Pillanatképek életem apró történéseiből...
Hideg, nyirkos tél van, a város vastag ködbundába burkolózva álmodik az elmúlt nyár melegségéről és sóvárogva várja újra a
tavasz feltámadását. Már csak egy nap választ el bennünket Karácsonytól, a szeretet ünnepétől. Házunk előtt dideregnek a fák csupasz ágai. Bent a szobában kellemes meleg van. Amíg mindenki lázasan készülődik a családi ünnepekre, addig én fekszem az ágyban és didergek, érzem lassan hatni kezd a lázcsillapító. Bágyadt és fáradt vagyok, talán kissé szomorú is. Valahogy nem így képzeltem el az idei év befejező napjainak eltöltését. A szoba csöndjében élesen, szinte bosszantóan belevisít a telefon hangja. Kissé kelletlenül nyomom meg az ágyam mellé odakészített kis készülék hívásfogadó gombját.
- Szerbusz, Erzsike vagyok! - csacsogja egy kedves, vidám női hang, mely tökéletes ellentétben van jelenlegi lelkiállapotommal.
- Emlékszel pár évvel ezelőtt milyen szép napokat töltöttünk el együtt a reumakórházban? Te mindig meghallgattál, törődtél velem még kirándulni is elhívtál a helyi kis vonattal, a Dottó-val. Közben magamban arra gondolok, hogy milyen régen is volt, szinte elfelejtettem. Miért pont most hív fel amikor a betegség gyötrő vasmarokkal fojtogat kívül-belül.
- Hogy miért pont most hívtalak fel, - válaszolt természetes egyszerűséggel a ki nem mondott kérdésemre.
- Képzeld el a régi kabátom zsebében megtaláltam azt a vonatjegyet. Annyira hálás vagyok neked azokért a szép napokért. Csupán azt sajnálom, hogy eddig nem hívtalak fel, ezt elmondani. Most azonban nagyon erős késztetést éreztem, tudtam, hogy most már nem halogathatom tovább.
- Hogy vagy? Mi újság Veled? - kérdezte őszinte érdeklődéssel a hangjában. Amitől fáradt testem, láztól zsibbadt agyam
egy szempillantást alatt új erőre kapott és, nagy meglepetésemre én is vidáman válaszoltam:
- Köszönöm jól, nagyon örülök, hogy felhívtál. A betegség szinte egy pillanat alatt elröpült és önfeledten elevenítettük fel
az átélt történéseket, a hosszú beszélgetéseinket. Éreztük áldott pillanatok részesei lettünk egy rövidke kis időre, majd barátságosan elköszöntünk egymástól, szeretetteljes, békés ünnepeket kívánva. Tudtam, hogy ez a hívás nem a véletlen műve volt, hanem az isteni gondviselés egyik hétköznapi csodájának részese lehettem. Erzsike hívása pont a legjobbkor érkezett, amikor szükségem volt rá, többet jelentett nekem a legértékesebb ajándéknál is. Istennek mindig tökéletes az időzítése.
Harmati Gyöngyi
Hideg, nyirkos tél van, a város vastag ködbundába burkolózva álmodik az elmúlt nyár melegségéről és sóvárogva várja újra a
tavasz feltámadását. Már csak egy nap választ el bennünket Karácsonytól, a szeretet ünnepétől. Házunk előtt dideregnek a fák csupasz ágai. Bent a szobában kellemes meleg van. Amíg mindenki lázasan készülődik a családi ünnepekre, addig én fekszem az ágyban és didergek, érzem lassan hatni kezd a lázcsillapító. Bágyadt és fáradt vagyok, talán kissé szomorú is. Valahogy nem így képzeltem el az idei év befejező napjainak eltöltését. A szoba csöndjében élesen, szinte bosszantóan belevisít a telefon hangja. Kissé kelletlenül nyomom meg az ágyam mellé odakészített kis készülék hívásfogadó gombját.
- Szerbusz, Erzsike vagyok! - csacsogja egy kedves, vidám női hang, mely tökéletes ellentétben van jelenlegi lelkiállapotommal.
- Emlékszel pár évvel ezelőtt milyen szép napokat töltöttünk el együtt a reumakórházban? Te mindig meghallgattál, törődtél velem még kirándulni is elhívtál a helyi kis vonattal, a Dottó-val. Közben magamban arra gondolok, hogy milyen régen is volt, szinte elfelejtettem. Miért pont most hív fel amikor a betegség gyötrő vasmarokkal fojtogat kívül-belül.
- Hogy miért pont most hívtalak fel, - válaszolt természetes egyszerűséggel a ki nem mondott kérdésemre.
- Képzeld el a régi kabátom zsebében megtaláltam azt a vonatjegyet. Annyira hálás vagyok neked azokért a szép napokért. Csupán azt sajnálom, hogy eddig nem hívtalak fel, ezt elmondani. Most azonban nagyon erős késztetést éreztem, tudtam, hogy most már nem halogathatom tovább.
- Hogy vagy? Mi újság Veled? - kérdezte őszinte érdeklődéssel a hangjában. Amitől fáradt testem, láztól zsibbadt agyam
egy szempillantást alatt új erőre kapott és, nagy meglepetésemre én is vidáman válaszoltam:
- Köszönöm jól, nagyon örülök, hogy felhívtál. A betegség szinte egy pillanat alatt elröpült és önfeledten elevenítettük fel
az átélt történéseket, a hosszú beszélgetéseinket. Éreztük áldott pillanatok részesei lettünk egy rövidke kis időre, majd barátságosan elköszöntünk egymástól, szeretetteljes, békés ünnepeket kívánva. Tudtam, hogy ez a hívás nem a véletlen műve volt, hanem az isteni gondviselés egyik hétköznapi csodájának részese lehettem. Erzsike hívása pont a legjobbkor érkezett, amikor szükségem volt rá, többet jelentett nekem a legértékesebb ajándéknál is. Istennek mindig tökéletes az időzítése.
Harmati Gyöngyi
S.D.G.
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek
A történet meghallgatható az alábbi linken, a 11. perc 50. másodpercétől:
A polgárdi, Tekerespusztai Intézet lakóinak készült műsorban:
További történéseket az alább linken lehet olvasni:A polgárdi, Tekerespusztai Intézet lakóinak készült műsorban:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek
