2020. november 7., szombat

Harmati Gyöngyi: Mókuskaland Londonban...

 


Pillanatkép életem apró történéseiből...

 

Mókus etetés a St. James parkban...
 






Fiam pár évig a közel 10 millió lelket számláló hatalmas metropoliszban élt és dolgozott, így alkalmam nyílt kétszer is körülnézni Londonban. Az ott eltöltött napok, hetek legkedvesebb emléke nem a méltán híres műemlékekhez, múzeumokhoz kötődik, hanem a város csodaszép parkjaiban eltöltött órákhoz, a vidáman ugráló mókusok etetése felejthetetlen élményt nyújtott. London egy nagyon élhető világváros, területének közel negyven százalékán madárcsicsergéstől hangos parkok, zöldellő botanikus kertek találhatóak. Az esős, ködös
jelzőkkel illetett londoni időjárás szeptember közepén langyos, napsütéses idővel fogadott
és így is maradt 
egészen hazautazásomig, amiért nagyon hálás is voltam. Eközben Magyarországon felhőszakadással kombinált esőzés nehezítette meg az otthoniak életét. 
Miután az ikonikus látnivalók egy része úgymond kipipálásra került, szerettünk volna egy "lustálkodó" napot beiktatni és céltalanul csellengeni kellemes, pihentető környezetben. A
Kew Gardens és a
 Greenwich Parkkal való ismerkedés után a Hyde Park és a St. James Park látnivalóinak felfedezésére indultunk. Már sokat hallottunk az itt "garázdálkodó"  vidám mókuscsapatokról, így vittünk magunkkal mogyorót is megvesztegetési céllal számukra. E kis termetű  fákon ugráló élőlények népies neve, a fura hangzású kelempájsz madár. Hyde
Park
  140 hektáros területével és a folytatásában fekv
ő Kensington Parkkal együtt
nagyobb, mint a Monacoi hercegség. Ebből is kitűnik mekkora vállalkozásba fogtunk a város 
zöld oázisainak felfedezésére tett ígéretünkkel. A jó idő kicsalogatta az embereket a parkba, sokan sétáltak, futottak, bicikliztek, napoztak, piknikeztek. Balázzsal letelepedtünk egy csendesebb helyen, előkészítettük a csalinak szánt mogyorószemeket is, majd vártunk és vártunk! Vörös bundás, fürgeléptű kis barátaink tisztes távolból figyeltek bennünket, majd
hirtelen felugorva eltűntek a fák lombkoronái között. Fiammal próbáltunk úgy tenni, mintha
nem is miattuk jöttünk volna ki és egyáltalán nem is érdekelnének bennünket. Sajnos nem sikerült becsapni őkelméket, 
így egy idő után szomorúan összeszedelőzködtünk és 
átsétáltunk a St James (Szent Jakab) Park-ba, mely "csupán" 23 hektáron terül el, egyben
a legrégebbi királyi park, és a  zászlós díszszemlék színtere.
 

                                                                      St.James parki virágok...

      A csodaszépen gondozott virágokkal gazdagon teleültetett színpompás kerten hatalmas 
tó húzódik végig a park hosszában, amely 47 féle vízimadár otthona - köztük pelikánoké,
fehér és fekete hattyúké is. A madarak 
nagyon barátságosan totyognak a sétányon az 
emberek között, néha szinte forgalmi akadályt képezve a járdán. 
Úgy döntöttünk, hogy leülünk egy padra és csakúgy gyönyörködünk a szépséges park látnivalóiban, nem erőltetjük rá a társaságunkat a mókusokra. Ha nem akarnak velünk barátkozni, hát akkor hazavisszük a mogyorót aztán majd otthon megesszük. Ennél jobb haditervet nem is találhattunk volna ki.
Talán bosszantotta őket, hogy látszólag ügyet sem vetettünk rájuk, így egyre közelebb merészkedtek. Ekkor felbátorodva kivettünk a zacskóból 
1-1 szem mogyorót és két ujjunk
közé szorítva vártuk a reakciójukat. Az egyik mókus kihasználva a helyzetet, villámgyorsan
kapta ki a kedvenc csemegéjét a kezemből, a többiek a pad körül és a tó körüli rácsokon végezték szokásos akrobata mutatványaikat, jó páran pedig a fák levelei közül kikandikálva figyelték az eseményeket. Egy 
másik bátor állatka közlekedési útnak vélte lábamat, mire felocsúdtam, már tova is tűnt. Még megijedni vagy esetleg síkitani sem volt időm. Szemünk
előtt elevenedtek meg Tersánszky J. Jenő: Misi Mókus kalandjairól írt könyvéből jól ismert
bájos és szerethető figurák a londoni parkban. Az állatkák é
tvágya, kíváncsisága csillapíthatatlan, újra éújra megjelennek, amit nem tudnak elfogyasztani azt elássák.
Számtalan fa nőtt már így 
ki e bájos, fürge rágcsálók "feledékenysége" miatt. Amíg a Hyde
parki mókusok csak messziről engedt
ék magukat megfigyelni, addig  a St. James parkiakkal sikerült barátságot kötnünk. Sikerélménnyel zártuk a napot, madarat ehetett volna fogatni 
velünk, ahogy szokták mondani. Azóta is sokat emlegetjük ezeket a szép pillanatotokat, ez a közös emlék még jobban összeköt bennünket. Ez a csendes, és békés nap a zsúfolt
nagyváros felejthetetlen 
ajándéka volt számunkra.


Harmati Gyöngyi
       S.D.G.
 
További rövid történetek az alábbi linken olvashatóak:
 https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése