2026. október 16., péntek

Harmati Gyöngyi: A megtalált kalap története....

 



         Most egy olyan aprócskának, látszólag jelentéktelennek tűnő történésről szeretnék beszámolni, amit az idén augusztus
végén éltem át és amelyben számomra egyértelműen Isten irántam tanúsított szeretetének legújabb megnyilvánulását fedeztem fel. Az idén a melegrekordokat döntő kánikula tikkasztó napokkal "ajándékozott meg" bennünket. Amikor megérkezett a beutalóm Hévíz egyik kórházába három hétig tartó rehabilitációra, akkor a csomagolásnál az időjárásra tekintettel a bőröndömbe betettem 
egy egyszerű kis vászonkalapot a tűző napsugarak elleni védekezésül a gyógytóban való fürdőzésekhez. Időben megérkezve a kórházba, túlestem a betegfelvételen, orvosi vizsgálaton és sikerült újból elintézni a húsmentes táplálkozást is, aminek nagyon örültem. Már alig vártam a délutánt, hogy mehessek le a tóra, ez a hely nekem olyan, mint a régóta betegségben szenvedő embernek a Bethesda tava volt. Itt nemcsak testileg gyógyulok, de lelkileg is feltöltődőm. Megérkezve a tófürdő épületéhez, bent az öltözőben elhelyeztem a ruháimat, egy törölközővel, a kalapommal és a karúszóimmal elindultam, hogy végre újból megmártózhassam a kellemesen langyos gyógyító vízben. Alig úsztam pár métert amikor észrevettem, hogy a nap milyen melegen süt, és ráébredtem, hogy a kalapocskám kint maradt a parton az egyik napozóágyon. Mit tehettem kiúsztam érte, és ekkor ért a meglepetés, nem volt ott ahova úgy emlékeztem, hogy letehettem. A napkorong olyan hevesen izzott, hogy kalap nélkül nem mehettem vissza a vízbe, így elhatároztam, hogy megkeresem. Azon az útvonalon amin jöttem visszasétáltam az öltözőbe. A szekrényt is átnéztem, ott sem volt. Majd figyelmesen minden centimétert átvizsgálva visszamentem a tó partjára, ahol még mindig nem találtam meg, amit kerestem. Végig gondoltam most mit tehetek, a drága fürdőjegyet már megvásároltam, a percek is fogynak az időből amíg a tóban lehetek. Felfohászkodtam és átadtam mennyei Atyámnak ezt a helyzetet, tudtam neki nem okozhat problémát, hogy ebben is segítségemre legyen. Majd pár pillanattal később éreztem, hogy szép lassan a keresés izgalma helyett nyugalom és béke költözik a lelkembe. Így már könnyebb szívvel mentem vissza a tóba és figyelmemet a kellemetlenségről inkább a tó felett látható kék égre, a rajta cikázó fecskékre és az arcom előtt elzizzenő óriás szitakötőkre fordítottam. Amikor pár perc múlva már nagyon égette a nap a fejemet akkor a teljesen tiszta égen megjelent egy felhő és a nap elé úszva küldött nekem árnyékot. Ez többször is megismétlődött, így a tóban eltöltött időm szinte teljes gondtalanságban telt el. Még azon sem nyugtalankodtam, hogy a hosszantartó kánikulát hogyan vészelem át három hétig a kalapom nélkül. Lehetséges ugyan, hogy most a kalapom védelmét nélkülöznöm kell, de Isten azonban biztosan gondot visel majd rám. Ebben a gondolatban megnyugodva fejeztem be az aznapi fürdésemet, még akkor nem is sejtve, hogy a megoldás milyen közel van hozzám. Miután kiúsztam a tóból a napozóágyról felvettem a törölközőmet és elindultam visszafelé az öltözőbe. Eközben szinte "hangosan", mintha beszélt volna hozzám Valaki, meghallottam egy hangot, amely megszólított és ezt "mondta".
- Gyöngyi, ne add fel ilyen könnyen...nézz a lábad elé....biztosan megtalálod!
Az élmény annyira valóságosnak tűnt, hogy azonnal engedelmeskedtem és lenéztem a lábam elé. Hihetetlen volt amit láttam, a kis vászonkalapom ott hevert a fűben, kicsire összehajtogatva. És valóban a lábam előtt volt, szinte csak éppen hogy rá nem léptem. Betűkkel, szavakkal leírhatatlan, vissza nem adható azaz öröm és hála ami eltöltötte a szívemet és a lelkemet. Most is nagyon jó érzéssel tölt el, hogy a gyógykezelésem zavartalanul telt el, mindenem megvolt
amire szükségem volt.
     Visszagondolva erre a különleges tapasztalatra, most is megbizonyosodhattam arról, hogy nekünk olyan Istenünk van,
Aki még a fejünk hajszálait is ismeri és a legapróbb gondjainkat is megoldja.  

"Minden gondotokat (a legapróbbakat is) ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok."(1. Pt.5:7)

2026. január 24., szombat

Harmati Gyöngyi: Tisza Pál búcsúztatója....

                                                                       


                                                              1937. nov. 6. - 2025. nov. 16.


"Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt
mondja a Lélek, 
mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik
követik őket." (Jel. 14: 13)

          Testvérünk, Tisza Pál, akit mindannyian "Pali bácsinak" neveztünk 1937. november.
6.- án született Ukrajnában, Kárpátalján, egy Nagyszőllős nevű településen, ami akkoriban 
a nagyhatalmak "játékszereként" a gyakran megváltozó országhatárok miatt Csehszlovákiához tartozott. Pali bácsi életének kezdetét egy nagyon küzdelmes gyermekkor és a II. világháború borzalmas időszaka határozta meg, édesapját korán 7 évesen elveszítette, édesanyját pedig „málenkij robotra”, kényszermunkára vitték. A nagymamájuk nevelte fel őt és az akkor 4 éves húgát, 
amíg édesanyjuk meg nem menekült és bár nagyon betegen, de hazatérhetett. Felépülése után édesanyja újra férjhez ment, sajnos Pali bácsi élete ekkor sem fordult jobb irányba, nevelőapja nagyon szigorú volt és keményen bánt vele. Pali bácsi nagyon jó tanuló volt, legkedvesebb időtöltése az olvasás volt, mindig logikusan gondolkodott, szerette a történelmet.  A tanárai javasolták, hogy tanuljon tovább, de nevelőapja másképp gondolta és bevitte magával a kovácsműhelybe, hogy ő is ezt a mesterséget tanulja ki. Kitartásának köszönhetően sok-sok évvel később már családos emberként, két leánygyermek, Anna és Márta édesapjaként sikeres érettségi vizsgát tett. 
Más szakmákat is kitanult élete folyamán, ahogy a szükség megkívánta: volt még ezenkívül lakatos, víz-gáz szerelő is, hogy a családja megélhetését biztosítani tudja. Pali bácsi életének nagyobb részét Kárpátalján töltötte, ahol az egyik kisebbséghez tartozva megtapasztalta annak a létnek minden nehézségét. Nem volt könnyű magyar családként létezni, érvényesülni, dolgozni és vállalkozni. Lelkében azonban mindig is érezte és tudta, hogy van Valaki, Aki mellette áll és átsegíti a nehézségeken. Már gyerekkorában is hallott a Jóistenről, de lelki életében a nagy fordulat csak nyugdíjas korában jött el, miután áttelepültek Magyarországra, egy Dombóvár nevű városba. Ekkoriban a városban rendszeresen tartottak Bibliai előadásokat, amit egy postaládájukba bedobott szórólapnak köszönhetően elkezdtek látogatni. Egyik alkalommal kaptak ajándékba egy Károli Gáspár fordítású Bibliát. Pali bácsi naponta elkezdte tanulmányozni a feleségével és gyermekeivel, a Biblia lapjairól megismerkedtek egy jóságos, irgalmas Istennel, Aki szeretettel gondoskodik minden teremtményéről.  Ennek hatására családi házuk egyik szobájában megalakulhatott egy szórványgyülekezet, ahol szombatonként istentiszteleteket tartottak. Pali bácsi, felesége és Anna lánya 2005. július 2.-án Pécsett megkeresztelkedett. Márta lánya 2008-ban az
egyik unokaöccsével együtt szintén szövetséget kötött a Jóistennel. Pali bácsi még azt is megérhette, hogy 2019-ben, Nikolett nevű unokája áldott állapotban, méhében egy hét hónapos magzattal szintén igent mondott a jó Isten hívására. Sajnos a veszteségek az Ő családjukat sem kerülték el, Pali bácsi számára nagyon fájdalmas volt szeretett felesége
és gyermekei édesanyjának hirtelen elvesztése. 
A család számára ebben a válságos helyzetben is a Jóisten kegyelme és vigasztalása jelentette a megnyugvást, ezért csak még jobban ragaszkodtak Őhozzá. Pali bácsit az olvasás iránti buzgósága, a Biblia mindennapi tanulmányozásához vezette, amiben életének minden
helyzetére megtalálta az útmutatást. Erőt merített a betegsége elviseléséhez is (Fil. 4: 13), békére, vigasztalásra és megnyugvásra talált. Amit megértett a Bibliából, azt igyekezett továbbadni és megértetni másokkal is. A történelemnek abban az időszakában élt, amikor
azt tanították, hogy a Biblia elbutítja és lelki sötétségben tartja az embereket. Megértette azonban, ha imádságos lelkülettel tanulmányozza azt, akkor pontosan az ellenkezője történik meg. Pali bácsi ráébredt arra, hogy a Szentírás tanulmányozása valójában bölccsé
és megfontolttá teszi az embert!
       2013 óta évente két alkalommal nagy örömmel ment a Gunarasi gyógyfürdő rehabilitációs részlegébe gyógykezelésekre. Itt sok emberrel tudott találkozni. Könnyen kötött barátságokat és így számtalan alkalma nyílott bizonyságtevésre is Isten jóságáról és szeretetéről az embereknek. Sok beteg, fáradt embert megvigasztalt, akik hálásak is voltak ezért, és még otthonába is meglátogatták, hogy a megkezdett beszélgetéseket folytathassák. Boldog volt, hogy megérhette unokái István és Nikolett születését, majd a dédunokák Attila és András születését is, és láthatta növekedésüket, imádkozott utódaiért, hogy ők is megtalálhassák az egyedül igaz Istent, aki meghalt értünk, hogy nekünk életünk lehessen. Szívbetegségét türelmesen hordozta, ritkán panaszkodott. Egyre gyengülő egészsége miatt a Bibliaolvasás mellett az interneten nagyon szívesen hallgatott Istenről szóló énekeket. Egyik kedves éneke a "Közel van már az a nap" volt. Aktívan résztvett a szombatiskolai tanulmányok átvételében is.
                                        "Közel van már az a nap, mikor az ég s föld elmúlnak. 
                                         Nem lesz többé sötétség, sem fájdalom sem szenvedés.
                                         Örök béke s öröm vár, Jézusomnak oldalán.
                                         Mily csodás, mily dicső lesz az a nap." (részlet az énekből)

      2025. november elején szállították be mentővel a szekszárdi kórházba, ahol másnap meg is operálták sárgaság miatt. A műtét után a fellépő szővődmények következtében: vérmérgezés, tüdőgyulladás, gyenge szíve csendesen megszűnt dobogni. Családja és Balogh Gábor testvérünk rendszeresen látogatták a kórházban, látták ahogy testi ereje folyamatosan gyengül, de a lelki ereje soha el nem hagyta. Amikor kérdezgették, hogy  enne-e valamit, nem éhes-e? Istenbe vetett hittel azt válaszolta, hogy majd legközelebb a mennyben szeretne jól lakni a nagy vacsorán. A Jóistenben bízakodva 88 éves korában Anna lánya jelenlétében békésen elpihent, várva-várva a feltámadást és a nagy találkozást. 
       2025. december 16.-án a dombóvári temetőben megtartott búcsúztatóján hangzott el egyik kedves igeszakaszának a Dániel könyvének 12. fejezetének zárósora: "Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén." A nagyobbik dédunoka, miután értesült dédipapája haláláról a könnyeivel küszködve kért róla egy külön fényképet, saját magának, ami csak az övé. Ezzel a fotóval búcsúzunk mi is, a kaposvári gyülekezet nevében, a mi szeretett Pali bácsinktól a boldog feltámadásban reménykedve.