Harmati Gyöngyi: Láthatatlan kéz...

Nelli szárított levélkéi...

Pillanatképek - Mini-puzzle
Életem apró történéseiből...

         
Az idei évben április végén már mindenki nagyon türelmetlenül várta a tavaszt, ami igencsak megvárakoztatott mindenkit. Az időjárás egyre hidegebbre fordult, az utcai hőmérő higanyszála is elbújt szégyenében. A lelkemre is ráfagyott a bánat és a féltés fagyos lehelete. A klinika folyosóján a hatalmas üvegablakok előtt ülve bámultam, ahogyan a zord szelek a fák csupasz ágait tépázzák a villamos-megállóban. Hűen tükrözve a bennem dúló lelki-érzelmi viharokat. Még most is a fülembe cseng a hordágy kerekének egyre halkuló zöreje, melyen egyetlen Fiamat elszállították. A műtőkhöz vezető liftek ásító torka az elmúlt évek során újra és újra elnyelte gyermekemet. Élénken emlékszem Fiam 3 héttel ezelőtti telefonhívására, mely annyira váratlanul ért, mint akit egy profi ökölvívó teljes erejéből gyomorszájon vágott volna. Megdöbbentő volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy 9 év után újra a régi betegségével kell farkasszemet néznünk, és immár 7. alkalommal lesz szükség operációra. A várakozás hosszúra nyúlt idejét, az előző alkalmakhoz hasonlóan most is egy amerikai keresztény írónő (E.G.White), könyvének (újra)olvasásával töltöttem. A könyv lapjairól békesség, csend és nyugalom áradt lelkembe. Megértő, vigasztaló üzenete  az évek során, a hasonló élethelyzetekben mindig gyógyírként hatott aggódó anyai szívemre. Mire a könyv utolsó fejezetéhez értem emberi módon nem megmagyarázható nyugalom költözött a lelkembe. Úgy éreztem mázsás súlyok hullottak le rólam. Egy láthatatlan kéz leemelte rólam a féltés, az aggódás hatalmas terheit. Ami eddig elviselhetetlen teherként nyomasztott, most olyan könnyű lett, mint egy szalmaszál, ahogyan Luther Márton is megfogalmazta. 
                "Isten erejével a mázsás teher könnyű, mint a szalmaszál                                                                               nélküle mázsás súly a szalmaszál is." 
Már egy csepp kételkedés nélkül, teljesen bizakodva vártam az operáció kimenetelét, bármi is legyen az. Végre meghallottam a Fiamat visszahozó hordágy kerekének halk zörejét felém közeledni. Az altatástól még kissé kába fiam résnyire nyíló szeme alól felém pislantott és kezének egy finom kis rebbenő mozdulatával boldogan nyugtázta, hogy ugyanott vártam rá,
mint ahol elköszöntünk egymástól.


Harmati Gyöngyi
       S.D.G.

Pillanatképek sorozat többi részeit az alábbi linken olvashatod:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

Harmati Gyöngyi: Isten tenyerében...

Pillanatképek életem apró történéseiből...

saját fotóm: Havas kereszt...(H.Gy.)     
          

     Egy hideg téli napon a szobám ablakából figyeltem a szürke, ködbe burkolózó város utcáin közlekedő 
embereket, milyen óvatosan lépdelnek a tükörfényesre fagyott járdán. Aki teheti ilyenkor nem mozdul ki 
a jó meleg lakásából. Nekem azonban muszáj volt feladnom a közeli postán egy fontos levelet, ezért a 
barátságtalan időjárás ellenére is kimerészkedtem az utcára. A házunk kapujában mielőtt az első lépést 
megtettem volna a kinti világ felé magamban felfohászkodtam, kérve mennyei jó Atyánk segítségét. Már 
fél úton járhattam a posta felé, amikor hirtelen kicsúszott lábam alól a talaj és a másodperc tört része alatt 
teljes testemmel hanyatt vágódtam a kemény betonon. Arra eszméltem, hogy a hideg járdán fekszem és 
a rémülettől és a meglepetéstől se szólni, se mozdulni nem tudok, 
illetve nem is merek. Magamban csodálkoztam, hogy miért nem érzek fájdalmat, belém hasított a gondolat: 
talán lebénultam? Óvatosan próbáltam megmozdítani előbb az egyik kezem ujjait, majd a másik kezem ujjait
is és azután a lábaim következtek. Leírhatatlan érzés volt, hogy minden végtagom működik, és sikerült szép
lassan egyedül felkászálódnom. Nem is tehettem mást, mert ebben a zord időben senki sem járt arra, így 
segítséget sem tudtam kérni senki emberfiától. A "becsapódásom" erejét jól szemlélteti, hogy az ónos eső ellen védekezésül magam fölé tartott esernyőm, és fejemről a fekete karimás sapkám is messzire elrepültek. Csak 
sok-sok méterrel arrébb találtam rájuk. A sapkám egy kisebb bokor alatt lapult, az esernyőm a közeli játszótér 
egyik padjánál bújt el előlem. Feladtam ajánlottan a levelet majd óvatosan lépkedve hazafelé vettem az irányt. 
Beérve a kellemesen meleg lakásunkba, első dolgom volt meggyőződni arról, hogy tényleg nincs semmi bajom. 

Máig hálás vagyok azért, hogy megúsztam egyetlen karcolás, parányi véraláfutás nélkül ezt a jeges kalandot, megkönnyebbülésemben egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem:

- Istenem, köszönöm, hogy megóvtál!
         És ekkor hirtelen belém hasított egy gondolat, elvonultak előttem életem eddigi történései és sok minden 
a helyére került bennem. Rengeteg miértre megérkezett a válasz. Megértettem, hogy életem folyamán sokszor 
ilyen hirtelenséggel csúszott ki a lábam alól a talaj: egy váratlan és tragikus haláleset, súlyos betegségek, munkanélküliség vagy más szomorú történések formájában. Megértettem, hogy sosem voltam sem akkor, 
sem most egyedül, "valami nagyobb hatalom" az életemben eddig is, mindig megsegített, ahogyan Keresztury 
Dezső: Valaki tenyerében című versének részletében is olvasható:

"Sokszor éreztem: vége van,
megölnek, elvesztem magam,
s mindig túléltem;
sokszor éreztem: eltűnök,
s a nap mindújra kisütött,
valaki lenyúlt értem;
mindig úr lett a vadakon
valami nagyobb hatalom,
s elfértem tenyerében."

Harmati Gyöngyi
    S.D.G.

Pillanatképek sorozat többi részeit az alábbi linken olvashatod:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek