Most egy olyan aprócskának, látszólag jelentéktelennek tűnő történésről szeretnék beszámolni, amit az idén augusztus
végén éltem át és amelyben számomra egyértelműen Isten irántam tanúsított szeretetének legújabb megnyilvánulását fedeztem fel. Az idén a melegrekordokat döntő kánikula tikkasztó napokkal "ajándékozott meg" bennünket. Amikor megérkezett a beutalóm Hévíz egyik kórházába három hétig tartó rehabilitációra, akkor a csomagolásnál az időjárásra tekintettel a bőröndömbe betettem egy egyszerű kis vászonkalapot a tűző napsugarak elleni védekezésül a gyógytóban való fürdőzésekhez. Időben megérkezve a kórházba, túlestem a betegfelvételen, orvosi vizsgálaton és sikerült újból elintézni a húsmentes táplálkozást is, aminek nagyon örültem. Már alig vártam a délutánt, hogy mehessek le a tóra, ez a hely nekem olyan, mint a régóta betegségben szenvedő embernek a Bethesda tava volt. Itt nemcsak testileg gyógyulok, de lelkileg is feltöltődőm. Megérkezve a tófürdő épületéhez, bent az öltözőben elhelyeztem a ruháimat, egy törölközővel, a kalapommal és a karúszóimmal elindultam, hogy végre újból megmártózhassam a kellemesen langyos gyógyító vízben. Alig úsztam pár métert amikor észrevettem, hogy a nap milyen melegen süt, és ráébredtem, hogy a kalapocskám kint maradt a parton az egyik napozóágyon. Mit tehettem kiúsztam érte, és ekkor ért a meglepetés, nem volt ott ahova úgy emlékeztem, hogy letehettem. A napkorong olyan hevesen izzott, hogy kalap nélkül nem mehettem vissza a vízbe, így elhatároztam, hogy megkeresem. Azon az útvonalon amin jöttem visszasétáltam az öltözőbe. A szekrényt is átnéztem, ott sem volt. Majd figyelmesen minden centimétert átvizsgálva visszamentem a tó partjára, ahol még mindig nem találtam meg, amit kerestem. Végig gondoltam most mit tehetek, a drága fürdőjegyet már megvásároltam, a percek is fogynak az időből amíg a tóban lehetek. Felfohászkodtam és átadtam mennyei Atyámnak ezt a helyzetet, tudtam neki nem okozhat problémát, hogy ebben is segítségemre legyen. Majd pár pillanattal később éreztem, hogy szép lassan a keresés izgalma helyett nyugalom és béke költözik a lelkembe. Így már könnyebb szívvel mentem vissza a tóba és figyelmemet a kellemetlenségről inkább a tó felett látható kék égre, a rajta cikázó fecskékre és az arcom előtt elzizzenő óriás szitakötőkre
- Gyöngyi, ne add fel ilyen könnyen...nézz a lábad elé....biztosan megtalálod!
Az élmény annyira valóságosnak tűnt, hogy azonnal engedelmeskedtem és lenéztem a lábam elé. Hihetetlen volt amit láttam, a kis vászonkalapom ott hevert a fűben, kicsire összehajtogatva. És valóban a lábam előtt volt, szinte csak éppen hogy rá nem léptem. Betűkkel, szavakkal leírhatatlan, vissza nem adható azaz öröm és hála ami eltöltötte a szívemet és a lelkemet. Most is nagyon jó érzéssel tölt el, hogy a gyógykezelésem zavartalanul telt el, mindenem megvolt
amire szükségem volt.
Visszagondolva erre a különleges tapasztalatra, most is megbizonyosodhattam arról, hogy nekünk olyan Istenünk van,
Aki még a fejünk hajszálait is ismeri és a legapróbb gondjainkat is megoldja.
végén éltem át és amelyben számomra egyértelműen Isten irántam tanúsított szeretetének legújabb megnyilvánulását fedeztem fel. Az idén a melegrekordokat döntő kánikula tikkasztó napokkal "ajándékozott meg" bennünket. Amikor megérkezett a beutalóm Hévíz egyik kórházába három hétig tartó rehabilitációra, akkor a csomagolásnál az időjárásra tekintettel a bőröndömbe betettem egy egyszerű kis vászonkalapot a tűző napsugarak elleni védekezésül a gyógytóban való fürdőzésekhez. Időben megérkezve a kórházba, túlestem a betegfelvételen, orvosi vizsgálaton és sikerült újból elintézni a húsmentes táplálkozást is, aminek nagyon örültem. Már alig vártam a délutánt, hogy mehessek le a tóra, ez a hely nekem olyan, mint a régóta betegségben szenvedő embernek a Bethesda tava volt. Itt nemcsak testileg gyógyulok, de lelkileg is feltöltődőm. Megérkezve a tófürdő épületéhez, bent az öltözőben elhelyeztem a ruháimat, egy törölközővel, a kalapommal és a karúszóimmal elindultam, hogy végre újból megmártózhassam a kellemesen langyos gyógyító vízben. Alig úsztam pár métert amikor észrevettem, hogy a nap milyen melegen süt, és ráébredtem, hogy a kalapocskám kint maradt a parton az egyik napozóágyon. Mit tehettem kiúsztam érte, és ekkor ért a meglepetés, nem volt ott ahova úgy emlékeztem, hogy letehettem. A napkorong olyan hevesen izzott, hogy kalap nélkül nem mehettem vissza a vízbe, így elhatároztam, hogy megkeresem. Azon az útvonalon amin jöttem visszasétáltam az öltözőbe. A szekrényt is átnéztem, ott sem volt. Majd figyelmesen minden centimétert átvizsgálva visszamentem a tó partjára, ahol még mindig nem találtam meg, amit kerestem. Végig gondoltam most mit tehetek, a drága fürdőjegyet már megvásároltam, a percek is fogynak az időből amíg a tóban lehetek. Felfohászkodtam és átadtam mennyei Atyámnak ezt a helyzetet, tudtam neki nem okozhat problémát, hogy ebben is segítségemre legyen. Majd pár pillanattal később éreztem, hogy szép lassan a keresés izgalma helyett nyugalom és béke költözik a lelkembe. Így már könnyebb szívvel mentem vissza a tóba és figyelmemet a kellemetlenségről inkább a tó felett látható kék égre, a rajta cikázó fecskékre és az arcom előtt elzizzenő óriás szitakötőkre
- Gyöngyi, ne add fel ilyen könnyen...nézz a lábad elé....biztosan megtalálod!
Az élmény annyira valóságosnak tűnt, hogy azonnal engedelmeskedtem és lenéztem a lábam elé. Hihetetlen volt amit láttam, a kis vászonkalapom ott hevert a fűben, kicsire összehajtogatva. És valóban a lábam előtt volt, szinte csak éppen hogy rá nem léptem. Betűkkel, szavakkal leírhatatlan, vissza nem adható azaz öröm és hála ami eltöltötte a szívemet és a lelkemet. Most is nagyon jó érzéssel tölt el, hogy a gyógykezelésem zavartalanul telt el, mindenem megvolt
amire szükségem volt.
Visszagondolva erre a különleges tapasztalatra, most is megbizonyosodhattam arról, hogy nekünk olyan Istenünk van,
Aki még a fejünk hajszálait is ismeri és a legapróbb gondjainkat is megoldja.
"Minden gondotokat (a legapróbbakat is) ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok."(1. Pt.5:7)
