Árvai Márta festménye...
ELŐRETEKINTÉS....
Téli hideg szelek szárnyán új reményekkel
Megérkezett egy újabb esztendő kezdete.
S vele a zimankós Január, a Fergeteg hava
A természet is csendben megpihen.
Várakozik megújulásra, feltámadásra.
Ó esztendő mit viszel?
- hallgass mélyen botlásainkról.
Új esztendő mit hozol?
- hófehér, tiszta lapot nyiss nekünk.
Az Úr 2020. esztendeje a koronavírus járvány kitörésének évévé vált kitörölhetetlenül. Egy aprócska vírus Kínából kiszabadulva világ körüli útján leigázta a Föld népeit. Beköltözött a fojtogató félelem, az idegőrlő bizonytalanság, az aggódás a jövőtől gyermekeink, unokáink sorsa miatt a lelkünkbe. Már az utcán is maszkot hordunk, hasonlítunk egymásra. Kíváncsian fürkésszük amit a szájmaszk nem rejt el. Eddig is hordtunk belső álarcot, ami mögé elrejtettük valódi önmagunk megannyi szerepet eljátszva életünk elfolyt idejében. Ezt önkéntesen, magunktól viseltük, de napjainkban már a külső álarc, a szájmaszk kötelező viselet lett. Segít másokat és magunkat is megvédeni a fertőzéstől. De van ami még a vírusnál is fertőzőbb ragály, ha őszinték vagyunk és belemerünk nézni a tükörbe, magunk is megláthatjuk. Merünk-e szembe nézni vele, tudunk-e tanulni belőle? Ez az a nagy kérdés mely az idei év és a jövő év fordulóján elkerülhetetlenül ránk vár! Szívünkben a HIT, jobb és bal kezünkben a REMÉNY és a SZERETET világító fáklyájának fényével világosítsuk meg mások életösvényét, mely a mi útjainkra is így olthatatlan fényt bocsájtva segít legyőzni, elűzni a sötétséget, a félelmet az újesztendő napjaiban.
"Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét."
(2. Timotheus 1:7)
(Év-végi számvetés...)
Ó! mennyi, de mennyi év telt el már az életemből.
Egyik nap sebes léptekkel követi a másikat.
A napokból hetek, a hetekből hónapok lesznek.
A hónapok évekké, majd évtizedekké fonódnak össze.
Isten hatalmas óráján a mutatók rendületlenül
Haladnak, lassan elütik életem utolsó pillanatait?
Nem tudhatom - ezt csak mennyei Atyám tudhatja
Mennyi időt tölthetek itt ezen a Föld nevű bolygón.
Az év utolsó napjához közeledve lelkemben, mint
Száraz, szélfútta levelek az őszi utca porában,
Milliónyi megválaszolatlan kérdés özöne kavarog:
Voltak-e őszinte pillanataim, együtt-érző mosolyaim,
Segítő kézfogásaim, szívemben irgalom-szánalom
Mások és magam gyengeségei, erőtlenségei felett?
A patikamérleg nyelve ide-oda kileng, pozitív irányba
Ritkán, csak pár röpke villanásnyi időre fordul. Sokat,
Mérhetetlenül sokat időzik negatív tartományokba.
Sötét éjen kristályfényű lánggal felírva tündököl:
Milyen kis semmiség a nagy Összhangban az életem.
Istenem! Egy örökkévalóság is kevés megköszönni
Megjobbító szereteted végtelenül türelmes áramlását.
Lelkemből a HÁLA buzgó folyamai felfakadnak, így várom
Reménykedő szívvel az újabb beköszöntő esztendőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése