saját fotóm: Parkrészlet Londonban...(H.Gy.)
Ez a tapasztalat amit most megosztok Veletek, évekkel ezelőtt történt, amikor még a Fiam és gyermekkori barátja is kint dolgoztak Londonban. A fiatalok úgy döntöttek, hogy meghívnak bennünket, ill. családtagjainkat egy kis városnézéssel egybekötött látogatásra. Ehhez fél évvel előbb már márciusban megvásárolták a repülőjegyet ami szeptember elejei dátumra szólt. Azon fohászkodtam, hogy a szombati nap amit kint töltök ne úrvacsorai alkalom legyen, de imám nem hallgattatott meg. Nehéz szívvel vettem tudomásul és innentől már azért imádkoztam, hogy a szombati napot ne a 7 fős baráti társasággal, kelljen eltölteni, hanem mi ketten a Fiammal külön válhassunk a társaság többi tagjától. Ez az imám meghallgatásra talált. Így történt, hogy a Fiam és én elválva a társaság másik részétől inkább London egyik hatalmas, virágokkal, fákkal gazdagon teleültetett parkjába, a Régensherceg Parkba mentünk kirándulni, ill. betértünk az itt található Állatkertbe. Örömünkre szolgált, hogy a 10 millió lelket számláló nyűzsgő metropoliszban találtunk egy olyan helyet ahol tudtunk gyönyörködni a természet ezernyi csodájában. Láthattuk a Teremtő által alkotott állatvilág eddig számomra még ismeretlen ritka, távoli földrészeken élő példányait is. Betértünk az Akvárium-házba, ahol éppen senki nem tartózkodott, a félhomályba boruló teremben az akváriumok megvilágítása által jól látható csodálatos vízilények életébe nyertünk bepillantást. Így viszonylag békességben, nyugalomban telt el a szombatnap. Másnap újra csatlakoztunk a baráti társasághoz és folytattuk a hangos, lüktető világváros felfedezését. Hamar letelt a kiszabott időnk, indulnunk kellett haza. Elbúcsúztunk a repülőtéren gyermekeinktől. Emlékszem már hazaérkeztem, de még mindig annyira hiányzott az elmulasztott úrvacsorai alkalom, hogy szinte sajgott belé a szívem és a lelkem. Alig vártam, hogy magam maradjak otthon és elővegyem az éneskönyvemet énekelni. Ami ekkor pontosan a 190-es számú éneknél nyílott ki. Mindannyian jól tudjuk, hogy ez az "Én érted haltam meg..." kezdetű sorral kezdődik és most még mélyebben érintett, mint amikor előszőr hallottam meg.
- Óh, hiszen ezt szoktuk úrvacsorán énekelni, jutott eszembe azonnal.
- Keress még hasonló énekeket - súgta egy nagyon halk és szelíd hang - szinte hangtalanul, de mégis kristálytiszta érthetőséggel.
Úgy is tettem, ekkor egyik ének a másik után bukkant fel az énekeskönyv lapjairól, keresnem sem kellett őket, szinte maguktól találtak rám. Ahogyan szép csendben elénekeltem őket, a lelkem úgy kezdett egyre jobban lecsendesedni és ekkor ugyanaz a halk és szelíd "hang" újra megszólított:
- Keresd ki a szereztetési igéket a Bibliádból és olvasd el őket.
Annyira erős volt a késztetés, hogy képtelen voltam ellenállni. Szót fogadtam, kikerestem, elolvastam. És ekkor mindent
megértettem, a jó Isten válaszolt a belső vívódásaimra. Ő tudta, már márciusban amikor a repülőjegyet megkaptam, hogy az a bizonyos Londonban töltendő szombat Úrvacsorai alkalom is lesz egyben. Isten megengedte ugyan, hogy így legyen, de aztán válaszolt is a kimondatlan lelki gyötrődésemre. Szomjas lelkem felüdült, az isteni jóvátétel, kárpótlás tökéletesre sikerült. Felelt kérésemre, pontosan úgy ahogy az Igében olvashatjuk:
"Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban." (Fil. 4: 19)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése