2020. november 5., csütörtök

Harmati Gyöngyi: NOVEMBER...(Képes naptár 11.)

 (Az enyészet hava)











A tél előcsarnokában nagy a sürgés forgás az aranyfürtös 
Őszapó pakolja kellékeit, készül átadni a helyét a hideg, 

Zúzmaraszívű 
Télanyónak. A fák elhullajtják tiri-tarka 
Levélruhájukat, 
lábunk alatt halkan zörren az avarszőnyeg, 

sün család menekül riadtan. Jeges szelek fújnak, eső áztatja 
sóvárgó vágyaink elhaló párájában fuldokló csendszürke világunkat.


Harmati Gyöngyi
      S.D.G.


Képes naptár többi része ezen a linken olvasható:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/K%C3%A9pes%20napt%C3%A1r

2020. november 4., szerda

Harmati Gyöngyi: A legjobb tanítómester...(Szonett a szenvedésről)

 





 Amikor erre a világra egy gyermek születik
Mindig megelőzi a vajúdás boldogító fájdalma.
A fazekas kezei által formált sáros agyag a
Tűzforró kemencében válik hasznos edénnyé.

A fényes igazgyöngy a tenger hallgatag mélyén
Nagy nyomás alatt születik meg a kagylóban.
A költő lelke titkolt küzdelmeiből merítve erőt
faragja ki verse sorait a nemlétből az öröklétbe.

Ha szépre, igazra, jóra vágysz, mi emberré tehet
Ebben a földi létben, ne rettegj megküzdeni érte, 
fájdalmak útja hervadatlan babérkoszorút terem. 

Fogadd a szenvedést hűséges barátoddá, segítőd,
társad ő bármerre is járj. Tudd, hogy azt aki most
vagy csakis egyedül neki, őneki köszönheted. 

Harmati Gyöngyi
       S.D.G.


További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

2020. október 30., péntek

Harmati Gyöngyi: Életmese egy kidobott fotelről...

 




Pillanatképek életem apró történéseiből...

      
     Városunkban évente kétszer tavasszal és ősszel előre meghirdetett időpontban lomtalanítást

szoktak szervezni. Így történt volna ez 2020 tavaszán is, de a COVID-19 elnevezésű járvány felülírta
a terveket. Tal
án valaki nem értesült a hírről vagy elkerülte a figyelmét, így kerülhetett egy régi,
kopott huzatú, fakarfákkal ellátott fotel a szomszédos utcában az egyik szemeteskonténer mellé. 
Szokásos délutáni sétámon, mely a napi bevásárlás id
őpontja is egyben, toppant elém az ütött-kopott bútordarab félig kilógva a járdaszegélyre. Ott árválkodott egyedül egy letűnt kor mementójaként. Megdöbbentő, hogy mennyi minden megunt, hasznavehetetlenné vált holmi kerül ki lomtalanításkor 
is a szabad ég aláMennyire igaz a nemrégiben olvasott mondat:
              "Oly korban élünk, mely a nyersanyagot a leggyorsabban alakítja át hulladékká."

Lelkünkben is mennyi lomot, hulladékot hordozunk, de azoktól sajnos nem lehet ilyen könnyen
megszabadulni, tovább mérgeznek bennünket. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a
boltból hazafelé menet fejemben, amikor észrevettem lakója lett a kidobott öreg, megkopott fotelnek.
Egy szemmel láthatóan külleme és ruházata alapján otthontalan férfi aludt békésen a rozzant fotelben. Csupa ránc arca bozontos
őszes hajkoronában úszott mégis, ennek ellenére is valami felhőtlen békét
és földöntúli időtlen nyugalmat sugárzott. Álmában talán egy rég elfeledett boldog otthon, ahol 
egy pohár forró tea illata tölti be a konyha sarkait lebegett lezárt szemhéjai mögött. Még a nap is
kis
ütött, érezte most fontos szolgálatot teljesít, a napsugarak szelíd ujjaikkal lágyan körbefolyták, megmelengették elgémberedett tagjait. 
- Kidobott fotel – kidobott élet villant fel e gondolat a tudatom mélyéről. Vajon hányan élhetnek
ilyen 
sorsot? Otthontalanul vagy talán a lakásuk négy fala között mégis számkivetetten?
Biztos vagyok benne, hogy e ritka pillanat melyben egy zaklatott élet kérészéletű megpihenésének  szemtanúja lehettem elkísér utamon. Szembesített vele, megtanított arra, hogy
minden ember élete 
hatalmas nagy érték. Jobban, sokkal jobban meg kéne becsülni, segíteni, hogy mindenki emberhez méltóan élhesse az életét. Ahogyan a Dalai Láma is nagyon egyszerű módon megfogalmazta:
               „Ha tudsz, segíts másokon. Ha nem, legalább ne árts nekik.”

Remélem mások is óvatosan, csendesen haladtak el az öreg, kopott fotel és lakója mellett, így
tettem én is. Még a lélegzetemet is visszatartva és talán egy kicsit “irigyelve” a körülményei
ellenére a lényéb
ől fakadó békét.  

       "Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre
igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között.
Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem mijük van: mert még a legnyomorultabbnak is van
olyan lelki kincse, mely bel
őled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg
mindenkit
ől tanulni." (Weöres Sándor)

 Harmati Gyöngyi
     S.D.G.


További rövid életképeket az alábbi linken lehet olvasni:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

2020. október 16., péntek

Harmati Gyöngyi: Páros monológ...

 


                                                            saját fotóm: Két pad "társalog"...
                                                                           (H.Gy.) 



- Én mondom a magamét, - Te mondod a magadét
Nem párbeszéd ez barátom
csupán páros monológ.

Harmati Gyöngyi
       S.D.G.

2020. október 1., csütörtök

Harmati Gyöngyi: Október...(Képes Naptár 10.)

 

 

Árvai Márta festménye..


Munkálkodik már a természet ügyes fodrásza káprázatos 
Színeket varázsol 
az erdő fáira. Virul itt gazdagon az 

Aranysárga, rőtvörös és gesztenyék szelíd barnasága, 
Elmúl
ás előtti díszruhája. Vidám szüretelők nótájától hangos 

A vidék. Szorgos kezek az őszi vetést végzik, kezük nyomán 
Új élet támad. Új esztendőről, új reményről, új álmokat álmodnak.

Harmati Gyöngyi
       S.D.G.


Folytatódik novemberben

2020. szeptember 6., vasárnap

Harmati Gyöngyi: Néma járvány - Répamese modern köntösben.

 Pillanatképek életem apró történéseiből...





       Az évek gyorsan elszálltak, Fiam kirepült a családi fészekből, idegen eddig nem ismert városba költözött. A láthatás így óhatatlanul összekapcsolódik sok-sok utazással. Az elmúlt 19 évben én is gyakran utazom autóbusszal Fiamat meglátogatni, Aki több mint 200 km-re él tőlem, egy Dél-Alföldi nagyvárosban. Emlékszem kezdetben a járművön mindig beszélgettek az emberek. A hosszú utazás alatt így gyorsabban telik az idő. Az egyik alkalommal megismerkedtem egy kedves hölggyel, Akivel ugyanabban a kisvárosban élünk, egymástól alig 2-300 méternyire, de még soha nem találkoztunk. Beszélgetésünk közben kiderült, hogy a középiskolai matematika tanárom felesége. A közel 5 órás utazás a kellemes társaságban hamar elrepült, azóta is mindig örülünk egymásnak amikor találkozunk. Egy másik alkalommal egy híres színészünk testvérével ültünk le egymás mellé teljesen véletlenül. Személyében egy közvetlen, mosolygós hölggyel ismerkedhettem meg, Aki a művészvilág rejtelmes világába is pár érdekes történet erejéig beavatott.  Az eltelt közel két évtizedben sajnos a társalgás a buszon ma már egyre ritkább jelenségnek számít. Szinte kivétel nélkül: fiatal, idősebb, nő, gyermek, férfi az okos telefonja ill. valamilyen kütyüje babrálásával van elfoglalva. Az autóbusz néma csendben rója a kilométereket. A XXI. század gyorsan terjedő néma járványa a magányosság lett. Ha már beszélgetni nem is lehet, inkább az évszakonként folytonosan változó tájban gyönyörködöm. Bár örömöm nem felhőtlen, mert az utak, erdők szélén rengeteg eldobált holmit lehet látni. Érthetetlen számomra ez a felelőtlen magatartás, hogy mennyire nem tiszteljük sem egymást, sem a természetet. Utazásaim során ahogy sokszor elnéztem az útitársaimat egy orosz népmese villant át a gondolataimon, a Répamese. Biztosan sokan ismerik, ahogyan Apóka, Anyóka, unoka, Bogárka a kutya, tarka macska és a kisegér próbálta kihúzni a földből a répát. A mai gyermekeket, fiatalokat ugyanennyire nehéz kihúzni a szobájukból a számítógép ill. a televízió elől, mint ahogyan a mesében olvashatjuk. A mese valósággá, fertőző járvánnyá vált. (Zárójelben megjegyzem, hogy a csak a túlzott, felesleges használata miatt tölt el aggodalom. A személyes kapcsolatok ápolását nem pótolhatja, csupán segítheti.) 
        E szomorú helyzeten (el)gondolkodva, mit is tehetnék? A minimum tízéves, kissé divatjamúlt mobiltelefonom napjainkban mondta fel a szolgálatot. A szaküzletben szándékosan kértem továbbra is "buta" telefont. Az eladó fiatalember kedvesen próbált meggyőzni "tévedésemről", de nem járt sikerrel. Értetlenkedésére válaszul elmondtam tapasztalataimat a modern "kütyükkel" kapcsolatban és most már kicsit engedékenyebben ugyan, de elfogadta döntésemet, sőt még azt is hozzátette, megérti. Remélem másoknak is ajánlja az emberbarát kis "butácska" készülékeket. 

Harmati Gyöngyi
     S.D.G.

További rövid életképeket az alábbi linken lehet olvasni:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek


RÉPAMESE:
Az apóka ültetett egy répát, és így biztatgatta:
- Nőj, nőj, répa, növekedjél, gyökérke, jó édesre, szép kövérre, óriási nagyra!
Meg is nőtt a répa, jó édes lett, szép kövér lett, óriási nagy lett.
Ment az apóka, hogy kihúzza.
Húzta-húzta, tépte-cibálta, ráncigálta, de hiába – nem mozdult a répa.
Hívta az apóka az anyókát.
Anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.
Hívta az anyóka az unokáját.
Unoka húzta anyókát, anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.
Hívta az unoka a kutyát, Bogárkát.
Bogárka húzta unokát, unoka húzta anyókát, anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.
Hívta Bogárka a tarka macskát.
Macska húzta Bogárkát, Bogárka húzta unokát, unoka húzta anyókát, anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, ráncigálták, de hiába – nem mozdult a répa.
Hívta a macska az egérkét.
Egérke húzta a macskát, macska húzta Bogárkát, Bogárka húzta unokát, unoka húzta anyókát, anyóka húzta apókát, apóka húzta a répát - húzták-húzták, hót rántottak rajta – erre aztán engedett a répa, kifordult a földből.






2020. szeptember 3., csütörtök

Harmati Gyöngyi: Karácsonyi telefonhívás...(A megtalált vonatjegy története)

 





Pillanatképek életem apró történéseiből...

Hideg, nyirkos tél van, a város vastag ködbundába burkolózva álmodik az elmúlt nyár melegségéről és sóvárogva várja újra a
tavasz feltámadását. Már csak egy nap választ el bennünket Karácsonytól, a szeretet ünnepétől. Házunk előtt dideregnek a fák csupasz ágai. Bent  a szobában kellemes meleg van. Amíg mindenki lázasan készülődik a családi ünnepekre, addig én f
ekszem az ágyban és didergek, érzem lassan hatni kezd a lázcsillapító. Bágyadt és fáradt vagyok, talán kissé szomorú is. Valahogy nem így képzeltem el az idei év befejező napjainak eltöltését. A szoba csöndjében élesen, szinte bosszantóan belevisít a telefon hangja. Kissé kelletlenül nyomom meg az ágyam mellé odakészített kis készülék hívásfogadó gombját. 

- Szerbusz, Erzsike vagyok! - csacsogja egy kedves, vidám női hang, mely tökéletes ellentétben van jelenlegi lelkiállapotommal.
- Emlékszel pár évvel ezelőtt milyen szép napokat töltöttünk el együtt a reumakórházban? Te mindig meghallgattál, törődtél velem még kirándulni is elhívtál a helyi kis vonattal, a Dottó-val. Közben magamban arra gondolok, hogy milyen régen is volt, szinte elfelejtettem. Miért pont most hív fel amikor a betegség gyötrő vasmarokkal fojtogat kívül-belül.
- Hogy miért pont most hívtalak fel, - válaszolt természetes egyszerűséggel a ki nem mondott kérdésemre. 
- Képzeld el a régi kabátom zsebében megtaláltam azt a vonatjegyet. Annyira hálás vagyok neked azokért a szép napokért. Csupán azt sajnálom, hogy eddig nem hívtalak fel, ezt elmondani. Most azonban nagyon erős késztetést éreztem, tudtam, hogy most már nem halogathatom tovább.
- Hogy vagy? Mi újság Veled? - kérdezte őszinte érdeklődéssel a hangjában. Amitől fáradt testem, láztól zsibbadt agyam 
egy szempillantást alatt új erőre kapott és, nagy meglepetésemre én is vidáman válaszoltam:
- Köszönöm jól, nagyon örülök, hogy felhívtál. A betegség szinte egy pillanat alatt elröpült és önfeledten elevenítettük fel
az átélt történéseket, a hosszú beszélgetéseinket. Éreztük áldott pillanatok részesei lettünk egy rövidke kis időre, majd barátságosan elköszöntünk egymástól, szeretetteljes, békés ünnepeket kívánva. Tudtam, hogy ez a hívás nem 
a véletlen műve volt, hanem az isteni gondviselés 
egyik hétköznapi csodájának részese lehettem. Erzsike hívása pont a legjobbkor érkezett, amikor szükségem volt  rá, többet jelentett nekem a legértékesebb ajándéknál is. Istennek mindig tökéletes az időzítése.

Harmati Gyöngyi
      S.D.G.

A történet meghallgatható az alábbi linken, a 11. perc 50. másodpercétől: 
A polgárdi, Tekerespusztai Intézet lakóinak készült műsorban:
 
További történéseket az alább linken lehet olvasni:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek