Pillanatképek életem apró történéseiből...
Nagybátyám és kedves felesége 60. házassági évfordulójára, gyémántlakodalmára kaptunk nemrégiben egy nagyon kedves meghívást, amit hatalmas örömmel el is fogadtunk. Izgalommal vártuk a találkozást az ünnepeltekkel, a közeli, a távoli és a még nem ismert rokonokkal is. A nagycsalád szinte minden tagja elfogadta a meghívást a festői szépségű Bakony-aljai barátságos kis faluba, az egyik gyermek zöld zsalugáteres vidéki vendégházába. Amíg az ország különböző pontjairól érkező vendégek szép lassan megérkeztek, mi addig sem töltöttük az időnket tétlenül, hanem tettünk egy kellemes kirándulást a település határában található hangulatos, fákkal koszorúzott, stégekkel kiépített horgásztóhoz. Csodaszép környezetben tett kellemes sétánk felüdítette a lelkünket. Leírhatatlanul jó szívmelengető érzés volt látni, üdvözölni a régen látott rokonokat, illetve a családba beházasodó leendő családtagokat is. Megérkezéskor mindannyian kaptunk a keresztnevünkkel ellátott matricát, így könnyebben tudtuk megszólítani egymást. Az időjárás kegyeibe fogadott bennünket, a kora őszi időben kint a szabadban, egy szépen gondozott kertben kellemes napsütésben fogyaszthattuk el a finomabbnál-finomabb ételeket. A gyémántlakodalom figyelmes szervezői még az étlap összeállításába is bevontak bennünket, jelezhettük, hogy milyen kívánságaink vannak, illetve milyen ételt nem fogyasztanánk el szívesen. Így senkit nem ért kellemetlen meglepetés, sőt a választék és a minőség is kifogástalan volt, mindenki megelégedésére szolgált. Volt itt minden mi szemnek-szájnak ingere. Este sötétedés után módunk nyílt egy hangulatos tábortűz szikrázó fénye mellett felidézni a régi közös emlékeinket. Szép szokás ilyenkor ajándékot adni, azonban arra nem is számítottunk, hogy kapunk is. Nagybátyám könyvet írt a család történetéről, saját nagyszüleitől (akik az én dédszüleim) kezdve végig kísérte hűséges krónikásként, régi fényképekkel színesítve a család sorsának alakulást. Megilletődve vettük át az "ifjú pár"-tól a névre szóló dedikált köteteket. Azóta is nagy örömmel forgatom, olvasgatom a családi krónikát, ismerkedem a régi históriákkal. Meglepődve hallottuk, hogy a közös életük kezdetekor milyen komoly bonyodalmakkal kellett szembe nézniük. Előszőr is kellett találni egy megfelelő albérletet, majd munkahelyet a nagynénémnek. Akkoriban 1959-ben a védőnői állás elnyerését a családi állapot nagy mértékben meghatározta, előnyt élvezett aki már házas. Így nem volt mit tenni 4 kerékpárral, a jegyespár és a 2 tanú biciklire pattanva felkerekeztek az akkori Tanácshoz, ahol szép csendben örök hűséget fogadva egybe kötötték életüket. Így az állás betöltéséhez szükséges házassági anyakönyvi kivonat bemutatása elé már nem gördült akadály. Eközben a család az ország másik csücskében szervezte az esküvőt és a szokásos nagy lakodalmat. Amikor elérkezett a nagy nap otthon kénytelenek voltak bevallani az igazat. Így esett, hogy előszőr volt egy esküvőjük, lakodalom nélkül, majd pár hétre rá egy nagy lakodalmuk esküvő nélkül. Végül a rokonság ezen nem problémázott, inkább egy igazán jót mulatott egészen másnap délig. Ha jól belegondolunk 60 év nagyon hosszú idő, sok víz lefolyt addig a Dunán, bocsánat a Tiszán, hiszen nagybátyámék Szegeden élnek, a napfény városában. Született 3 gyermekük, lányuk férjhez ment, fiaik megnősültek, született 6 unokájuk és azóta már 2 tündéri dédunokával is gyarapodott a család. Az élet őket sem kímélte, átmentek ők is együtt sok nehézségen, mégis mindig töretlen optimizmussal, mosolyogva fogadtak minket és finom ebéd nélkül soha nem bocsájtottak el bennünket, ha néha a nagy távolság ellenére meglátogattuk őket. Hálával tartozunk nekik, amiért fiúnk az egyetemi évei alatt szerető, meleg otthonra talált náluk.
Azon tűnődtem, hogy Tőlük valóban meg lehetne kérdezni, mi is a boldog házasság titkos receptje? Talán csak annyi, hogy mindig igyekeztek a problémákat egymással megbeszélni és azt ami nem működött a kapcsolatukban megjavítani, nem pedig eldobni illetve más(ik)ra cserélni. Ahogy nagybátyám írta a könyvben: "Tanulságul írom le a családnak, hogy mindig tudni kell, hogy meddig lehet - szabad "feszíteni a húrt", kicsit később, aztán megnyugodva mindent "közös nevezőre" lehet hozni.
Váci Mihály: Két szárny
Még alig emelkedő gondolatnak
vagyunk mi egy-egy szárnya.
Lehullna ez az égre szálló madár,
ha a két szárny elválna.
Két szárny vagyunk, de fenn a fellegekben
nem szállhatunk, csak mind a ketten
szívverésnyire pontos együtemben.
Szállj hát velem
Egy rezdülésű szárnycsapással.
Hullongó tollak voltunk egyedül,
szárnyak lettünk egymással.
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése