Harmati Gyöngyi: Egy különleges utazás tapasztalatai: "...az ütközetben senkit el nem bocsátanak..."

 

Egy különleges utazás tapasztalatai:
"...az ütközetben senkit el nem bocsátanak..."
A békesség szigete: Harmati Gyöngyi: Egy különleges utazás tapasztalatai: "...
az ütközetben senkit el nem bocsátanak..." (abekessegszigete.blogspot.com)

     2001 óta, ide s tova már 22 éve, hogy a fiam egy tőlünk több, mint 200 km-re fekvő
városba, az ország másik végébe ment tanulni, majd tanulmányai végeztével ott is
telepedett le. Ennyi idő alatt jó párszor megtettem már az utat a két város között személygépkocsival is, de leginkább autóbusszal. A távolsági gyorsjárat közel öt órán
keresztül falja a kilométereket az országúton és csupán két 10 perces megállóval
megszakított pihenést, várakozást engedélyez a menetidő. Ilyen hosszú idő alatt mi
mást is tehetnék, mint  az elsuhanó tájat figyelem, az évszakok változásainak nyomát
kutatom a jármű ablakából nézelődve. Nemrégiben egy nagyon különös tapasztalatot
éltem át, ilyen az elmúlt utak során még soha nem történt meg velem. Nyugodtan
mondhatom, hogy egész életem során sem. Ha lehetséges akkor a buszon a leghátsó
sorban foglalok helyett. Itt az ülések kicsit magasabban helyezkednek el, így jobban
látom az utat és a velem együtt utazókat is. Ennek az aprócska momentumnak még
fontos szerepe lesz a későbbiek folyamán. 
    Kora délelőtt felszálltam a járműre és újra útnak indultam fiamhoz látogatóba.
Kényelmesen elhelyezkedtem az ülésen és néztem ahogyan elhagyjuk az állomást,
távolodunk otthonról. Útközben figyeltem a tovasuhanó tájat, a házakat, a fodrozódó
felhőket és az egykedvűen dolgukra siető embereket. Ekkor hirtelen a semmiből teljesen váratlanul egy nagyon erős orrfacsaró szag csapta meg az érzékszervemet, még a
gyomrom is felkeveredett. Egy csapásra kiragadott komfortzónámból, megszakítva az
utazásom monoton ritmusát. Vártam pár pillanatig hátha elmúlik, de sajnos nem így lett,
sőt egyre erősödött már-már fizikai rosszullétet okozva. A hátsó sor üléséről elkezdtem
figyelni az utasokat, ők éreznek-e valami furcsát, szokatlant. Megdöbbenve vettem
tudomásul, hogy mindenki nyugodtan ül, beszélget, alszik vagy éppen az okostelefonján
babrál valamit.
- Hát senki nem érzi ezt a fojtogató "illatot"? - tépelődtem magamban. 
Tudtam ez ellen most nem tehetek semmit, innen nem tudok kiszabadulni. Egy ilyen,
csak számomra érzékelt esemény miatt nem fogják az utazást a jármű vezetői megszakítani. Kiszállni csupán a két megállóban lehet pár perc erejéig. Alig vártam már, hogy az első
ilyen helyre, Pécsen beérjünk. Történt még egy nagyon furcsa "dolog" is menet közben.
A közel 5 órás út alatt végig ébren voltam, de a megállóhelyeken mégsem tudtam kiszállni,
mert arra a kis időre mind a két alkalommal legnagyobb sajnálatomra elszunnyadtam. Ahogy elindult a megállókból a járművünk azonban érthetetlen módon egyből felébredtem. Le sem tudom írni, hogy milyen csalódást éreztem. Megértettem, hogy most "fogoly" vagyok, a jó Isten bezárt engem ebbe a buszba.
- Amíg meg nem értem, amit ezáltal üzenni szeretne nekem, innen nem fog kiengedni - hatalmasodott el rajtam ez a felismerés egyre jobban. Ebből a csapdából majd csak a végállomáson szabadulhatok ki. Azon törtem a fejem, hogyan éljem túl ezt a gyötrelmekkel
teli utazást, ami jól láthatóan csak engem kínzott. Nem volt könnyű megőrizni nyugalmamat
és megpróbálni higgadtan végig gondolni mit is tehetnék ebben a helyzetben. Közben magamban többször is felfohászkodtam:
-Istenem! Segíts meg kérlek!!! 
Hatalmas erővel kellett kényszeríteni magam, hogy másra figyeljek. Ne magammal
foglalkozzam, hanem nézzem a körülöttem lévő látnivalókat, emeljem el tekintetem
magamról és a problémámról. Ez eleinte nehezebben ment, de szép lassan, ahogy
egyre fogytak a kilométerek kezdtem belejönni. És milyen érdekes eközben egyre
kevésbé éreztem azt a szörnyű szagot, ami teljesen megzavart. Az utazás hátralévő
részében végig ezek a kérdések motoszkáltak a fejemben:
- Miért is történik ez velem?
- Valami okának biztosan kell lennie?
- Mit is tanulhatok ebből?
A végállomáshoz közeledve egyre jobban kitisztult előttem a kép, végre kezdtem rájönni,
hogy mindez mi okból történt velem. Megértettem, hogy túl sokat foglalkozom magammal
és az emberileg megoldhatatlannak vélt gondjaimmal. 
- Hol van ilyenkor a hited, Kiben is bízol? - szégyelltem el magam, ezekre gondolva.
Eközben beértünk célállomásunkra, Szegedre. Itt egy csapásra vége szakadt a furcsa megpróbáltatásomnak. Valóságos csoda történt, a "kellemetlen útitársam" - huss egy pillanat alatt elillant, mintha itt sem lett volna. Az átélt különleges tapasztalatért és a "jó szerencsés" megérkezésért hálát adva szálltam le az autóbuszról.
- Bizony igazak a Szentírás szavai - állapítottam meg magamban:
"... az ütközetben (az élet harcaiban) senkit el nem bocsátanak..." (Préd. 8: 8) 
Nem térhetünk ki a számunkra kellemetlen élethelyzetek elől. Inkább arra figyeljünk, hogy
ezektől mit tanulhatunk. A megharcolt csatáktól leszünk erősek, és a próbáktól sem kell
félnünk, ha mennyei jó Atyánk erős karját soha el nem engedjük!  

Harmati Gyöngyi
      S.D.G.

További pillanatképek, életem apró történéseiből az alábbi linken olvashatóak:  
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

Harmati Gyöngyi: "Esőemberkék - Autizmussal élni betegség, állapot vagy bélyeg?

 Megjelent a Nyitott Szemmel magazin 67. számában: 
www.nyitottszemmel.hu

 

     Az autizmus világszerte, így hazánkban is egyre gyakoribb, illetve egyre több embernél ismerik fel, diagnosztizálják. A jelenlegi statisztikák szerint 100 emberből egy küzd az autizmussal. Magyarországon így minimum 100.000 autista él, családtagjaikkal együtt ez nagyjából félmillió embert érinthet, világ szerte pedig tízmilliók életét nehezíti meg. Megdöbbentő és elgondolkodtató adat. Milyen sorsok, életutak húzódnak meg e számok árnyékában?!

     Az autizmussal fiam óvodástársának érintettsége révén találkoztam először, úgy 35 évvel ezelőtt. A kisfiúval és édesanyjával szinte egyszerre értünk az óvoda kapujához reggelente. Szomorú arcáról leolvasható volt, amit nyílt titokként kezeltek: az ő fia teljesen más, mint a többiek. A kisgyermek nehezen működött együtt. Különleges módon viselkedett, de külsőre nem tűnt fel semmi szokatlan, arca bájos, kedves volt. Anyukáját nehezen tudta útjára engedni, és csak az vigasztalta meg, ha hajszálpontosan ugyanolyan színű és formájú legó-kockákból mindig ugyanazt az építményt elkészítette - minden nap. Az óvodában folyamatosam szembesítették az anyukát gyermeke furcsa viselkedésével. Egyszer csak azzal szembesültem, hogy az anyuka és a kisfia már nem jönnek többet. Mint később megtudtam, egy olyan intézmény találtak a gyermek számára, ahol szeretetteljes, támogató légkörben fejlődhetett tovább. Nemrégiben ismét találkoztam az édesanyával, aki érdeklődésemre boldogan újságolta: bár nem volt az út könnyű idáig, de fia egyetemet végzett, és most informatikusként éli az életét. Ez a spektrumzavar egyik oldala, mégpedig a naposabb. Sajnos van árnyékosabb oldala is, amit nemrégiben véletlenül hallottam meg egy orvosi váróteremben ülve. Ez az anyuka arról számolt be várakozás közben, hogy az ő fia is autista, de sajnos nem tudott megtanulni sem írni, sem olvasni, még iskolába sem lehetett járatni, teljesen a gondoskodásukra szorul.  

    Amikor a hét betűből álló szót - autista -  kimondják, az mindent egy csapásra megváltoztat. Vajon betegség, állapot vagy bélyeg, amit egy életre rásütnek az érintettek homlokára? Rengeteg az előítélet, a bizonytalanság, a "hogyan tovább",  mely megterheli az amúgy is kimondhatatlan nehézséggel járó spektrumzavarral élő egyének és családtagjaik, hozzátartozóik mindennapjait. 

     Az Autisták Országos Szövetségének honlapján olvasható, hogy korábban ezt az állapotot öt csoportra osztották. "Azonban az utóbbi harminc év törekvései nem tudták e kategóriák közötti különbségeket megbízhatóan igazolni, így a korszerűbb ajánlások már egységesen „autizmus spektrum zavarként” (ASD) írják le az állapotot."
(Forrás: Az autizmusról | Autisták Országos Szövetsége (aosz.hu)  

    Az autizmus leírója Dr. Leo Kanner amerikai gyermekorvos már 1943-ban megállapította: "Az autizmus, nem betegség, ezért nem gyógyítható, hanem egy olyan állapot, amely az érintettet végigkíséri egész életében. Kiváltó oka máig nem ismert pontosan, de szerepe lehet benne a genetikának." Az autizmus spektrumzavar egy gyűjtőfogalom, mely egy olyan idegi-fejlődési rendellenességet takar, ami csökkent mértékű társadalmi kapcsolatokban, szociális érintkezésekben, kommunikációs képességekben, a normálistól kisebb-nagyobb fokban eltérő viselkedési és érdeklődési mintázatokban nyilvánul meg. Az autizmus  olyan széles spektrumon (színskálán) mozog, amely a legszélsőségesebb formákban is megnyilvánulhat.

A kis mértékben furcsán viselkedő különcöktől az egész nap az ágyuk szélén ücsörgő, önellátásra és kommunikációra teljesen képtelen személyekig terjedhet a skála. Számukra az jelenthet óriási segítséget, hogy a meglévő képességeik fejlesztésével az egyedi és értékes tulajdonságaikat, amelyekkel rendelkeznek, egy megfelelő, szeretetteljes és támogató környezetben ki tudják bontakoztatni. Gyakorlatilag nincs két egyforma állapot. 

      Ha a legapróbb változásoktól is veszélyben érzik magukat, akkor védekezésül rituálékkal és rutin szerűen végzett tevékenységekkel bástyázzák körbe magukat. Sem a metaforáknak, sem a vicceknek nincs értelme számukra, mert teljesen szó szerint veszik az elhangzottakat. Ha egy autista gyereknek azt mondják egy esős időben megtett sétából hazatérve az ajtó előtt, hogy törölje le a lábát, akkor lehúzza a cipőjét és a zokniját is, és úgy
törli meg a lábát a lábtörlőben. Fontos tudatosítani, hogy ezek a gyermekek nem rosszak, nem azért ilyen furák, mert nem kapnak "rendes" nevelést. Ők csupán másképp vannak összerakva, egyéni módon működnek mind a társas életükben, mind a tanulásban, mind a magánéletükben. Az autista Jean-Paul Bovee éles meglátása magáról és társairól: „Vannak dolgok, amiket másképp csinálunk, de ugyanannyit érünk, mint mások, nem vagyunk értéktelenebbek, nem vagyunk betegek, és nem is kell bennünket meggyógyítani vagy megjavítani.” 

                                                Ugyanolyanok mégis különlegesek...

      Az autizmus legenyhébb formája az Asperger-szindróma. A rendellenességet  dr. Hans Asperger osztrák pszichiáter és gyermekorvos írta le először 1944-ben - ő az autisztikus pszichopátia nevet adta neki. Az Asperger-szindróma háromszor gyakrabban fordul elő a fiúknál, mint a lányoknál. Ezzel a tünetegyüttessel élő gyermeket megszállottan érdekli egy tárgy vagy egy témakör. Mindent meg akar tudni róla és maximálisan elmélyül a számára kiemelt fontosságú témában. Szociális készsége messze elmarad egészséges társaiétól. Beszéd közben az arckifejezése kevesebb érzelmet mutat, a testbeszéde nehézkes, a hanghordozása lassabb. Nehezen teremt szemkontaktust. Gyakori a szorongás és a depresszió is. Ezt az állapotot nem könnyű felismerni, így az esetek közel a felében nem derül ki, hogy Asperger-szindróma áll a tünetek hátterében. A legtöbb Asperger-szindrómával élő képes beilleszkedni a  társadalomba, és önellátásra képes. Számos területen dolgozhatnak, akár szoftverfejlesztőként vagy a mezőgazdaságban tevékenykedhetnek, de a képzőművészetben is jeleskedhetnek. Szokás őket "kisprofesszoroknak" is nevezni. Vagy gondoljunk Greta Thunbergre, a 2003-ban született svéd származású környezetvédő aktivistára, aki nagyon is érti és szívén viseli a jelenlegi világunk visszásságait és tesz is azért, hogy jobbá tegye azt, ill. felnyissa az emberek szemeit.

     Az előítéletek eloszlatása, a sokszor rejtélyesnek, furának, különcnek titulált spektrumzavarral küzdő embertársaink jobb megismerése céljából a világon mindenhol április 2.-án tartják az Autizmus Világnapját, így segítve elő a megértést és az elfogadást. Ráirányítva a figyelmet arra a tényre is, hogy nekik 

is joguk van az egyenlő bánásmódhoz. Ők is gondolkodó, sokféle különleges képességekkel megáldott érző emberi lények. Ezen a napon kék fénnyel világítanak meg olyan ikonikus épületeket, mint a londoni Big Ben, a New York-i Empire State Buildingig. Hazánkban többek között a Parlamentet, és a Gellért-hegyi Szabadság-szobrot is ilyenkor kék színű fényruhába öltöztetik. 

                                                                Esőemberek?

     Az autizmus spektrumzavarral élő személyek életéről már nagyon sok könyv íródott és számos film is készült. Alegtöbb embernek filmélményem alapuló, felszínes ismerete van az autizmusról, ezen belül is az Asperger-szindrómáról. Ezek az alkotások ugyan hitelesen mutatnak be egy-egy személyt, de erre építve nem általánosíthatunk. Sok zseni kerül ki közülük, de korántsem mondhatjuk, minden aspergeres ember kiemelkedő képességű. Sőt, ez a ritkább. A filmek nagy klasszikusa a 4 Oscar-díjat elnyert, 1988-ban bemutatott Esőember, Dustin Hoffman főszereplésével, aki itt matematikai zsenit akakít. A történet egy testvérpárról szól, a fiatalabb Charlie és az idősebb Raymond, aki autistaként egy intézetben él és édesapjuk halála után a tetemes vagyont ő örökli. Öccsének, Charlie-nak először pusztán testvére gyámjaként az anyagiak megszerzése a cél, de egy hosszú utazás közben ráébred, hogy a testvéri szeretet fontosabb a pénznél. A bátyjával való kapcsolat teljesen megváltoztatja, a léha, önző életmódot folytató fiatalember megtanul együtt élni testvére fogyatékosságával és különc szokásaival. Megtanulja azt is milyen jó érzés felelősséget vállalni testvéréért és milyen őszintén megszeretni valakit. Kétségkívül ez a film legértékesebb mondanivalója.   

 
     Az Asperger-szindróma jóval hétköznapibb formáját mutatja be az igaz történeten alapuló Thomas után című film, amit bizonyára jóval kevesebben ismernek. Ez a megható történet
arról szól, hogyan változtatja meg Thomas, a golden retriever kölyökkutya egy kisfiú, Kyle és ezáltal családja életét. Csodálatos, ahogy a mindentől szorongó, hatéves autista kisgyermek személyisége megnyílik új barátja, Thomas felé. A család újra reménykedni kezd, a sok fáradozás, törődés gyümölcse beérik gyermekük életében. Évekkel később Kyle sikeres
érettségi vizsgát tesz, majd a főiskolán gyermekgondozást kezd el tanulni. Talán ismertebb a napjainkban is munkálkodó amerikai tudósnő, Temple Grandin életét bemutató film, aki az 
Asperger-szindróma minden extra áldásával és hátrányával együtt vállalva önmagát
küldetésnek tekinti az Asperger-szindrómával élők elfogadtatását, másságuk okának
megértését.

                                                    Szimpátia? - Empátia?...
     A spektrumzavar bármely formájában élők és hozzátartozóik számára nem csupán a szimpátiánkra, a sajnálattal határos együttérzésünkre, hanem az empátiánkra van szükségük. Arra a különleges beleérző képességünkre, hogy az ő szemszögükből lássuk meg a problémájukat, sajátos élethelyzetüket és benne az ő egyedien különleges világukat. Jobban meg kéne értenünk, hogy ők mit tartanak fontosnak. Úgy is szokták ezt mondani: lépjünk bele a másik ember cipőjébe! Dr. Nicole Hollingshead, az Ohio Állami Egyetem Wexner Orvosi központjának pszichológusa így ír erről: "Az empátia az a képesség, hogy felismerjük, mások min mennek keresztül, és osztozunk a másik ember élethelyzetén. Az empátia célja nem az, hogy megoldjunk egy problémát, hanem hogy éreztessük a másik emberrel, nincsen egyedül.” 

            Harmati Gyöngyi

Megjelent a Nyitott Szemmel magazin 67. számában:
www.nyitottszemmel.hu

 

 

Harmati Gyöngyi: Boldog születésnapot!!!

B oldog születésnapot kívánok Tenéked!
O lyan nap ez, mint a többi mégis
L egyen még szebb az egész napod
D erű ragyogjon életed azúrkék egén
O lvadjon el minden szomorúság, bánat
G ondtalan öröm, békesség költözzön be hozzád.

SZ íved legszebb vágyai teljesüljenek
Ü nneplő ruhába öltöztesd fel a lelked
L egyen ez a nap boldogabb, mint a többi
E zen a napon érkeztél meg ebbe a világba
T éged Isten küldött kicsiny követének
É lj úgy, ahogy szeretnéd, ha tehetnéd
S ohase alkudj meg, ne érd be kevéssel
N efelejts el emlékezni a szépre, jóra, mi emberré tehet
A ludj mindig tiszta lelkiismerettel
P ontosan tudd melyik az igazság útja
O nnan ne térj le se jobbra, se balra
T anulj meg tanulni mindegyik hibádból!

Harmati Gyöngyi
    S.D.G.

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

Harmati Gyöngyi: Boldog névnapot!!!

B oldog névnapot kívánok Tenéked!
O lyan nap ez, mint a többi mégis
L egyen még szebb az egész napod
D erű ragyogjon életed azúrkék egén
O lvadjon el minden szomorúság, bánat
G ondtalan öröm, békesség költözzön be szíved hajlékába.

N evess, feledd e napon ami bántó
É lj úgy, ahogy szeretnéd, ha tehednéd
V irág illatozzon űdén lelked kertjében
N efelejts el emlékezni a szépre, jóra, mi emberré tehet
A ludj mindig tiszta lelkiismerettel
P ontosan tudd melyik az igazság útja
O nnan ne térj le se jobbra, se balra
T anulj meg tanulni mindegyik hibádból!

Harmati Gyöngyi
    S.D.G.

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM