2023. november 30., csütörtök

Egészségnap Kaposváron...(2023.nov.5.)

 

 

                                                            saját fotóm a kóstolóról...(H.Gy.)



   Nagy örömmel fogadtuk a jó hírt, hogy Szabó Zoltán dietetikus, táplálkozástudománnyal foglalkozó testvérünk
újra ellátogat hozzánk Kaposvárra egy előadást tartani a gyülekezetünk által szervezett Egészségnap keretén
belül. Az esemény helyszínének az Egészségügyi Főiskola adott otthont, november elején egy vasárnapi nap délutánján.
    A szervezésben segítségünkre volt, hogy a Facebook-on már évek óta működik egy csoportunk, aminek Életmódklub-Kaposvár a neve. Ezen a fórumon keresztül az egészségnapi alkalmat eseményként meghirdetve nyilvánossá is tudtuk tenni. A testvérek egy csapatként együttműködve terjesztették a kinyomtatott meghívókat, vittek könyvtárakba, a Polgárok házába, orvosi rendelőbe, vasútállomásra, középiskolai kollégiumba
és a rendezvény helyszínére is. Ezenkívül hívtunk még email-ben és személyesen is ismerősöket, rokonokat, barátokat, illetve azokat az embereket is akik már többször is eljöttek és megadták az elérhetőségeiket.
(Zárójelben említem meg, hogy a koronavírus járvány alatt Árvai Márta rendszeresen szervezett, tartott
életmóddal kapcsolatos alkalmakat és hívott meg előadókat virtuálisan a 8x8-as csatornán keresztül, így 
zokban az időkben is tudtuk tartani a kapcsolatot a téma iránt érdeklődőkkel.)
   Bakondiné Erzsike testvérünk a meghívókat eljuttatta a helyi rádióhoz és a televíziós csatornákhoz.
Meglepődve, de örömmel nyugtáztuk, hogy egy két fős stáb is megjelent az egészségnapon. Felvették az
előadást, a kóstolóra hozott ételekről is készítettek képes beszámolót, és még Árvai Mártával egy rövid kis
interjúra is maradt idő. 
Az előadás kezdete előtt nekiláttunk az otthon elkészített ételek feltálalásához. Készült három féle fasírozott:
babból, napraforgómagból és cukkiniből is. Lehetett még kóstolni magvas pogácsát, szezám ropogóst, káposztás táskát és diós-datolyás desszertet. A bemutatott ételekről recept is készült, amin feltüntettük az elérhetőségeinket: Életmódklub-Kaposvár facebook csoport, Eleki Életmódközpont, és 
Szabó Zoltán: Húsontúl honlapja. A résztvevők a recept mellé kaptak még ingyenesen egy kis füzetet: Kezünkben
az egészségünk! címmel, melyben az egészséges élet 8 alappilléréről lehetett olvasni. 
     Röviddel az előadás megkezdése előtt még csak pár érdeklődő jelent meg, de aztán pár perc leforgása alatt megtelt az előadóterem hallgatósággal. Még a szomszédos városból, Dombóvárról is érkezett látogató. A rendezvényen minden korosztály képviseltette magát, volt még egy háromgenerációs család is, nagyszülők gyermekeikkel és tizenéves, általános iskolás unokáikkal együtt érdeklődve hallgatták az előadást. Egy fiatal házaspár is megjelent pár hónapos kis csecsemőjükkel, akit Lénának hívtak. A kisbaba békésen végig szundikálta 
az előadást.
     A legnagyobb kihívást az időjárás tartogatta számunkra, egész héten folyamatosan folyt az ég csatornáiból az
eső. Az előadás napján pedig szinte egész nap sűrű cseppekben vigasztalanul potyogtak az esőcseppek, néha felhőszakadás szerűen áthatolhatatlan függönyt képezve. A felhőtakaró szürke fátyolként takarta be a várost.
Sokat fohászkodtunk, hogy az időjárás ne szegje kedvüket a jönni szándékozóknak. Imáink meghallgatásra
találtak, nem sokkal az előadás megkezdése előtt elállt az eső és ragyogó napsütés váltotta fel a szürke felhőket.
Bár minden vizes volt még, az utakon, járdákon tócsákban állt a sok víz. Az emberek szép sorjában elkezdtek
jönni egyik a másik után, meg is telt az előadóterem. Pont annyi hely volt, mint amennyien eljöttek. 
    Köszönjük szépen a Bakó házaspárnak, Lacinak és Gyöngyinek, hogy olyan messziről könyveikkel együtt 
ők is eljöttek. Megtapasztalhattuk, hogy milyen jó érzés amikor a testvérek együttműködnek egy jó cél érdekében.
Jó volt hallani a látogatóktól az elégedett hangú visszajelzéseket, az elhangzott köszönetnyilvánítást és a folytatás iránti kérés szavait. Hálás szívvel köszönjük meg, hogy az isteni gondviselés keze elzavarta a felhőket,
megtisztította előttünk az utat. Ahogyan Jób könyvében is olvashatjuk: " Néha nem látjuk a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át rajta és kiderül." (Jób 37: 20)
           

2023. november 21., kedd

Harmati Gyöngyi: Nem kell mindig jól járni!

 

 

                                                          saját fotóm: Alulnézetből...(H.Gy.)



Népszerű tévedése ez korunknak:
Bármi áron mindig jól kell járni
Mindig győztesnek kell lenni.

A másikon felülkerekedni
dicsőség, érdemrendet adnak 
érte az önzés iskolájában.

Ezzel szemben a valóság az, hogy
Nem kell mindig jól járni!
Az élet hosszú, bőven belefér
vereség, összeomlás, újrakezdés.

          Harmati Gyöngyi
                  S.D.G.

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
A békesség szigete: SAJÁT VERSEIM (abekessegszigete.blogspot.com)

Harmati Gyöngyi: Próbálom szeretni magamat....

 





Próbálom szeretni magamat
Bízom benne, hogy egyszer sikerül
"Szeresd felebarátodat, mint magadat"
Áll a Szentírásban fehéren, feketén.

Próbáltam én ezt már ezerszer is
Néha-néha éreztem is már valamit
Megmoccant szívem titkos zugában
Néhány kósza érzelemfoszlány.

Próbálnám én szeretni magamat
De sajnos okot eddig nem találtam.
De ha volna is miért, akkor is
Hogyan szeressem magamat?

Hogy fogadjam el Isten úgy szeret
Ahogy vagyok gyengén, bűnösen.
De annál jobban szeret, hogy ne
Hagyjon önmarcangolva tépelődni.

Megpróbálom szeretni azt, ki
Szembejön velem az utcán és
Köszönés nélkül továbbmegy.

Megpróbálom szeretni ki
Magamra hagy a bajban és úgy
Segít, hogy még mélyebbre taszít.

Megpróbálom szeretni a szomszéd
Kutyáját, kitől hangos az egész ház
Dühösen megugat élőt és holtat egyaránt.

Megpróbálom szeretni, ki
Gonosz pletykáival mérgezi életem,
Mit sem törődve igaz-e vagy sem.

Lassan tanulom hogyan kell jól szeretni
Bocsánatot kérni, s azt elfogadni
Meglátni a jót a rút felszín alatt.

Embert vizsgáló, kemény lecke ez:
Próbálom megszeretni magamat.
Muszáj, hogy egyszer sikerüljön!

(Máté 22: 39 igevers nyomán)

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM


2023. november 9., csütörtök

Harmati Gyöngyi: Fenyőfa-sirató...

 




Ha elmúlik karácsony
Kihunynak az adventi fények.
Lefosztják ünnepi díszeitől
Az erdő tűlevelű fáját.
A gyönyörű karácsonyfa
Pőrére vetkőztetve
Kidobva a hóra-fagyra
Szomorúan, könnyes
Szemmel siratja
Elmúlt dicsőségét.
El-elmereng a szép
Napokon, a sok 
Csillogó gyermekszemben
Visszatükröződő
Csodaváró pillantásban.
A felnőttek is megpihennek
Örülnek, hogy ezen is 
Túl vannak. Fárasztó 
Ez a szeretet-ünnep.
Bárcsak pár nap volt, 
De máris hiányzik.
De kár, hogy nem lehet
Egész évben karácsony,
Sóhajtják néhányan szomorúan.
A fenyőfa egyetértőn bólogat
Vagy csak a téli szél
Rázza ágait a jeges utcán,
Míg a kukásautó meg nem érkezik?

Harmati Gyöngyi
       S.D.G.


További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

Harmati Gyöngyi: Az elégedetlenség kora...

 





Ha olyan helyen élünk
Ahol sok mindennel bírunk,
Amit más még elképzelni sem mer.
Ha van lakásunk, autónk,
Némi pénz a bankszámlánkon.
Ha a hűtönk teli ennivalóval,
Ha a boltok polcai roskadoznak
A temérdek árucikk súlya alatt. 
Ha van munkánk, pénzünk is akad.
Ha egészséges vagy, őrizd jól.
Ha van családod, ki hazavár,
Ha van barátod, ki meghallgat.
Mond miért elégedetlenkedsz?
Oly korban élünk amikor
Divat lett a panaszkodás.
Az elégedetlenség járványként terjed.
Zúgolódik öreg és fiatal.
Mond a lélek éhségét
Vajon mi is csillapíthatja le?
A boldogtalanság fojtogató
Levegője körbevesz és megmérgez.
Ide-oda hánykolódunk
Mohó kívánságaink tengerén.
A telhetetlenség a mélybe ránt.
Sárgaszemű szörnyeink:
Az irigység és a mohóság
Ölelő karjainak szorítása
Egyre fájdalmasabb.
S ami a legszörnyűbb már
Úgy megszoktuk itt a posványban,
Hogy már szabadulni sem akarunk.

Harmati Gyöngyi
       S.D.G.

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

Harmati Gyöngyi: Inferno...

 



Azt mondják a pokolban
Örökké ég a tűz, kínok
Között jajgat, ki odakerül.
Azt mondják így van ez
Már itt a földön is. Nincs
Béke sehol, szakadatlan dúl a háború.
Fegyver dörög a csatatéren
Gyűlölet tombol a szívekben
Az ember acsarkodó farkasként
Nyíltan prédára les.
Azt mondják szörnyűséges
Ez az élet. Embernek hívott önző
lények pokollá teszik a világot. 

Azt mondom mégis, lehet
Másképpen is élni.
A föld alól bújjunk ki a fényre.
Az élet nemcsak Canossa-járás.
A boldogság nemcsak múló szeszély.
Elérhető ha az ember leszámol
lényének ördögi vonásaival.
Rajtad is áll mit teremtesz magad köré.
Zárd be a poklok rémséges kapuját,
Mennyei gyöngykapu kitárul előtted.

 Harmati Gyöngyi
         S.D.G.

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

2023. november 5., vasárnap

Harmati Gyöngyi: Te Deum...

 




Téged Uram dicsérlek
és hálát adok Neked mindenkor mindenért
hogy meg volt mindig a napi betevő falatom
és nem halmoztam rakásra a holnapra valót.
Köszönet és hála legyen érte!

Hogy mindig volt annyim, ami
másoknak és magamnak is éppen elég volt
voltam éhes, de nem éheztem.
Köszönet és hála legyen érte!

Hogy együtt érezhettem a bánkódokkal
és engem is megértettek
amikor keserves könnyeim hullottak. 
Köszönet és hála legyen érte!

Hogy szerethettem sírni a sírókkal
de nem kellett szeretnem mindenkivel
minden hiábavalóságon nevetni.
Köszönet és hála legyen érte!

Hogy láthattam csodálatos világodat
és láthattam az élet rútabb oldalát.
Köszönet és hála legyen érte!

Hogy a boldogság megszépítette a csúnyát
és a rút nem vette el a boldogságom.
Köszönet és hála legyen érte!

Hogy néha nagyon féltem a szeretettől
mára már bizalmat szavazok az embereknek.
Köszönet és hála legyen érte!

Hogy akik szerettek, néha nem szépen szerettek
de nekem nem kellett őket nem szépen szeretnem.
Köszönet és hála legyen érte!

Hogy amivel nem bírtam, azt nem kívántam
hogy aki voltam, azt jobbnak akartad.
Köszönet és hála legyen érte!

Hogy oly korban is segítettél embernek maradni
amikor az emberek nem akartak már többé emberek
lenni ezen a beteg, sárban fürdő földgolyón. 
Köszönet és hála legyen érte!

Hogy a hitemet napról napra nevelgetted
hogy futásomat hűséggel végig kísérted
így az Érkező elé sietve siethetek
Köszönöm, hogy lámpásomba
az olajat mindig bőven árasztottad.
Köszönet és hála legyen érte!

Hogy a múltban is mondhattam,
és a jelenben is hangosan kiálthatom,
és a jövőben is és azután is örökké
szeretném szívemből énekelni: 
Köszönet és hála legyen Érted, Uram!

(Sík Sándor: Te Deum c. verse nyomán.)

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM



2023. szeptember 18., hétfő

Harmati Gyöngyi: Egy különleges utazás tapasztalatai: "...az ütközetben senkit el nem bocsátanak..."

 

Egy különleges utazás tapasztalatai:
"...az ütközetben senkit el nem bocsátanak..."

A békesség szigete: Harmati Gyöngyi: Egy különleges utazás tapasztalatai: "...
az ütközetben senkit el nem bocsátanak..." (abekessegszigete.blogspot.com)



     2001 óta, ide s tova már 22 éve, hogy a fiam egy tőlünk több, mint 200 km-re fekvő
városba, az ország másik végébe ment tanulni, majd tanulmányai végeztével ott is
telepedett le. Ennyi idő alatt jó párszor megtettem már az utat a két város között személygépkocsival is, de leginkább autóbusszal. A távolsági gyorsjárat közel öt órán
keresztül falja a kilométereket az országúton és csupán két 10 perces megállóval
megszakított pihenést, várakozást engedélyez a menetidő. Ilyen hosszú idő alatt mi
mást is tehetnék, mint  az elsuhanó tájat figyelem, az évszakok változásainak nyomát
kutatom a jármű ablakából nézelődve. Nemrégiben egy nagyon különös tapasztalatot
éltem át, ilyen az elmúlt utak során még soha nem történt meg velem. Nyugodtan
mondhatom, hogy egész életem során sem. Ha lehetséges akkor a buszon a leghátsó
sorban foglalok helyett. Itt az ülések kicsit magasabban helyezkednek el, így jobban
látom az utat és a velem együtt utazókat is. Ennek az aprócska momentumnak még
fontos szerepe lesz a későbbiek folyamán. 
    Kora délelőtt felszálltam a járműre és újra útnak indultam fiamhoz látogatóba.
Kényelmesen elhelyezkedtem az ülésen és néztem ahogyan elhagyjuk az állomást,
távolodunk otthonról. Útközben figyeltem a tovasuhanó tájat, a házakat, a fodrozódó
felhőket és az egykedvűen dolgukra siető embereket. Ekkor hirtelen a semmiből teljesen váratlanul egy nagyon erős orrfacsaró szag csapta meg az érzékszervemet, még a
gyomrom is felkeveredett. Egy csapásra kiragadott komfortzónámból, megszakítva az
utazásom monoton ritmusát. Vártam pár pillanatig hátha elmúlik, de sajnos nem így lett,
sőt egyre erősödött már-már fizikai rosszullétet okozva. A hátsó sor üléséről elkezdtem
figyelni az utasokat, ők éreznek-e valami furcsát, szokatlant. Megdöbbenve vettem
tudomásul, hogy mindenki nyugodtan ül, beszélget, alszik vagy éppen az okostelefonján
babrál valamit.
- Hát senki nem érzi ezt a fojtogató "illatot"? - tépelődtem magamban. 
Tudtam ez ellen most nem tehetek semmit, innen nem tudok kiszabadulni. Egy ilyen,
csak számomra érzékelt esemény miatt nem fogják az utazást a jármű vezetői megszakítani. Kiszállni csupán a két megállóban lehet pár perc erejéig. Alig vártam már, hogy az első
ilyen helyre, Pécsen beérjünk. Történt még egy nagyon furcsa "dolog" is menet közben.
A közel 5 órás út alatt végig ébren voltam, de a megállóhelyeken mégsem tudtam kiszállni,
mert arra a kis időre mind a két alkalommal legnagyobb sajnálatomra elszunnyadtam. Ahogy elindult a megállókból a járművünk azonban érthetetlen módon egyből felébredtem. Le sem tudom írni, hogy milyen csalódást éreztem. Megértettem, hogy most "fogoly" vagyok, a jó Isten bezárt engem ebbe a buszba.
- Amíg meg nem értem, amit ezáltal üzenni szeretne nekem, innen nem fog kiengedni - hatalmasodott el rajtam ez a felismerés egyre jobban. Ebből a csapdából majd csak a végállomáson szabadulhatok ki. Azon törtem a fejem, hogyan éljem túl ezt a gyötrelmekkel
teli utazást, ami jól láthatóan csak engem kínzott. Nem volt könnyű megőrizni nyugalmamat
és megpróbálni higgadtan végig gondolni mit is tehetnék ebben a helyzetben. Közben magamban többször is felfohászkodtam:
-Istenem! Segíts meg kérlek!!! 
Hatalmas erővel kellett kényszeríteni magam, hogy másra figyeljek. Ne magammal
foglalkozzam, hanem nézzem a körülöttem lévő látnivalókat, emeljem el tekintetem
magamról és a problémámról. Ez eleinte nehezebben ment, de szép lassan, ahogy
egyre fogytak a kilométerek kezdtem belejönni. És milyen érdekes eközben egyre
kevésbé éreztem azt a szörnyű szagot, ami teljesen megzavart. Az utazás hátralévő
részében végig ezek a kérdések motoszkáltak a fejemben:
- Miért is történik ez velem?
- Valami okának biztosan kell lennie?
- Mit is tanulhatok ebből?
A végállomáshoz közeledve egyre jobban kitisztult előttem a kép, végre kezdtem rájönni,
hogy mindez mi okból történt velem. Megértettem, hogy túl sokat foglalkozom magammal
és az emberileg megoldhatatlannak vélt gondjaimmal. 
- Hol van ilyenkor a hited, Kiben is bízol? - szégyelltem el magam, ezekre gondolva.
Eközben beértünk célállomásunkra, Szegedre. Itt egy csapásra vége szakadt a furcsa megpróbáltatásomnak. Valóságos csoda történt, a "kellemetlen útitársam" - huss egy pillanat alatt elillant, mintha itt sem lett volna. Az átélt különleges tapasztalatért és a "jó szerencsés" megérkezésért hálát adva szálltam le az autóbuszról.
- Bizony igazak a Szentírás szavai - állapítottam meg magamban:
"... az ütközetben (az élet harcaiban) senkit el nem bocsátanak..." (Préd. 8: 8) 
Nem térhetünk ki a számunkra kellemetlen élethelyzetek elől. Inkább arra figyeljünk, hogy
ezektől mit tanulhatunk. A megharcolt csatáktól leszünk erősek, és a próbáktól sem kell
félnünk, ha mennyei jó Atyánk erős karját soha el nem engedjük!  

Harmati Gyöngyi
      S.D.G.

További pillanatképek, életem apró történéseiből az alábbi linken olvashatóak:
  
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

2023. szeptember 2., szombat

Harmati Gyöngyi: "Esőemberkék - Autizmussal élni betegség, állapot vagy bélyeg?

 Megjelent a Nyitott Szemmel magazin 67. számában: 
www.nyitottszemmel.hu

 





     Az autizmus világszerte, így hazánkban is egyre gyakoribb, illetve egyre több embernél ismerik fel, diagnosztizálják. A jelenlegi statisztikák szerint 100 emberből egy küzd az autizmussal. Magyarországon így minimum 100.000 autista él, családtagjaikkal együtt ez nagyjából félmillió embert érinthet, világ szerte pedig tízmilliók életét nehezíti meg. Megdöbbentő és elgondolkodtató adat. Milyen sorsok, életutak húzódnak meg e számok árnyékában?!

     Az autizmussal fiam óvodástársának érintettsége révén találkoztam először, úgy 35 évvel ezelőtt. A kisfiúval és édesanyjával szinte egyszerre értünk az óvoda kapujához reggelente. Szomorú arcáról leolvasható volt, amit nyílt titokként kezeltek: az ő fia teljesen más, mint a többiek. A kisgyermek nehezen működött együtt. Különleges módon viselkedett, de külsőre nem tűnt fel semmi szokatlan, arca bájos, kedves volt. Anyukáját nehezen tudta útjára engedni, és csak az vigasztalta meg, ha hajszálpontosan ugyanolyan színű és formájú legó-kockákból mindig ugyanazt az építményt elkészítette - minden nap. Az óvodában folyamatosam szembesítették az anyukát gyermeke furcsa viselkedésével. Egyszer csak azzal szembesültem, hogy az anyuka és a kisfia már nem jönnek többet. Mint később megtudtam, egy olyan intézmény találtak a gyermek számára, ahol szeretetteljes, támogató légkörben fejlődhetett tovább. Nemrégiben ismét találkoztam az édesanyával, aki érdeklődésemre boldogan újságolta: bár nem volt az út könnyű idáig, de fia egyetemet végzett, és most informatikusként éli az életét. Ez a spektrumzavar egyik oldala, mégpedig a naposabb. Sajnos van árnyékosabb oldala is, amit nemrégiben véletlenül hallottam meg egy orvosi váróteremben ülve. Ez az anyuka arról számolt be várakozás közben, hogy az ő fia is autista, de sajnos nem tudott megtanulni sem írni, sem olvasni, még iskolába sem lehetett járatni, teljesen a gondoskodásukra szorul.  

    Amikor a hét betűből álló szót - autista -  kimondják, az mindent egy csapásra megváltoztat. Vajon betegség, állapot vagy bélyeg, amit egy életre rásütnek az érintettek homlokára? Rengeteg az előítélet, a bizonytalanság, a "hogyan tovább",  mely megterheli az amúgy is kimondhatatlan nehézséggel járó spektrumzavarral élő egyének és családtagjaik, hozzátartozóik mindennapjait. 

     Az Autisták Országos Szövetségének honlapján olvasható, hogy korábban ezt az állapotot öt csoportra osztották. "Azonban az utóbbi harminc év törekvései nem tudták e kategóriák közötti különbségeket megbízhatóan igazolni, így a korszerűbb ajánlások már egységesen „autizmus spektrum zavarként” (ASD) írják le az állapotot."
(Forrás: Az autizmusról | Autisták Országos Szövetsége (aosz.hu) 
 



    Az autizmus leírója Dr. Leo Kanner amerikai gyermekorvos már 1943-ban megállapította: "Az autizmus, nem betegség, ezért nem gyógyítható, hanem egy olyan állapot, amely az érintettet végigkíséri egész életében. Kiváltó oka máig nem ismert pontosan, de szerepe lehet benne a genetikának." Az autizmus spektrumzavar egy gyűjtőfogalom, mely egy olyan idegi-fejlődési rendellenességet takar, ami csökkent mértékű társadalmi kapcsolatokban, szociális érintkezésekben, kommunikációs képességekben, a normálistól kisebb-nagyobb fokban eltérő viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. Az autizmus  olyan széles spektrumon (színskálán) mozog, amely a legszélsőségesebb formákban is megnyilvánulhat.

A kis mértékben furcsán viselkedő különcöktől az egész nap az ágyuk szélén ücsörgő, önellátásra és kommunikációra teljesen képtelen személyekig terjedhet a skála. Számukra az jelenthet óriási segítséget, hogy a meglévő képességeik fejlesztésével az egyedi és értékes tulajdonságaikat, amelyekkel rendelkeznek, egy megfelelő, szeretetteljes és támogató környezetben ki tudják bontakoztatni. Gyakorlatilag nincs két egyforma állapot. 

      Ha a legapróbb változásoktól is veszélyben érzik magukat, akkor védekezésül rituálékkal és rutin szerűen végzett tevékenységekkel bástyázzák körbe magukat. Sem a metaforáknak, sem a vicceknek nincs értelme számukra, mert teljesen szó szerint veszik az elhangzottakat. Ha egy autista gyereknek azt mondják egy esős időben megtett sétából hazatérve az ajtó előtt, hogy törölje le a lábát, akkor lehúzza a cipőjét és a zokniját is, és úgy
törli meg a lábát a lábtörlőben. Fontos tudatosítani, hogy ezek a gyermekek nem rosszak, nem azért ilyen 
furák, mert nem kapnak "rendes" nevelést. Ők csupán másképp vannak összerakva, egyéni módon működnek mind a társas életükben, mind a tanulásban, mind a magánéletükben. Az autista Jean-Paul Bovee éles meglátása magáról és társairól: „Vannak dolgok, amiket másképp csinálunk, de ugyanannyit érünk, mint mások, nem vagyunk értéktelenebbek, nem vagyunk betegek, és nem is kell bennünket meggyógyítani vagy megjavítani.” 

                                                Ugyanolyanok mégis különlegesek...

      Az autizmus legenyhébb formája az Asperger-szindróma. A rendellenességet  dr. Hans Asperger osztrák pszichiáter és gyermekorvos írta le először 1944-ben - ő az autisztikus pszichopátia nevet adta neki. Az Asperger-szindróma háromszor gyakrabban fordul elő a fiúknál, mint a lányoknál. Ezzel a tünetegyüttessel élő gyermeket megszállottan érdekli egy tárgy vagy egy témakör. Mindent meg akar tudni róla és maximálisan elmélyül a számára kiemelt fontosságú témában. Szociális készsége messze elmarad egészséges társaiétól. Beszéd közben az arckifejezése kevesebb érzelmet mutat, a testbeszéde nehézkes, a hanghordozása lassabb. Nehezen teremt szemkontaktust. Gyakori a szorongás és a depresszió is. Ezt az állapotot nem könnyű felismerni, így az esetek közel a felében nem derül ki, hogy Asperger-szindróma áll a tünetek hátterében. A legtöbb Asperger-szindrómával élő képes beilleszkedni a  társadalomba, és önellátásra képes. Számos területen dolgozhatnak, akár szoftverfejlesztőként vagy a mezőgazdaságban tevékenykedhetnek, de a képzőművészetben is jeleskedhetnek. Szokás őket "kisprofesszoroknak" is nevezni. Vagy gondoljunk Greta Thunbergre, a 2003-ban született svéd származású környezetvédő aktivistára, aki nagyon is érti és szívén viseli a jelenlegi világunk visszásságait és tesz is azért, hogy jobbá tegye azt, ill. felnyissa az emberek szemeit.

     Az előítéletek eloszlatása, a sokszor rejtélyesnek, furának, különcnek titulált spektrumzavarral küzdő embertársaink jobb megismerése céljából a világon mindenhol április 2.-án tartják az Autizmus Világnapját, így segítve elő a megértést és az elfogadást. Ráirányítva a figyelmet arra a tényre is, hogy nekik 

is joguk van az egyenlő bánásmódhoz. Ők is gondolkodó, sokféle különleges képességekkel megáldott érző emberi lények. Ezen a napon kék fénnyel világítanak meg olyan ikonikus épületeket, mint a londoni Big Ben, a New York-i Empire State Buildingig. Hazánkban többek között a Parlamentet, és a Gellért-hegyi Szabadság-szobrot is ilyenkor kék színű fényruhába öltöztetik. 

                                                                Esőemberek?

     Az autizmus spektrumzavarral élő személyek életéről már nagyon sok könyv íródott és számos film is készült. Alegtöbb embernek filmélményem alapuló, felszínes ismerete van az autizmusról, ezen belül is az Asperger-szindrómáról. Ezek az alkotások ugyan hitelesen mutatnak be egy-egy személyt, de erre építve nem általánosíthatunk. Sok zseni kerül ki közülük, de korántsem mondhatjuk, minden aspergeres ember kiemelkedő képességű. Sőt, ez a ritkább. A filmek nagy klasszikusa a 4 Oscar-díjat elnyert, 1988-ban bemutatott Esőember, Dustin Hoffman főszereplésével, aki itt matematikai zsenit akakít. A történet egy testvérpárról szól, a fiatalabb Charlie és az idősebb Raymond, aki autistaként egy intézetben él és édesapjuk halála után a tetemes vagyont ő örökli. Öccsének, Charlie-nak először pusztán testvére gyámjaként az anyagiak megszerzése a cél, de egy hosszú utazás közben ráébred, hogy a testvéri szeretet fontosabb a pénznél. A bátyjával való kapcsolat teljesen megváltoztatja, a léha, önző életmódot folytató fiatalember megtanul együtt élni testvére fogyatékosságával és különc szokásaival. Megtanulja azt is milyen jó érzés felelősséget vállalni testvéréért és milyen őszintén megszeretni valakit. Kétségkívül ez a film legértékesebb mondanivalója.   

 
     Az Asperger-szindróma jóval hétköznapibb formáját mutatja be az igaz történeten alapuló Thomas után című film, amit bizonyára jóval kevesebben ismernek. Ez a megható történet
arról szól, hogyan változtatja meg Thomas, a golden retriever kölyökkutya egy kisfiú, 
Kyle és ezáltal családja életét. Csodálatos, ahogy a mindentől szorongó, hatéves autista kisgyermek személyisége megnyílik új barátja, Thomas felé. A család újra reménykedni kezd, a sok fáradozás, törődés gyümölcse beérik gyermekük életében. Évekkel később Kyle sikeres
érettségi vizsgát tesz, majd a főiskolán gyermekgondozást kezd el tanulni. Talán ismertebb a napjainkban is munkálkodó amerikai tudósnő, Temple Grandin életét bemutató film, aki az 
Asperger-szindróma minden extra áldásával és hátrányával együtt vállalva önmagát
küldetésnek tekinti az Asperger-szindrómával élők elfogadtatását, másságuk okának
megértését.

                                                    Szimpátia? - Empátia?...
     
A spektrumzavar bármely formájában élők és hozzátartozóik számára nem csupán a szimpátiánkra, a sajnálattal határos együttérzésünkre, hanem az empátiánkra van szükségük. Arra a különleges beleérző képességünkre, hogy az ő szemszögükből lássuk meg a problémájukat, sajátos élethelyzetüket és benne az ő egyedien különleges világukat. Jobban meg kéne értenünk, hogy ők mit tartanak fontosnak. Úgy is szokták ezt mondani: lépjünk bele a másik ember cipőjébe! Dr. Nicole Hollingshead, az Ohio Állami Egyetem Wexner Orvosi központjának pszichológusa így ír erről: "Az empátia az a képesség, hogy felismerjük, mások min mennek keresztül, és osztozunk a másik ember élethelyzetén. Az empátia célja nem az, hogy megoldjunk egy problémát, hanem hogy éreztessük a másik emberrel, nincsen egyedül.” 

            Harmati Gyöngyi

Megjelent a Nyitott Szemmel magazin 67. számában:
www.nyitottszemmel.hu



 

 

2023. szeptember 1., péntek

Harmati Gyöngyi: Boldog születésnapot!!!






B oldog születésnapot kívánok Tenéked!
O lyan nap ez, mint a többi mégis
L egyen még szebb az egész napod
D erű ragyogjon életed azúrkék egén
O lvadjon el minden szomorúság, bánat
G ondtalan öröm, békesség költözzön be hozzád.

SZ íved legszebb vágyai teljesüljenek
Ü nneplő ruhába öltöztesd fel a lelked
L egyen ez a nap boldogabb, mint a többi
E zen a napon érkeztél meg ebbe a világba
T éged Isten küldött kicsiny követének
É lj úgy, ahogy szeretnéd, ha tehetnéd
S ohase alkudj meg, ne érd be kevéssel
N efelejts el emlékezni a szépre, jóra, mi emberré tehet
A ludj mindig tiszta lelkiismerettel
P ontosan tudd melyik az igazság útja
O nnan ne térj le se jobbra, se balra
T anulj meg tanulni mindegyik hibádból!

Harmati Gyöngyi
    S.D.G.

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

Harmati Gyöngyi: Boldog névnapot!!!




B oldog névnapot kívánok Tenéked!
O lyan nap ez, mint a többi mégis
L egyen még szebb az egész napod
D erű ragyogjon életed azúrkék egén
O lvadjon el minden szomorúság, bánat
G ondtalan öröm, békesség költözzön be szíved hajlékába.

N evess, feledd e napon ami bántó
É lj úgy, ahogy szeretnéd, ha tehednéd
V irág illatozzon űdén lelked kertjében
N efelejts el emlékezni a szépre, jóra, mi emberré tehet
A ludj mindig tiszta lelkiismerettel
P ontosan tudd melyik az igazság útja
O nnan ne térj le se jobbra, se balra
T anulj meg tanulni mindegyik hibádból!

Harmati Gyöngyi
    S.D.G.

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

2023. augusztus 31., csütörtök

Harmati Gyöngyi: Búcsúzik a nyár...

 


                                                 Árvai Márta: Őszi hangulat c. festménye...


Búcsúzik a nyár,

Utoljára még ránk villantván lázrózsákban égő
Homlokát. Sápadt festékkel bemázolt hervadó
Virágok a borongósra változó kéklő égbolt alatt
Nézik, hogy a hosszúlábú gólyák, csivitelő fecskék
Már a vándorútra készen a gyülekezőt fújják.

Búcsúzik a nyár,
A hegyek közé lassacskán pára ereszkedik
Titkos lepelként rejtve el a Mindenséget.
Égi szivárvány hídon morcos szél úrfik,
Makrancos szellő kisasszonyok bújdokolnak
Az öles léptekkel közelítő Ősz uraság elől.

Búcsúzik a nyár,
Gémeskút árválkodik a kies rónán, nincs már
Senki a pusztaságon, ki szomját oltaná vízénél.
Szalmabálák sorakoznak árván a learatott tarlón.
Ringó búzatáblák aranylón hullámzó tengerében
fiúk, s lányok sohasem volt álmokat kergetnek. 

Búcsúzik a nyár,
Hogy esztendő múltával újra visszatérjen,
Van, volt, lesz nyarak kedves emléke, csalfa reménye,
Visszatükröződik a természet aranyló szemében. 
Vágyak ébrednek és múlnak örök körforgásban
Esőcseppek hullanak, mintha még az ég is sírna. 

Harmati Gyöngyi
       S.D.G.


További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

2023. június 6., kedd

Harmati Gyöngyi: 9. rész: Lehet-e boldogan élni "apokaliptikus" időkben?

 

                                             Mai kérdések - Bibliai válaszok sorozat


Van-e válasza a Bibliának a mai, modern kor 
emberének kérdéseire? Időszerű-e a Szentírás
üzenete napjainkban is, erre keressük a választ! 
Pál apostol ezt a Rómabeliekhez (15:4) írt levelében így fogalmazza
meg: 
"Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen." Sorozatunknak ebben 
a részében arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi célt szolgálnak, miért írattak le a Szentírásba, különösen a Jelenések könyvébe a boldogságról szóló mondások?  Tarts velünk!!!   

                           Lehet-e boldogan élni "apokaliptikus" időkben?                                        
     Nemrégiben jutott tudomásomra, hogy az ENSZ Közgyűlése március 20.-át a BOLDOGSÁG
globális világnapjává nyilvánította. Az ENSZ Közgyűlése kihangsúlyozta, hogy a "boldogság
keresése az emberi lét egyik alapvető célja"
 Napjainkban járványként terjednek nemcsak a fertőző betegségek, hanem a boldogtalanság is. Erre figyeltek fel az ENSZ-nél is és próbálják az emberek gondolkodását tudatosan úgy alakítani,
rávezetni őket arra, hogy az élet valóban fontos dolgait ne a külső körülményeik megváltozásától vagy pedig a gazdagságtól várják. A boldogság mérőeszköze nem a pénz, a sikerek vagy az élvezetek, ah
ogyan Vörösmarty Mihály is megfogalmazta a Merengőhöz írt versében:

Nézd a világot: annyi milliója
S köztük valódi boldog oly kevés.

Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. (részlet)

     A Szentírás lapjain kibontakozik előttünk a boldogságkeresésnek egy teljesen másik útja, ezen haladva rátalálhatunk a 
valódi boldogságra, melyre a Jelenések könyve boldogmondásai biztos iránytűként vezetnek el bennünket. A globális világ 
lassan körbeér, felfalva mindent, s végül önmagát is, amint a rákos sejt túlburjánzása is fokozatosan, de biztosan megöli a
testet. Napjainkban is aktuálisak 
Vörösmarty  Mihály: Gondolatok a könyvtárban c. verséből jól ismert szavak: " Irtózatos hazudság mindenütt!" Van-e értelme a boldogságról "apokaliptikus" időkben beszélni? Láthatjuk, hallhatjuk a hírekből is milyen nagy mértékben megszaporodtak bolygónkon a háborúk, világméretű járványok, merényletek, éhínségek, katasztrófák, tömegszerencsétlenségek földön, vízen, levegőben. Nincs békesség, nincs nyugalom bármerre is nézzünk. 
        A  Szentírás többszáz ún. pillanatkép-próféciát és 10 nagy léptékű, korszakokat átfogó ún. vázlatpróféciát tartalmaz. Az újszövetség nagy prófétikus könyvében, a Jelenések könyvében   az utolsó négy vázlatpróféciát olvashatjuk ill. tanulmányozhatjuk. A János apostol által lejegyzett jelképes látomás-sorozatok a keresztény egyház történelmének főbb állomásait mutatják be Jézus dicsőséges hatalom átvételéig  (2. Advent). Ebben a kis tanulmányban most nem a próféciákkal, Pascal szavaival élve a beteljesedett jövendölésekkel foglalkozunk, hiszen azt már sok híres-neves Biblia kutató megtette előttünk, úgymint Nicolaus Cusanus püspök, Luther Márton, Blaise Pascal, Isaac Newton,  William Miller és sokan mások. 
          Blaise Pascal (1623-1662) francia matematikus, fizikus,  vallásfilozófus, teológus alábbi szavai is igazolják, hogy a beteljesedett próféciák hitelesítik a Szentírást. Kételkedés nélkül megbízhatunk  benne, valóban isteni eredetű:  "Különféle, egymással ellentétes vallásokat látok, következésképpen mind hamis, kivéve egyet, amelyik nem az. Mindegyik a maga tekintélyére hivatkozva követeli, hogy higgyenek benne, és fenyegeti a hitetleneket. Ezen az alapon tehát nem hiszek bennük. Mert ezt akárki mondhatja, akárki kijelentheti, hogy ő próféta. Ám azt látom, hogy a keresztény   vallásban beteljesedett jövendölések vannak, ezt pedig egyik sem mondhatja el magáról."  (Gondolatok, 693. töredék) 
           Valószínűleg kevésbé ismert, hogy  a Biblia 66 könyve közül az utolsóban a Jelenések könyvében  több igehelyen  határozott ígéreteket olvashatunk a boldogságról. Vajon milyen céllal íródtak le ezek az Igék? Amikor  Jelenések könyvére, Jézus Krisztus kinyilatkoztatására  (görög szóval apokalipszisére) gondolunk akkor  nem a boldogság jut eszünkbe róla, hanem a közhiedelem leginkább az emberiség pusztulásáról szóló híradásnak tekinti ezt a  bibliai iratot. Ezért is  nagyon fontos  megértenünk  a
Jelenések könyve és a boldogságról szóló Igék összefüggéseit. 
 A Szentírás rámutat arra a szomorú tényre, hogy az Isten útjáról letérő élet természetes következménye a boldogtalanság. Azonban nem hagy minket reménytelenségben, ezen
boldog-mondások által is megmutatja a visszatérés útját. Ahogyan a J
ézus  által a Hegyibeszédben elmondott 8 boldogmondáláncszemei  egymásra  épülnek, úgy fűződnek össze egy ritka éértékes gyöngysorrá a Jelenések könyvében elszórtan  megtalálható boldogmondások is.
végítélet óráján  újra előrébb tekerték a mutatót,  az 1947-ben hírneves tudósok által indított "óra" szerint  még soha nem jártunk 
ilyen közel az ítélet napjához.  Lehetetlen, hogy Isten   figyelmeztetés és reménység nélkül hagyná az embereket, ez teljesen ellentétes  az Ő tiszta és szeretetteljes lényével.  Erről könnyen meggyőződhetünk, elég, ha csak egy igét elolvasunk ezzel kapcsolatban a Szentírásból:  "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János 3: 16)   
Ismerkedjünk meg kezdésként a Boldogmondások csokorba szedett gyűjteményével a Jelenések  könyvéből. Olyan érzésünk támadhat olvasásuk közben, mint amikor utazásunk kezdetén  felszállunk egy vonatra, amely állomásról állomásra, boldogmondásról-boldogmondásra fokozatosan végig vezet bennünket a valódi, Isten szíve szerinti boldogsághoz vezető úton:   

1.)  
"Boldog,  aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek
megírattak abban; mert az id
ő közel van. "( Jel. 1: 3)
2.)  "És hallék az égből szózatot, amely ezt mondja vala nékem: Írd meg: Boldogok a halottak
akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugszanak
az 
ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik ő
ket. " (Jel. 14: 13 ) 
3.)  Imé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháit /jellemét/, hogy mezítelenen ne
járjon, és meg ne lássák az 
ő rútságát /szégyenét/. ( 
Jel. 16: 15)
4.)  
rd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És monda
n
ékem: Ezek az Istennek igaz beszédei. "  (Jel. 19: 9 )
5.) 
Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második
halál
nak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig."
(
Jel. 20: 6 )    
6.) " Ímé eljövök hamar. Boldog, aki megtartja e könyv prófétálásának beszédeit. " (Jel. 22: 7 )
7.)  Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához,
és bemehessenek a kapukon a városba. " (Jel. 22: 14
 )
        Az első, bevezető boldogmondásnál megfigyelhetjük, hogy  majdnem szóról szóra megegyezik,  
csak egy kissé másképpen megfogalmazva,  a könyv végén az utolsó fejezetben található hatodik boldogmondással. E két
Ige csodálatos  KERET-be ágyazva foglalja össze a Jelenések könyvének mondanivalóját. 
Az első boldogmondás így hangzik: "Boldog,  aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat,  amelyek megírattak abban; mert az idő közel van."  ( Jel. 1: 3)
A Szentírás igéinek rendszeres olvasása, hallgatása csak akkor szolgál(hat) áldásunkra, ha Istennek
a személyes életünkre vonatkozó tanácsait, szeretetteljes oktatásait, felhívásait mindennapi  életünkbe beépítjük, 
megvalósítjuk. Ahogyan a  testünket is naponta tápláljuk eledellel, úgy kell(ene) a lelkünket
is ellátni  táplálékkal.  "
Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével,
amely Istennek szájából származik."
 (Mt.4:4)  Jézus Krisztus Hegyibeszédének nevezetes záró hasonlata az olyan embert, 
aki nem csak hallgatja, de meg  is cselekszi Isten beszédeit bölcs embernek nevezi, mert egy olyan stabil, minden nehézséget 
kibíró alapra, K
ősziklára építette a házát, mely az élet viharainak közepette sem dőlt össze.  "E kőszikla pedig a Krisztus volt." 
(1. Kor. 10: 4/b) vö.: (Zsolt.18:32)

A következ
ő, sorban a második boldogmondást így olvashatjuk: "És hallottam az égből szózatot,
amely ezt mondja  n
ékem: Írd meg: Boldogok a halottak,  
akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja 
a Lélek, mert megnyugszanak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket. " (Jel. 14: 13 ) 
Nem várt módon folytatódik a boldogmondások sora, a haláés a boldogság fogalmát itt Jézus egymással összekapcsolja
Azonban csak  azokra a 
 halottakra vonatkozik ez a megállapítás,  akik az
"Úrban halnak meg". 
 Az emberek félnek a haláltól,  de mivel elkerülni nem tudják, inkább  úgy
védekeznek, hogy megpróbálnak tudomást sem venni róla. Amikor pedig  
mégis szembesülnek egy szeretett hozzátartozó,  
barát, szomszéd halálával sokszor Istent vádolják tehetetlenségükben amiért "elvette"  őket tőlük!  Sokak számára megválaszolhatatlannak tűnik ez a kérdés: miért boldogok azok
a halottak, akik az Úrban halnak meg? Itt valójában arról van szó, hogy nem a halottak boldogok,
hanem azok az emberek, akik  
tudják, hogy meg kell  ugyan halniuk, és elközeledett a haláluk pillanata,
de Istenben megnyugodva halnak meg.  
Aki Istennel járt életútján, a mindennapi életben neki
igyekezett szolgálni, az a nehéz percekben is mindig  
rábízza sorsát, életét. Aki ezzel a hittel hunyja le szemét, a halál
pillanatában sem fél, hanem boldogan nyugszik  
meg Isten akaratában, bízva abban, hogy Isten feltámasztja őt azon a napon, amikor Jézus (másodszor)  megjelenik.

A harmadik boldogmondás íme így hangzik:   
Imé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháit /jellemét/, hogy mezítelenen ne
járjon, és meg ne lássák az 
ő rútságát /szégyenét/. ( 
Jel. 16: 15)
A ruha a jellem szimbóluma a Szentírásban. Az ember számára a legnemesebb feladat, életcél 
jellemének  fejlesztése, tökéletesítése egészen Teremtőjének hasonlóságáig.   "...a fehér gyolcs a
szenteknek igazságos cselekedetei." (Jel. 19:8)



 A XX. században élt  erdélyi lelkész, prédikátor költő,
Moldován Vilmos verse is ezt szemlélteti:



Moldován Vilmos: Értéked-jellemed!


Igazi értéked nem a vagyonod,
sem állás, végzettség vagy eredet,
mert ezek elfolynak ujjaid között...
Egyetlen értéked a jellemed!
Igazi hatalmad nem a nyers erő,
sem diplomád, sem éles szellemed!
Mert csak akkor vagy erős és hatalmas,
ha minden hatalmad - a jellemed!
Meglásd, egykor mindent itt hagysz a földön,
mint hamis, értéktelen szemetet,
mert Istent nem érdekli semmi más,
mint hogy e földön milyen volt a jellemed!

A negyedik boldogmondás szorosan összefügg az előzővel,  így olvasható: 
rd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegz
őjének vacsorájára hivatalosak. És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei. " Jel. 19: 9 
Ha meghívást kapunk egy ünnepségre vagy egy esküvői vacsorára akkor oda mindenképpen a  legszebbik,  makulátlanul tiszta ruhánkat vesszük fel, így adva meg a tiszteletet az alkalomnak, az ifjú párnak és a vendégeknek is. Ennél jóval kevesebbre becsüljük Isten meghívását, ha az önzéstől és a szeretetlenségtől  szennyes ruhában jelenünk meg. 
 A menyegző a Megváltás diadalának, Jézus megígért újbóli eljövetelének, a 2. Advent-nek nagy örömünnepét jelképezi. Jézus olyan jól ismert példázatokban beszélt erről a biztosan megvalósuló  eseményről földi szolgálata alatt, mint pl. a királyi menyegző (Máté 22: 1-14), a 10 szűzről szóló példázatok (Máté 25: 1-13).  János apostol  könyvében is erről  olvashatunk: "Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna  néktek.  Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.  És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ISMÉT eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek." 
(Jn. 14: 2-3)
Az ötödik boldogmondás így szól:  " Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: 
ezeken nincs hatalma a 
második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele 
ezer esztendeig. Jel. 20: 6     
Mit is jelentenek ezek a különleges kifejezések, mint első feltámadás ill. második halál?  Az első halál  az, ami az embert
kiragadja a f
öldi életből, erről mindannyiunknak vannak fájdalmas személyes tapasztalataink. Az első halál, mely hasonló az öntudatlan alváshoz, az élet ideiglenes felfüggesztését jelenti. A második halál, a végleges megsemmisülés ("...és olyanok lesznek, mintha nem is lettek volna." Abdiás 1: 16) pedig azokat sújtja, akik nem tudtak bűneiktől, önző emberi természetüktől  elszakadni és tudatosan szembefordultak a szeretet életrendjével. "Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő  az  óra, amelyben 
mindazok, akik a kopors
ókban vannak, meghallják az ő szavát, És kijőnek; akik a jót cselekedték (első feltámadás), az élet feltámadására; akik pedig a gonoszt művelték (második feltámadás), a kárhozat feltámadására.  (Jn. 5: 28-29)
Blaise Pascal (1623-1662), 17. században élt francia matematikus, fizikus, vallásfilozófus, teológus egyszerű, könnyen érthető megfogalmazása így szól a feltámadásról:
"Milyen meggondolásból állítják, hogy nem támadhatunk fel? Mi nehezebb: megszületni, vagy feltámadni: az,  hogy ami
sohasem volt legyen, vagy továbbra is legyen, ami egyszer már volt?  Nehezebb-e vajon életre születni, mint az életbe
visszatérni? A megszokás miatt az egyiket  könny
űnek, a megszokás hiánya miatt a másikat lehetetlennek tartjuk."

"Nem hasonló-e a halál az éjszakai alváshoz? - teszi fel a kérdést Luther Márton és meg is válaszolja.
- Mert amint az alvástól elmúlik a gyengeség, és az élet lelke visszatér, úgy, ahogy az ember reggel friss jókedvvel ébred fel, 
így fogunk mi is az utolsó ítéletkor feltámadni, mintha csupán egy éjszakát aludtunk volna, frissek és erősek leszünk." 
(Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról c. könyvéből részlet)

A  hatodik boldogmondás: " Ímé eljövök hamar. Boldog, aki megtartja e könyv prófétálásának  beszédeit. " (Jel. 22: 7)   
Ez az Ige szinte szóról szóra megismétli az első boldogmondást, így adva meg a keretet, kihangsúlyozva a Jelenések könyve mondanivalójának fontosságát, feltárulnak előttünk a könyv belső összefüggései.  A Jelenések könyvének boldogmondásai aprócska kis világító fénypontokként szolgálnak számunkra, segítenek az élet ösvényén tovább haladni, és a különösen nehéz, buktatókkal teli útszakaszok megtételét könnyítik meg számunkra. Fontos, megszívlelendő jó tanács, hogy a  teljes könyv, a teljes Szentírás Istentől "ihletett" (2. Timótheus 3: 16), ne tegyünk hozzá, se el ne vegyünk belőle semmit (Jel. 22: 19).


A hetedik, befejező  boldogmondás, a Jelenések könyve utolsó fejezetében található, mintegy koronája az előbbi boldogmondásoknak: Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.  (Jel. 22: 14 )  Ez az ígéret mindazoknak szól akik, a  Tízparancsolatot, mint "királyi törvényt", "a szabadság tökéletes törvényét" (Jakab 2: 8, 1:25) megtartják, életük alapjává teszik.  Az élet fájáról nemcsak a Biblia  utolsó könyvének záró fejezetében olvashatunk, de  a Szentírás első könyvében, a Teremtés történetének leírásakor is olvashatunk róla.  Emberi szem még nem  látott, emberi fül még nem hallott és emberi szív  még nem érzett olyan boldogságot, amilyent Isten készített az Őt szeretőknek.  Ne utasítsuk vissza a meghívást ebbe a  gyönyörű városba, ahol nem lesz több sírás, gyász és fájdalom, csupán örök béke és boldogság. A nagy küzdelem véget ér, az ember amit az Édenben elveszített ajándékként, ingyen kegyelemből visszakapja. 

Reményik Sándor(1890-1941), a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. 
Így emlékezem című versének utolsó soraiban a feltett kérdés - vajon érdemes-e boldogságról beszélni
ilyen vészterhes időkben? - egyik aspektusa megválaszolásra került.
 
"...Uram, a lelkemmel, a lelkemmel mi lesz?
Így várjam a véget tompán, tunyán -
És szívet vesztve és vesztve fejet?
Segíteni ne tudjak senkinek?
Ne tudjak egy tiszta tekintetet,
Bátor, tudó pillantást vetni fel
Az égre, amely füstben tűnik el
S a földre, amely alattunk inog?
Így találjanak, szégyenteljesen
Kapkodva, az apokaliptikus pillanatok?!
Én Istenem, tartsd fel a végzetet,
Takard be irgalmadnak fátyolával
A nőket s a gyermekeket -
Kegyelmezz a bűnös világnak,
Mindennek, ami itt hamis
És nekem is -
Ám ha mégsem lehet:
Velem tedd meg ezt a csodát:
Érjem fel, bárha ágaskodva is
Lélekkel a roppant tragédiát!
Legyen számomra legalább nyitott könyv
A Jelenések Könyve...

Bármi jön: tudjak vele szembenézni!
(1938)
      Döntő mozzanat az életünkben, ha megértjük, hogy az Isten szíve szerinti valódi  
boldogságról szóló híradás könyve is egyben a Jelenések könyve. Teljes bizonyosság lehet bennünk afelől, hogy a Szentírás teljes egészének számtalan boldogmondása azért íródott le, hogy vigasztalást és bátorítást nyújtson a ránk váró legnehezebb körülmények között is, ahogyan a 84. zsoltár 5-8 és 13. verseiben olvashatjuk is:
"Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen!  Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, 
s a te ösvényeid vannak szívében.  Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el korai
eső. 
 Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon.  
Seregeknek Ura! Boldog ember az, aki bízik benned."
Isten soha nem hagyja magára a benne bízókat, Őhozzá ragaszkodókat és imájukat is meghallgatja.
Bátran mondhatjuk el az alábbi fohászt:

FOHÁSZ a boldogságért!
Köszönöm Uram, hogy boldogságra teremtettél. Köszönöm azt, hogy boldognak szeretnél látni és
meg akarsz szabadítani a boldogtalanságtól. Tudom, hogy én vagyok az oka annak, ha nem tudsz
boldoggá tenni, hiszen engedetlenségem miatt veszítettem el a boldogságot. A bűn, az önzés
foglyaként boldogtalanul vergődve szabadításért kiáltok Hozzád, váltsd meg esdeklő teremtményedet!
Te, aki oltalmazó szereteteddel naponta körül veszel, segíts, hogy megtaláljam a valódi boldogságot,
és add, hogy másoknak is mutatni tudjam az utat, amely az elveszített, de Jézusban visszaszerzett
boldog otthon felé vezet! Ámen. 

 FÜGGELÉK:
Reményik Sándor: Így emlékszem (teljes vers)