Meghódítottuk a tengerek mélységes mélyét,
Zászlót tűztünk a legmagasabb hegycsúcsok ormára.
Hegyek gyomrában alagutakat robbantottunk,
Gyártunk okosórát, okostelefont, miegymást.
Mégis távolabb vagyunk egymástól, mint a
Galaxisok végtelenben soha nem találkozó pontjai.
Okos lakásunkat egy gombnyomással szabályozhatjuk,
Hazaérve megfelelő legyen a hőmérséklet, a páratartalom.
Készítünk őnvezető, okos autókat, automata gépsorokat,
Képzelhetjük magunkat egy okos világ zseniális lényeinek.
Majd ha kigyógyulunk a mindentudás csalfa illúziójából
Csupán egy önállótlan, kütyüfüggő elbutuló emberiség
Arctalan viaszfakó bőre bámul ránk a törött, csorba tükörből.
Gondolkodni fárasztó, elfogadjuk a készen kapott kliséket.
Felrakjuk a szemellenzőt és önkent, örömmel rohanunk a
Szakadékba, mint a kígyótól megbokrosodott lovak.
Egyszerűen kéne élnünk, megbecsülni, mit nyújt a mai nap,
Rácsodálkozni a fess szivárványra, az esőcsepp mosolyára,
Kézen fogni egymást, gyűjteni emlékeket, virágokat,
Nem bántani egymást, ez volna ám az igazi okos élet.
Harmati Gyöngyi
S.D.G.
További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM
