átmenetileg bezárt reumakórházat Hévízen. Meglepődtem amikor megkaptam a beutalót, hiszen a bezárás miatt hosszabbra nyúló várólista miatt nem reménykedtem ilyen gyors invitálásban, bár így is kivártam az egy évet. Vállaltam, hogy az intézet egész területén, a betegszoba és az étkezés idejének kivételével végig maszkot kell viselni még a kezeléseken és a gyógytorna alatt is. Összecsomagoltam a 3 hetes gyógykezelésre javasolt dolgokat ill. a személyes holmijaimat is amire úgy gondoltam feltétlenül szükségem lesz. Közben az az érzésem támadt ez túl sok lesz, vigyek kevesebbet, de hiszen autóval megyek - gondoltam - nem nekem kell cipekedni. Inkább legyen több, mint hogy kézzel kelljen mosnom a kórházban a napi "vizes kezelések" melletti holmikat is. Mégis hallgatva a halk, csendes késztetésnek kitettem a vinnivalók egy részét, amiről akkor még nem is sejtettem, hogy később mennyire fogok majd örülni neki.
Mindig kíváncsian várom ki lesz a szobatársam, kik lesznek az asztaltársaim, kikkel ismerkedhetem meg. Azért szoktam imádkozni, hogy évente ez a 3 hét amit Hévízen töltök ne csak a testi gyógyulásomra, rehabilitációra fordítodjon, hanem lelkiekben is tudjak épülni illetve másoknak is tudjak ebben a segítségére lenni, még ha csak egy kis olvasnivalót is tudok adni az Árvai Márti által készített igés könyvjelzők kíséretében. Jó volt újra találkozni az előző években megismert szobatársammal, vittem neki egy MP3 lejátszót, nagyon örült a meglepetésnek és a 9 éves kisunokájának is elfogadott egy könyvet, Szász Ágnestől a Barangolások a szív országában, igaz történetek gyermekeknek címűt. Ebben az évben úgy alakult, hogy két kedves gyógytornászom is lett, igen ám de erre nem számítottam és csak egy, A belső szobában c. idézetgyűjtemény vittem ajándékba. Ezt a "bajt" könnyen lehetett orvosolni meglátogattam a Bakó Gyöngyit a hévízi-tónál lévő könyveskuckójánál és vettem még egy példányt, mondanom sem kell mennyire örültek neki. Ott tartózkodásom alatt sem maradtam lelki táplálék nélkül, mert a Bakó házaspár mind a három szombaton meghívott az otthonába és on-line be tudtam kapcsolódni a szombatiskolai tanulmány átvételébe, majd pedig az Istentisztelet áldásaiban is részesülhettem. Utána kaptam finom ebédet majd jókat kirándultunk a zalacsányi-tónál, az Örvényes-hegyen és még a Zala-folyónál is jártunk ahol megnéztük a ferdén növő fák birodalmát. Vittem magammal a Nyitott Szemmel magazinból is 12 példányt ajándékozásra. A kórház könyvtárába a gyógykezelések végén 2-3 különböző számot szoktam bevinni, mindig szívesen fogadják a magazint már évek óta. Ebben az évben ahogyan megérkeztem folyamatosan éreztem egy késztetés, hogy menjek a könyvtárba most rögtön, ne várjak semmire, amit meg is fogadtam. Másnap a kezelések után az orvosi szoba melletti faliújságra tévedt a szemem és azt láttam nem kis meglepetéssel, hogy a mai naptól szabadság miatt zárva lesz a könyvtár. Valaki "megsúgta", hogy igyekezzem, mert ott létem alatt már nem lesz több lehetőségem. El sem tudom mondani, mennyire hálás voltam a jó Istennek, hogy így gondoskodott arról, hogy a magazinok eljussanak a kórház könyvtárába. A szanatóriumban húsmentes étkezést kértem, így automatikusan a diétás csoportba kerültem. Az asztaltársaim étkezésemet látva néha érdeklődéssel, kérdésekkel fordultak felém, néha pedig értetlenül álltak hozzá. Ennek ellenére mindig el szoktak fogadni egy-egy életmód-változtatásról szóló könyvet, vegán receptes-füzetet illetve Nyitott Szemmel magazint. A gyógykezelésemet váratlanul a lejárt idő előtt egy nappal meg kellett szakítanom, mert a krónikus szívbeteg férjem belázasodott. Nagyon hálás voltam, hogy a férjem csupán a 3. hét végére betegedett meg, mert így énmagam is tudtam kicsit gyógyulgatni és azért is, hogy kevesebb holmit hoztam, a könnyebb csomaggal egyszerűbben tudok majd az autóbusszal hazautazni. Még sikerült délelőtt a kezeléseket felvenni, de sietnem kellett a kezelőorvosomtól is engedélyt kérni a korábbi eltávozásra, csomagolni, a szobát leadni a nővéreknek, taxit rendelni ami levisz a város másik végében lévő pályaudvarra. És ekkor teljesen váratlanul egy idős hölgy, aki rolátorral közlekedett leszólított:
- Kedveském, délután hozna nekem a városból, a patikából egy krémet, tudja nagyon fáj a lábam.
- Óh, nagyon sajnálom, de délután már nem leszek itt, utazom haza - szóltam szomorúan.
Majd mint aki tényleg nem tehet semmit igyekeztem a sok tennivalóm elvégzésére. Mégis ott motoszkált bennem, hogyan is tudnék az idős hölgynek segíteni. És ekkor eszembe jutott, hogy van nekem egy ilyen krémem a szobában, de hogyan is tudnám odaadni, hiszen a nevét sem tudom illetve azt sem, hogy ebben a többszáz beteget ellátó intézményben melyik emeleten, melyik szobában is lakhat. Nem is értem miért pont engem szólított le, talán látott délutánonként a tóra járni fürdeni? Éppen elérkezett az ebédelés időpontja, ekkor egy különös indíttatás hatására magamhoz vettem a krémet egy Nyitott Szemmel magazin kíséretében és elindultam az ebédlő felé. Rábíztam a jó Istenre, hogy ha Ő úgy látja jónak akkor találkozhassam az idős "nénivel". Ekkor hihetetlen dolog történt, kinyílott a lift ajtaja és a hölgy szállt ki belőle kis kézikocsiját tolva maga előtt. Abba nagy meglepetésére elhelyeztem a krémet és a magazint is. Ha lehet ilyet mondani, illetve leírni madarat lehetett volna fogatni velem, annyira boldog voltam, hogy a jó Isten az utolsó pillanatban is még fel tudott erre a jó cselekedetre használni. Az idős hölgy annyira örült annak, hogy még olvasnivalót is kapott, azt mondta mostanában még ilyen jó dolog nem történt vele. Ebéd után boldogan raktam össze
a csomagomat és ekkor vettem észre, hogy lapul még egy Nyitott Szemmel magazin a szekrényben a legalsó polcon, automatikusan a böröndbe akartam tenni, de ekkor is éreztem egy erős késztetést, hogy inkább a kézitáskámba tegyem. Mint utóbb kiderült ez is jó választásnak bizonyult. Az autóbuszpályaudvaron, amíg a buszra vártam megismerkedtem egy hölggyel, aki szintén örömmel, mosolygó arccal elfogadta az olvasnivalót. Hazafelé a buszon az átéltek hatása alatt, lelkemben hálával, szívemben boldog örömmel néztem a tájat, mely egyre közelebb vitt otthonomhoz. Útközben egyre csak a Máté 10: 30-ban olvasható ige járt a fejemben:
"Néktek pedig még a fejetek hajszálai, apró gondjaitok is mind-mind számon vannak tartva."
Harmati Gyöngyi
S.D.G.
További írásokat olvashatsz még a békesség szigete blogon:
https://abekessegszigete.blogspot.com/
-
