Harmati Gyöngyi: Örömre születtünk a világra...

 

Harmati Gyöngyi: Örömre születtünk a világra...
(eredeti verzió)

 

(Eleanor H. Porter: Az élet játéka c. könyve nyomán.)  

    A XXI. század, második évtizedében járva, látva a bennünket körülvevő kaotikusan kavargó világot, a természet vészesen hanyatló állapotát, az emberi kapcsolatok kihűlését. Hallva a híreket háborúkról, járványokról, éhínségekről, földrengésekről és a borzalmas katasztrófákról szárazföldön, tengereken, levegőben. Jogosan merülhet fel ilyen háttéren bennünk a kérdés: minek lehet örülni ebben az életben? A A felvetett kérdésre egy több, mint száz éve íródott, gyermekeknek szóló könyvben lelhetjük meg a választ. Ez a mű akkoriban Eleanor H. Porter (1868-1920) amerikai írónő legsikeresebb alkotása volt, melynek borítóján a különös csengésű címet olvashatjuk: Az élet játéka. Napjainkban is érezhető a történet pozitív hatása, világszerte számos ember életét, gondolkozásmódját alakította, változtatta meg. Az írónőt könyve megírása közben - ahogyan saját szavaival megfogalmazta - az a felismerés vezérelte, hogy: "Az embereknek bátorításra van szükségük. Az megduplázza természetes ellenálló képességüket...Ahelyett, hogy örökké szemükre vetnénk hibáikat, dicsérjük erényeiket." (1)

     Lehetetlen nem észre venni, hogy mostanában egyre nagyobb a baj mindenütt. A félelem észrevétlenül belopakodott a mindennapjainkba. A földlakók nagy többsége szorong a jövőtől, nem tudja mi vár rá 

az elkövetkező napokban. A béke, boldogság és az öröm messzire költözött az életünkből. Az agresszió mindent elborító áradatában, a depresszió börtönében fulladozó embernek  arra volna a legnagyobb szüksége, hogy újra megtanuljon játszani, az ártatlan kisgyermek szemével rácsodálkozzon az élet apró örömeire. No, de milyen is egy kisgyermek? - kérdezhetjük, nem kell azonban sokat töprengenünk, elég,
ha az írónő gondolatát elolvassuk: "Milyen is egy gyermek? Olyan, mint aki egyenest az égből jött. Héber szójáték szerint: az eget szopja. Isten képe még torzítatlan benne. A világi okosság, a felnőttek mesterkedései még át nem formálták. Nem tud még semmiről, és semmije sincsen. Hamvas, eredeti és közvetlen. Védettségben él, és mindenestül átadja magát azoknak, akik szeretik. Ámulva néz szét maga körül. Ami rossz hamar elfelejti, s mindjárt fölfedez mindenben valamit, aminek örülhet. Örökké játszik, nem fárad bele napestig." (2) A gyermekek még nyíltak, őszinték, nem veszi őket körül az előítéletesség mérgező légköre. Ahogyan a Szentírásban olvashatjuk: "ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába." (Máté 18: 3) 

                                              A játék elkezdődik....

      A korán árvaságra jutott 11 éves szeplős arcú, copfot viselő, mindig mosolygós, életvidám, cserfes kisleányka, aki a Pollyanna névre hallgat, megtanít bennünket is a szokatlanul különleges "örömjátékára", amit elhunyt édesapjától tanult. A kisleány
egyszerűen lelép a könyv lapjairól és besétál az életünkbe. A játékának lényegét a könyv írónője így fogalmazza meg: "Mindenben kell találni valamit, aminek  örülhetünk.”
Pollyanna édesapja egy távoli vidékén volt lelkész, ahol meglehetősen szegényes
körülmények között éltek. A kislány nagyon szeretett volna egy babát, ezért az apja írt egy
kérő levelet a segélyegyletnek. A várva várt csomagban azonban csupán egy kisméretű gyermekeknek való mankó lapult. Pollyanna szomorúan sápadt arcocskája láttán édesapja kitalálta ezt a bizonyos élet-játékot. A kislánynak vonakodva bár, de megtetszett a játék, hogy keressék meg minek is lehetne mégiscsak örülni. Az édesapa elmagyarázta, hogy most ebben a helyzetben az a jó, annak lehet örülni, hogy nincs szükség a mankókra. Épp a lába, tud futni, ugrándozni. Kezdetben kicsit nehezebben ment a játék, de aztán szép lassan egyre jobban belejöttek. Az édesapa nem sokkal ezután meghalt. Földi kincseket, bankbetétet, házat, egyebeket nem hagyott kislányára, csupán ezt a kissé furcsa örömjátékot. Kaphat-e
ennél értékesebb örökséget, drágább ajándékot egy árván maradt kisleány?  Nem is sejtette, hogy hamarosan milyen nagy szüksége lesz majd erre az elveszíthetetlen, mindig kéznél lévő, ritka kincsekkel felérő atyai "hagyatékra". Töretlenül keresni mindenben a jót az örülni valót abban a kisvárosban is, ahová kerülni fog. Sok ember életét fogja melengető napsugárként körül ragyogni. Pollyannát a kötelességtudó, szigorú szabályok szerint élő nagynénje, a Harrington kastély jómódú úrnője fogadja be.  Megérkezése után egyből száműzi egy kopár, rideg padlásszobába, hogy ne lábatlankodjon körülötte. A kislány a hideg fogadtatástól és szegényes szobácska láttán sem esik kétségbe. Itt is megtalálja, hogy minek örüljön. Bár szeretett volna tükröt, képet a falra, szőnyeget a padlóra és a kis "telhetetlen" még egy függönyt is az ablakra. Az első pillanatok után a keserű csalódásból felocsúdva, már azon töri fejecskéjét, hogy rájöjjön minek is lehet most örülni? Megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy jobb is így. Ha lenne tükör a szobájában akkor látnia kéne a csúnya szeplőket az arcán
és ha még függöny is lenne az ablakon, akkor az bizony eltakarná előle a csodaszép kilátást a környező vidékre. Lám, gondolta magában, ha az ember szorgalmasan keresgél valami után, aminek örülhet, akkor el is felejti azt, amit tulajdonképpen kívánt.  Az örökmozgó, csacsogó, két lábon járó "szeretetcsomag" Pollyanna olyan ritka képességekkel rendelkezik, mellyel minden próbát, nehézséget jóra tud fordítani. Nyílt szívvel, őszinte érdeklődéssel fordul a kisváros magányos, szomorú, testi-lelki betegségekkel küszködő lakóihoz. Addig nem nyugszik, amíg mosolyt nem csal az arcukra és ki nem mozdítja őket komfortzónájukból és meg nem tanítja nekik a játékot. A városban nyomon követhetjük útját amint házról házra járva éppen "foltozza a szakadt lelkeket", és "drótozza a megtört szíveket", ahogyan Dsida Jenő egyik versében is olvashatjuk. (3)

Semmi és senki, aki bármilyen segítségre szorul nem kerüli
el a figyelmét, legyen az egy útszélén talált soványka kiscica vagy akár egy kóbor kiskutya. Nem is csodálkozunk azon, hogy az utcán észrevesz egy kopottas ruházatú, vézna kisfiút, aki egy zsúfolt árvaházból szökött meg.  Egy újabb megmentésre váró lélek, akit senki sem keres, nem hiányzik senkinek. Azonnal, mint tyúkanyó a kiscsibéit a szárnyai alá veszi és megpróbál számára befogadó családot találni. Előszőr nagynénjénél próbálkozik sikertelenül. Árva barátja csalódottságának hangot adó negatív szavait ezzel hárítja:  Polly néni csupán "száraz dió, meg kell találni a módját, hogy feltőrjön a kemény
héj és meglátjuk hogy belül milyen édes." 

                                  A játék folytatódik tovább....

         Ennek a kis egyszerű kinézetű, könnyen olvasható puhafedelű könyvecskének nagy érdemei közé tartozik, hogy nemrégiben hallottam egy olyan fiatalemberről, akinek életében 
ez volt az első könyv, amit elolvasott! Nagy szó ez ebben a digitális korban, amikor szomorú statisztikák, iskolai felmérések tanúsítják, hogy sajnos a mai gyermekek, fiatalok egy része olvasási nehézségekkel küzd.  Hagyományos formában ez a kis könyvecske sajnos egy-egy antikváriumtól eltekintve nem igen lelhető fel, de ha kicsit kutakodunk az interneten
akkor rálelhetünk és monitoron vagy az okostelefonunk kijelzőjén mégis el tudjuk olvasni. Polyanna történetét többek között 2003-ban is megfilmesítették. Ez a változat
egészen kiválóra sikerült, élethűen tükrözi a regényből megismert kislány személyiségét. Georgina Terry brit származású kislány színészi tapasztalatok nélkül szinte a semmiből
bukkant elő. Mégis hitelesen, szerethetően formálja meg Pollyanna alakját, mintha csak rászabták volna a szerepet. A film nézése közben többször is eszembe villant Luther Márton egyik gondolata: "Azt nem akadályozhatjuk meg, hogy a bánat madarai el ne röpüljenek a fejünk felett, de azt igen, hogy a hajunkba fészket rakjanak." Pollyanna története tökéletesen szemlélteti, hogy igenis el lehet, sőt el is kell kergetnünk fejünk fölül a sötét felhőket, a
károgó varjakat mind a magunk mind a körülöttünk élő emberek lelki békéjének megőrzése érdekében. A film sikere ellenére mégsem lett Georgina Terry-ből színésznő. Felnőve segítő foglalkozást keresett magának, a Cambridge-i Egyetem elvégzése óta pszichoterapeutaként dolgozik. Ahogyan a filmben úgy a való életben is folytatja a "játékot", továbbadva pácienseinek is a pozitív életszemlélet jótékony hatását. Munkája során lelki problémákkal, mentális zavarokkal küszködő személyeknek nyújt segítséget. A személyes beszélgetések
által lehetősége nyílik arra, hogy mélyebben megértse az embereket, feltárja lelki problémáik gyökerét és ezekre hathatós segítséget nyújtson. Így hat, így formálja Pollyanna egyszerű kis élet-játéka napjainkban is az emberek életét. Mi is lehetne méltóbb felirat Eleanor H. Porter sírján, mint ez, Ő az: "Ki írásaival napsütést hozott milliók életébe". 

 

                                                                         Találkozásom Pollyannával....

   
        Első ízben a szeplős, életvidám kislánnyal és az örömjátékával a róla szóló filmben ismerkedtem meg. Évekkel később egy antikvárium kirakata előtt elsétálva egy odavetett futó pillantásnak köszönhetően megláttam a
könyvet. Éreztem ahogy némán, szavak nélkül megszólított: vigyél haza, ne hagyj itt! Kérését örömmel teljesítettem, végre a saját kezemben tartottam a vágyott olvasnivalót. Azokban a napokban készültem a hévízi kórházba rehabilitációra, a kis könyvecskét is becsomagoltam. Arra gondolva, hogy a gyógykezelések ugyan gyógyítják a beteg testemet, de a lelkemnek is szüksége van táplálékra és erre a célra tökéletesen megfelel az életvidám Pollyanna története. A könyv nem sokáig maradt a tulajdonomban határozott késztetést éreztem arra, hogy a velem foglalkozó rendkívül kedves, türelmes és empatikus gyógytornász hölgynek tovább adjam. Ő naponta sok tartósan sérült, tolókocsival közlekedő, súlyos balesetek, műtétek után lábadozó, állapota
miatt aggódó, csüggedt beteg emberrel találkozik, akik az alkalmazott terápia mellett a kapott jó szótól és ettől a kis egyszerű élet-játéktól is jobban gyógyul(hat)nak majd.  Hamarosan magamon is kipróbálhattam Pollyanna "módszerét", egy téli napon a behavazott utcán kicsúszott a talaj a lábam alól egy hatalmas nagyot estem, teljes testtel hanyatt vágódva. Egy járókelő segített fel és legnagyobb meglepetésemre csupán a bal könyökömben éreztem fájdalmat. Ami egyre erősödött így meg kellett látogatnom a sürgősségi osztály dolgozóit. Itt az orvos úgy döntött, hogy néhány hétre egy szép hófehér gipszkötés fogja díszíteni a bal karomat. A gipszelés művelete közben eszembe jutott, hogy Pollyanna most ebben a
helyzetben vajon milyen örülni valót is találna? Nem is volt olyan nehéz meglelnem az öröm forrását, jobb kezes lévén a bal karom rögzítése volt a kisebb probléma. A szabadon maradt kezem segítségével el tudtam látni magamat és az a néhány hét sem tart örökké - nyugtattam meg magamat. Ettől a gondolattól megvídámodott a lelkem. Mosollyal az arcomon  léptem
ki a kórház kapuján és szálltam be egy ott várakozó taxiba, hogy hamar hazaérjek. Útközben még volt rá lehetőségem, hogy a taxisofőr kérdő tekintetére válaszolva elmondhassam: - 
annak örülök, hogy ilyen szerencsésen végződött ez a kis téli kalandom.   

 

    Az örömjáték nagyszerűsége végtelen egyszerűségében rejlik. Semmibe sem kerül és bárhol, bármikor játszható! Sőt minél rosszabb körülmények között vagyunk annál inkább segít(het)! Sose felejtsük el: "Tudat alatt mindnyájunkban
ott él még a hajdani gyermek, hacsak a nevelés, a világ elszürkítő hatása máris ki nem ölte belőlünk." (4) Az, hogy a dolgoknak az árnyékos vagy inkább a napfényes oldalát látjuk-e meg az teljesen rajtunk múlik. Az élet telis-tele van aprócska örömforrásokkal, melyek szép lassan összeadódva patakokká, folyókká állnak össze és elvezetnek bennünket egy olyan boldog, örömteli életre, mely nem a külső körülményeink zavaró hatásától függ, hanem igazi valódi örömöket nyújt. (Lásd még Rajki Miklós: Bíztató című versét.) "Ha nincs öröm(ünk), csak keresni kell: Hiszen még a levél is, amely aláhull a fáról, Mesél a csend vagy a lebegés boldogságáról." (5.)  

Harmati Gyöngyi

(1) Eleanor H. Porter idézete
(2) Eleanor H. Porter idézete
(3) Dsida Jenő: Menni kellene házról házra
(4) Eleanor H. Porter idézete
(5) Eleanor H. Porter idézete