2023. június 6., kedd

Harmati Gyöngyi: Mai kérdések - Bibliai válaszok...(1-9.rész)

 


                                                         saját fotóm: Félig nyitott kapu...(H.Gy.)


Van-e válasza a Bibliának a mai, modern kor emberének kérdéseire? 
Időszerű-e a Szentírás 
üzenete napjainkban is, erre keressük a választ! 

Pál apostol ezt így fogalmazta meg a Rómabeliekhez (15:4) írt levelében:
"Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg: hogy
békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen."
A sorozat minden egyes részében egyetemes emberi kérdésekre keressük
a válaszokat! 
 
TARTS VELÜNK!!!   


1. rész - Boldogságkeresők...
https://abekessegszigete.blogspot.com/2020/06/mai-kerdesek-bibliai-valaszok.html

2. rész - A Biblia csak egy "KÖNYV" a sok közül?
https://abekessegszigete.blogspot.com/2018/01/emberi-kerdesek-bibliai-valaszok-2-resz_5.html

3. rész - Aggódásmentes élet, lehetséges?
https://abekessegszigete.blogspot.com/2018/03/harmati-gyongyi-emberi-kerdesek-bibliai.html

4. rész - A békesség csupán illúzió?
https://abekessegszigete.blogspot.com/2018/04/emberi-kerdesek-bibliai-valaszok-4-resz.html

5. rész - Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

6. rész - Csupán haláltánc lenne az életünk?

https://abekessegszigete.blogspot.com/2023/05/harmati-gyongyi-mai-kerdesek-bibliai.html

9. rész: Lehet-e boldogan élni "apokaliptikus" időkben?

Harmati Gyöngyi: 7. rész: Hová tűnt az öröm az életünkből?

 

                                                (Mai kérdések - Bibliai válaszok sorozat)




Van-e a Bibliának válasza a mai, modern kor emberének kérdéseire? Időszerű-e a Szentírás üzenete napjainkban
is, 
 erre keressük a választ!  Pál apostol ezt a Rómabeliekhez  (15:4) írt levelében így fogalmazza meg:
"Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen."
A  "Mai kérdések- Bibliai válaszok" sorozat folytatódik tovább, immár a hetedik résszel. Tarts velünk!

                                    Hová tűnt az öröm az életünkből?
      Megyek az utcán és nézem az embereket, mindannyian mennyire különbözünk egymástól. Mindenki egy külön
kis (be)zárkózott világ. 
Az egyik magas, a másik alacsony. Némelyik erős, kisportolt testalkatú, a másik vézna. Az egyiknek szőke göndör haja van, a másiknak pedig egyenes szálú barna színű a haja. És lehetne még a sort
hosszan tovább folytatni. Egy valami azonban közös bennük a fásult arcukból szomorúan kifelé kandikáló szemük, amely már nem képes meglátni a világ ezernyi szépségét. Ha külső megjelenésre ennyire különbözünk egymástól, akkor biztosan a belső, lelki adottságaink is legalább ennyire eltérőek lehetnek egymástól. Akkor mért is van az,
hogy a szomorúság, a fásultság, a közönyösség ennyire jellemez bennünket embereket? Szeretném megfejteni ezt magamnak is! Mostanában ha beszélgetek emberekkel, akikkel akár szorosabb a kapcsolatom, akár csak
felületesen ismerem is őket szinte mindig hasonló dolgokról folyik a társalgás, de főként panaszkodnak. 
- Fáradt vagyok, nem bírom tovább. Nincs erőm reggel felkelni, rettegek attól mi vár rám napközben. 
- Bezzeg X és Y, nekik milyen jó, őket nem terheli annyi féle betegség, gond és baj, mint engem!
- Már nem tudok semminek örülni, minden hiábavaló és csak azt várom mikor lesz már végre vége.  
Elgondolkodtam, ez valóban így volna? Ez a rengeteg depresszív megnyilvánulás a XXI. század népbetegsége lenne? Tényleg igaz lenne ránk emberekre, ez a hasonlat, amit egy tanulmányban olvastam, hogy az ementáli
sajtban is csak a lyukat vesszük észre? Manapság ritkán látni mosolyogni embereket és a nevetés, az igazi 
szívbéli öröm is mintha kihalt volna világunkból. Vagy talán mégsem? Erről szól Rajki Miklós: Bíztató c.  verse:

Bíztatlak: Örülj!
Örülj a világnak, 
Örülj a kinyíló virágnak, 
Örülj a rikkantó madárnak! 
A zöldlombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak, 
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek, 
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked!
Örülj és te is tárd ki szívedet!
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok - sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz, ha akarod.         

      Ismertem egy idősebb hölgyet, Aki teljesen egyedül élt, viharos gyorsasággal egymásután temette el férjét és egyetlen gyermekét. Egy kis kutya jelentette a társaságot számára. Egy napon elesett és eltörte a karját. Amikor összetalálkoztunk nagy meglepetésemre a már másoktól megszokott panaszkodás helyett azt mondta:
- Milyen jó, hogy "csak" a karom törött el és nem a lábam. És valóban, hiszen akkor nem tudna felkelni, nem tudná ellátni saját magát és nem tudná sétáltatni a kiskutyáját sem. Mosolyogva adtam neki igazat és nagyon örülök, hogy az Ő történetét is most így továbbadhatom, megoszthatom. A jó Isten nem kéri tőlünk, hogy szomorú ábrázattal, sóhajtozva, lehajtott fejjel, bánatosan járjunk egész életünkben. Biztosan nem véletlenül szerepel az öröm szó közel 200 alkalommal a Szentírásban. A teljesség igénye nélkül közülük néhány igeverset el is olvashatunk, illetve másképpen mondva öröm-plasztilláként be is vehetük, így kezdve meg a reggelünket.

Öröm-plasztillák... 
 - "De a Léleknek gyümölcse: szeretet, ÖRÖM, békesség, béketűrés,       szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. (Galata 5:22)
 - 
"Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét  mondom,  örüljetek!" 
   (Filippi 4: 4)

 - "Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel   kívánságaitokat az Isten előtt. " (Filippi 4: 6)
 - "Mindenben (jóban, rosszban) hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok." (1. Thesszalonika. 5: 18)
 - "Így térnek meg az Úrnak megváltottai, és ujjongás között Sionba jőnek, és örökös öröm fejükön; vigasságot és örömöt találnak, eltűnik a fájdalom és sóhaj!" (Ézsaiás 51: 11) 

       Arról, hogy mennyire örömteli az életünk, nagymértékben mi is tehetünk! Ezzel a ténnyel nem mindig könnyű szembesülni, könnyebb a boldogtalanságunkért, szerencsétlenségünkért másokat ill. a körülményeinket okolni. 
Pedig létezik egy egyszerű "módszer", ami kedvező irányba befolyásolja az életminőségünket, ez pedig a hálás lelkület elsajátítása. Erről szól az alábbi idézet is E.G. White (1827-1915) keresztény írónő tollából: 
"A test és lélek gyógyítására a hálás és dicsőítő lelkületnél nincs jobb orvosság. Éppoly kötelességünk leküzdeni
a búskomorságot, az elégedetlen gondolatokat és érzéseket, mint imádkozni. Ha úton vagyunk a menny felé -
Atyánk háza felé -, hogyan járhatunk egész úton sóhajtozva, panaszkodva, siránkozva, mint egy gyászmenet
?"
( A nagy Orvos lábnyomán c. könyv, A test és a lélek kölcsönhatása c. fejezetből) 

Úgyis mondhatnám, hogy az öröm és a hála szinte kéz a kézben járnak. Max Lucado egyik gondolata így szól
erről:
„Amikor a fazekas edényt készít, a szilárdságát úgy ellenőrzi, hogy kiveszi [a kemencéből] és megkopogtatja. Ha »megzendül«, akkor kész. Ha »tompán koppan«, akkor visszateszi. A jellemet is kopogtatással ellenőrzik…
éjszakai telefonhívások… mogorva tanárok… odaégett ételek… durrdefektek… »ugye most csak viccelsz?!« határidők. A kopogtatások a legrosszabbat hozzák elő belőlünk… nem elég nagyok ahhoz, hogy valóban krízisek legyenek, de ha bőven van belőlük, akk
or vigyázz! Forgalmi dugók… hosszú sorok… üres postaládák… szennyes ruha a padlón… Kopp. Kopp. Kopp. Hogyan reagálsz? Felzendül a hangod, vagy tompán hangzik? Jézus azt mondta: »Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj« (Lukács 6:45), és semmi sem tudja jobban 
felfedni a szív igazi természetét, mint egy jó kopogtatás… nem a pillanatnyi hőstettek, hanem a kopogtatásokkal
teli mindennapi élet. Ha hajlamos vagy inkább tompán szólni, mint zengeni, ne csüggedj! Van remény számunkra, »tompák« számára is. Kezdd el azzal, hogy hálát adsz Istennek… nem egy fél-szívű köszönömöt… de egy örvendező, örömében ugráló, szíved legmélyéből felhangzó köszönetet! 

A mindennek, jónak-rossznak egyaránt örülő ember hálás ember is egyszerre. Erről szóló írásom,
Egy csokornyi hála címmel a függelékben talált linken elolvasható.

       Az öröm nem tűnt el az életünkből, csupán leszoktattuk a szemünket a meglátásáról, fülünket a meghallásáról 
és szívünket a megtapasztalásáról. Mintha félnénk örülni, mit fognak gondolni rólunk az emberek. Ezzel szemben 
az igazság az, hogy Isten boldog, örömteli életre teremtett minket. Jó hírem van számodra kedves Olvasó! Az öröm "tabletta" és a hála "pirula" hihetetlenül olcsó, nem kerül pénzbe és bárhol, bármikor "bevehető", alkalmazható. És 
ami a legfontosabb nincs semmiféle mellékhatása, hacsak az nem, hogy az öröm visszatér nemcsak a mi
életünkbe, hanem rajtunk keresztül mások életébe is. Az örömteli, bizakodó lelkület megtanulható, bár a lecke időnként keservesen nehéz is lehet. Szoktassuk vissza rá magunkat, hogy mindenkiben, mindenhol vegyük észre
a legkisebb jó dolgot is. Figyeljünk tudatosan Isten aprócska jelzéseire, melyekkel meg akar bennünket vidámítani
és vigasztalni. Bár külső megjelenésünkben és belső, lelki adottságainkban is nagyon különbözőek vagyunk, de abban mégis egyformák, hogy Isten az örömteli és hálás lelkületet mindannyiunknak megadja. Vegyük észre, 
éljünk vele és főleg adjuk tovább!!!

Ima örömért...
Köszönöm, hogy Te örömre, nem szomorúságra rendeltél engem.

Annyi kísértése van a szomorúságnak, annyi akadálya a boldogságnak,
bocsásd meg, ha azok között elfeledkezem legszebb parancsodról!
Adj nekem olyan erős hitet, hogy semmi se ingathassa meg a lelkembe
a legnagyobb, elveszíthetetlen örömöt, szereteted örömét.
Szeress engem, bűnös, sokszor siránkozó gyermekedet, s ajándékozz
meg újra, 
naponként azzal a boldog tudattal, amit egyedül csak te
adhatsz meg, 
hogy most is számon tartasz, most is bízhatom benned, most is velem vagy. Nyisd meg szemem, hogy lássalak, fülem, hogy halljam biztató szavad! Maradj velem, taníts az igazi örömre, és engedd meg, hogy kérjem, adj naponta alkalmat arra, hogy szívből örülhessek!
                               ÁMEN!

Harmati Gyöngyi

       S.D.G.

Függelék:
Harmati Gyöngyi: A megtalált öröm
https://abekessegszigete.blogspot.com/2021/02/harmati-gyongyi-megtalalt-orom.html
Harmati Gyöngyi: Egy csokornyi hála
https://abekessegszigete.blogspot.com/2021/05/harmati-gyongyi-egy-csokornyi-hala.html


A mai kérdések - bibliai válaszok sorozat előző részei itt megtekinthetőek...
 1. rész: A boldogság útja...
 2. rész: A Biblia csak egy "KÖNYV" a sok közül?
 3. rész - Aggódásmentes élet, lehetséges?
8. rész: Négyszemközt Jónással...
https://abekessegszigete.blogspot.com/2023/05/harmati-gyongyi-mai-kerdesek-bibliai.html
9. rész: Van-e értelme a boldogságról beszélni "apokaliptikus" időkben?
https://abekessegszigete.blogspot.com/2020/02/harmati-gyongyi-8-resz-miert-vannak.html



2023. május 31., szerda

Harmati Gyöngyi: "Nincs reménytelen helyzet"...(Interjú Horváth Krisztina teológus, lelkigondozó és boccia-játékossal)

 



       Ha megkérnének rá, hogy mutassak egy olyan embert, aki születése pillanata óta rendkívüli
nehézségek sorozatával küszködik, ennek ellenére - vagy éppen ezért mégis szinte mindig a derű és 
az optimista életszemlélet jó illatú levegője lengi körül, akkor az biztosan Horváth Krisztina lenne. A kerekesszékben ülő 40 éves felnőtt hölgy, egyszemélyben teológus, lelkigondozó és díjnyertes
boccia-játékos. Legfőbb vágya, hogy segíthessen másokon, megmutassa, hogy nincsen reménytelen
helyzet. Krisztina mind a
 négy végtagját érintő bénulás (tetraplégia) miatt folyamatosan segítségre szorul. Állapotán műtétek hosszú sorával próbáltak segíteni, aminek köszönhetően ülő életmódot tud folytatni. Helyváltoztatásra, közlekedésre azonban csak elektromos meghajtású, botkormánnyal irányítható "járműve" által képes. Paradox módon Krisztinek, aki csak levegőt tud venni egyedül, minden máshoz -
 a felkeléstől a lefekvésig - segítőkre van szüksége, mégis az a leghőbb vágya, hogy másokon segítsen. Jellemző rá az is ahogyan a közösségi oldalán röviden bemutatkozik: 
- "Sziasztok, Kriszti vagyok! Vidám, mosolygós, segítőkész, türelmes és rendkívül kitartó." 
  

- A gyermekek életében a szülők meghatározó szerepet töltenek be, ez
a Te esetedben hatványozottan igaz. Mesélnél a családodról?

33 éves koromig családom, Édesanyám, Édesapám és a Nagyszüleim segítettek a mindennapokban, hogy jobb és emberhez méltó életem legyen. Édesapám esztétika-filozófia szakos tanárként végzett, villanyszerelő-mesterként dolgozott, majd az építőiparban tevékenykedett. Apa és a nagyszüleim rengeteget dolgoztak, így biztosítva az anyagi feltételeket a speciális óvodába, iskolákba járáshoz. Édesapámnak így nem sok ideje maradt velem beszélgetni, de emlékszem egyszer ezt mondta nekem: 
- "Kislányom, Te csak az eszeddel fogsz tudni érvényesülni." 
     Édesanyámnak 22 évesen, születésem pillanatától gyökeresen megváltozott az élete. Azelőtt versenyszerűen kézilabdázott, bőrdíszművesként dolgozott. Anya észrevette, hogy valami baj van velem, 
mert nem mozgok úgy ahogy az elvárható lett volna. Kiderült, hogy koraszülöttségem folytán oxigénhiányos állapot lépett fel nálam, a mozgatóideg lebénítása és oxigén túladagolása miatt kerültem ilyen állapotba. 
Ennek következtében egész életemen át tartó tanulási folyamat vette kezdetét azért, hogy ne a testem irányítson engem, hanem mozdulataimat tudatossággal én irányíthassam. Ezeket a mozdulatokat szakemberek segítségével hosszú évekig kitartó gyakorlással sajátítottam el, édesanyám segítségével otthon is következetesen végeztem. A fejlesztés kiterjedt a testi, lelki és szellemi képességeim erősítésére is, így érve el a legnagyobb eredményt. 
- Sokféle, speciális képzést, oktatást nyújtó különleges iskolába jártál, általad most bepillantást nyerhetünk ebbe a világba.
     Kisiskolás tanulmányaimat a Mozgásjavító Általános Iskolában kezdtem meg Budapesten. Ez az intézmény hazánkban elsőként nyitotta meg kapuit a mozgáskorlátozott gyermekek előtt - több, mint 100 
éve tanulnak, játszanak, sportolnak itt gyerekek, és készítik fel őket a nagybetűs „életre”. A tetraplégiával 
élők számára fejlesztették ki a Boccia labdajátékot, amellyel itt találkoztam először és egyből
megkedveltem, egyéni számban házibajnokságokat is nyertem.
 A paralimpián a
boccia-t hat piros, hat kék, és egy fehér labdával játsszák, egy 6x12.5 méteres pályán. A speciális
játék célja, hogy a színes labdákkal eltalálják a fehér színű célgolyót. 
A nyolcadik év sikeres
befejezése után örömteli meglepetésként könyvelhettem el, a Zsótér Pál érdemérem kitüntetést. 
Középiskolai tanulmányaimat a nagy múltú (korábban "Angolkisasszonyoknak" nevezett) Ward Mária Gimnáziumban kezdtem el. Nagyon nehéz volt az emberek bizalmát elnyerni.
Kérdéses volt számukra vajon végig tudom-e csinálni a középiskolás éveket? A Gimnázium igazgatónője Gartner Júlia nővér kedvesen, jóindulattal felajánlotta, hogy az általánosan elfogadott négy év helyett, rendhagyó módon öt év alatt végezhessem el a tanulmányaimat, a
zonban erre nem került sor. Júlia nővér
már az első félév múltán megkereste Édesanyámat és örömmel újságolta neki: -
 "Kellemesen csalódtunk
a kislányában, j
obban veszi az akadályokat, mint sok egészséges gyermek." Nem tudom eléggé megköszönni családomnak az áldozattal teli, küzdelmes éveket, nélkülük, az Ő segítségük nélkül nem tudtam volna ezt végigcsinálni. Édesanyám mellett támaszul ott vannak a szülei. A nagypapám és a nagymamám még most
is a segítségünkre vannak, ahogy életük során mindig is hűségesen tették bármiről is legyen szó.
- Valljuk be őszintén életünk során mindannyian élünk át kudarcokat, tapasztalunk meg
visszaeséseke. Ezért érdekelne, hogy volt-e a sok iskolában eltöltött éved alatt 
olyan tanár akire szívesen emlékszel vissza, aki végig bátorított és hitt benned akkor is amikor te egy kissé elbizonytalanodtál és nem hittél abban, hogy végig tudod csinálni? 
    Örülök a kérdésnek, nagyon sokan segítettek, nekik ezúton is köszönöm. A Mozgásjavító Általános Iskolában két tanárnőnek is különösen hálás vagyok kitartó, türelmes hozzáállásukért, bíztatásukért. 
Vásárhelyi Gyöngyi nénivel írást gyakoroltunk kézzel is és géppel is. Két évbe telt a
míg megtanultam
megfogni a ceruzát. Sokszor kísérték a 
hiábavalónak tűnő próbálkozásokat keserves könnyek és a
tehetetlen düh érzése. Számtalanszor megfordult a fejemben a kérdés: miért akarnak olyan dolgokra kényszeríteni amit nem tudok megcsinálni? Ők nem adták fel, bíztak bennem és ez rám is hatott, éreztem
nem okozhatok nekik csalódást. Szűcs Klári nénivel tanultam olvasni és számolni, de itt is nehézségekbe ütköztem. 
 A diszlexia, az olvasástanulás részképesség zavara és a diszkalkulia, azaz a számolás
zavarának rémeivel együtt vettük fel a küzdelmet. A korai felismerésnek köszönhetően 
megtanultam, hogy jobban odafigyelve leküzdhetem ezeket az akadályokat is. Bár, ha nagyon el vagyok fáradva akkor félreolvasom a leírt mondatot, például elment a boltba helyett én úgy olvasom: lement a boltba. 

- Családotok életében egy újabb hatalmas fordulat következett be, reménykedve vártátok
kistestvéred megérkezését. Mi történt valójában?

    Szüleim azt szerették volna, hogy ha velük valami történik ne maradjanak egyedül a nagyvilágban,
legyen egy testvér mellettem, támaszul a későbbiek során. 1991-ben megszületett az öcsém Horváth Dániel. 
Sajnos nála sem alakultak jól a dolgok, megismétlődött vele az, ami velem is megtörtént. Öcsém is koraszülöttként, jóval idő előtt érkezett meg. Bár minden lehetségest megpróbáltak Nála is, őt azonban nagyobb mértékben érintette a sérülés. Öcsém is elektromos kerekesszékkel tud csak közlekedni
és nem tud egyedül étkezni. Dani általános iskolai végzettséggel rendelkezik, de sem
 kézzel, sem számítógéppel nem képes írni és olvasni sem tudott megtanulni. A balassagyarmati szakközépiskolát nem tudta az állapota miatt elvégezni, a megterheléstől idegkimerültség lépett fel nála. Úgy alakult hát az életünk, hogy most sokkal inkább én támogatom, segítem a testvéremet. Intézem a mindennapi élet apró-cseprő
dolgait és a hivatalos ügyeket is. 
- Melyeket például?
Menedzselem az új elektromos kocsijaink megrendelését a gyártó cégtől. 
Amint említettem Dani nem tud
írni, most én vagyok az ő keze is, én írom öcsém helyett az e-maileket a barátainak a neten. De nem ijedek meg attól sem, ha egyedül kell bemenni a városba az új szemüvegemet elkészíttetni. Most is dolgozom, egy telefonos cégnél fogadom a hiba bejelentéseket, így szeretnék az elszálló rezsiköltségek miatt hozzájárulni
a havidíjak kifizetéséhez. Bár szüleink Danit szánták az én támaszomnak, mégis rám hárul a nagyobb felelősség. Abban reménykedem sikerül felnőnöm ehhez az egészséges embereket is próbára tévő feladathoz. 
- Közel tíz évvel ezelőtt válaszút elé érkeztetek, visszatekintve így ennyi év távolából ez mennyire bizonyult jó döntésnek?
     Szüleim és nagyszüleim idős korára és betegségeikre való tekintettel, közösen meghozott döntés
alapján, mindent mérlegelve 2014. novemberében lakóotthonba költöztünk, ahol 24 órás felügyelettel és szakszerű segítségnyújtással könnyítik meg az életünket. Amennyire csak lehetséges és a képességeink engedik próbálnak az önálló élet felé terelni minket. A távolság ellenére is minden nap beszélünk egymással telefonon, és édesanyánk gyakran meglátogat bennünket. Ünnepnapokon és egyéb alkalmakon pedig hazavisznek bennünket. A NAPSUGÁR lakóotthonban elhivatott szakemberek 24 mozgássérültről gondoskodnak a nap huszonnégy órájában. Családias hangulatban, szép környezetben, hatalmas
türelemmel, segítőkészséggel, a legapróbb dolgokra is odafigyelve teszik mindezt. Itt mindent a mi képességeinkhez és speciális igényeinkhez igazítva alakítottak ki. Például a szobák előtt az ott lakók 
fényképei láthatóak, illetve a falakon színes jelzések segítenek eligazodni azoknak a lakóknak, akik nem tudnak olvasni, és nem ismerik ki magukat a sok egyforma ajtó és a folyosó labirintusnak tűnő világában. 
A lakóotthon dolgozóinak hála és köszönet, hogy minden hónapban lehetőséget nyújtanak a születésnapok
és a névnapok közös megünneplésére is. Ilyenkor az ünnepelt a lakótársait meghívja egy-egy szelet tortára, akit felköszöntünk és minden jót kívánunk neki.  A közös névnapok is hasonlóan zajlanak, az éppen soros névnapos keksszel és nápolyival kínálja meg lakótársait. Remek alkalom ez a mókázásra és a vidámságra. 

- Hogyan telnek a hétköznapjaid? Milyen segítő foglalkozásokon, fejlesztő játékokon vesztek részt
a lakóotthonban?

      Az intézményben minden nap vannak fejlesztő foglalkozások. Ezek célja, hogy minél önállóbbak
lehessünk. Amit magunk is meg tudunk tenni, azt helyettünk nem teszik meg. Külső szemlélőnek ez talán
kicsit furcsának tűnhet, mert gyorsabban és jobban megcsinálná a segítő, de az nem válna hasznunkra. Az évek hosszú sora alatt megtanult mozdulatokat folyamatosan gyakorolni szükséges, mert a gyakorlás hiányában már egy hét kiesés is szemmel látható. Különböző programokon is részt vehetünk, úgymint
 hírolvasás, persze a pozitív hírekre fókuszálva, világnapok megbeszélése... Elgondolkodtató
kérdések napja is szokott lenni. S
portnap keretein belül ügyességi játékokra is sor kerül. Kerekesszékkel
végig gurulunk egy szlalom pályán, illetve egy hosszú csipesz segítségével a földről fel kell venni egy labdát
és a másik oldalon pedig letenni. 
Hétvégén általában pihenünk, zenét hallgatunk, filmeket nézünk. Mi Danival a természetfilmeket kedveljük nagyon. Ezentúl hetente két alkalommal gyógytornász  foglalkozik velünk, és pszichológus segítségét is lehet kérni. Szeretünk itt élni!
- Úgy tudom, hogy nyaranta részt vesztek testvéreddel egy kifejezetten mozgáskorlátozottak részére szervezett táborban.
   Igen, a Tárt Kapu Alapítvány szervezi ezeket, több helyszínen is. Új ismeretségek, jó és tartalmas programok várnak ránk a nyaralás egész ideje alatt, és jó találkozni a visszajáró barátokkal. Ha a Balatonnál vagyunk és az időjárás is megengedi, akkor egész napos strandolásra
is van lehetőségünk. A segítők senkit sem hagynak ki az élményből. Megtalálják a módját a biztonságos és önfeledt fürdőzésnek bármilyen sérültséggel küzdjön az illető. Akár úszógumival, gumicsónakkal, gumimatraccal is bevisznek a vízbe. Minden sérült mellett van egy
segítő, de bárki bárkinek segíthet. A segítők között is nagy az
összetartás. Szeretetben és békességben telik az az egy hét, amely igazi feltöltődést biztosít számunkra a hétköznapokba visszatérve. Esti áhitattal zárul a napi programunk, ahol ének, ima és egy pár perces igemagyarázat hangzik el, lelki táplálékot is nyújtva. Ezeken az alkalmakon kamatoztatni is tudom a
főiskolán tanultakat, így segíthetem sorstársaim életét. A saját életemből vett tapasztalatok által jobban megértem őket, és amikor magányosnak érzik magukat és vigasztalásra vágynak meghallgatom őket. 

- Gondoltad volna, hogy ennyi nehézség és megpróbáltatás után sikerül diplomát szerezned, még hozzá nem is csak egyet?
   Valóságos csodaként élem meg! Nagyon boldog és hálás vagyok, hogy ez az érzés kétszer is megadatott nekem. Első diplomámat Budapesten a Sola Scriptura Teológiai és Lelkészképző Főiskolán szereztem meg. Általános teológusi végzettségemet kiegészítettem ugyanezen a Főiskolán a Biblia-alapú lelkigondozói képesítéssel. Az a megtiszteltetés ért, hogy másoddiplomámat a Lakóotthonban vehettem át a főiskola rektorától, Dr. Vankó Zsuzsától egy kis megható ünnepség keretében. Amennyiben lehetőségem nyílik rá, szeretném hitelesen továbbadni a főiskolán megtanultakat. A diplomáim  megszerzésével is az volt a célom, hogy segíteni tudjak másoknak, egészségeseknek, fogyatékosoknak egyaránt. A saját életem a példa rá, hová
és meddig eljuthat az ember vasakarattal, szorgalommal. Hatalmas könnyebbséget jelentett az összetartó családom is, melynek tagjai egy emberként álltak ki mellettem. A reményt soha fel nem adva, napról-napra megtették amit éppen lehetett és néha még azon felül is.

- Életed során találkoztál-e sérültséged miatt előítéletekkel és ha igen az miben nyilvánult meg?  Hogyan sikerült leküzdeni őket?
    Sajnos igen, úgyis mondhatnám, hogy az előítéletek szorításában éltem és élem a mindennapjaimat, számos sorstársammal együtt. Az előítéletek elleni megküzdési stratégiám mindig a tanulás volt, ez a bizonyítási vágy vezérelt életem során. Az emberek többsége, ha lát egy ilyen állapotú, kerekesszékben ülő gyermeket vagy idősebb személyt, feltételezi, hogy egyben értelmileg is sérült az illető. Az a legfájóbb érzés ilyenkor, hogy meg sem próbálnak vele kommunikálni, hanem egyből a segítőjük felé fordulnak. Bár rám 
nézve nem igaz az a híres ókori szólás, hogy: " ép testben ép lélek", de ha lelkivilágunk szép, mert
megbékélt a helyzetével, akkor az el tudja felejtetni velünk, hogy a testünk nem egészséges. Fogyatékossággal is élhetünk teljes életet! 


- Édesapád nagyon örült, hogy a magazin olvasói is megismerkedhetnek Veled és a család küzdelmekkel tűzdelt történetével. Sajnos egy fájdalmas, tragikus életesemény 
kapcsán ő már nem láthatja ezt.
    Felfoghatatlan veszteség ért, amiről csak nagyon nehezen tudok még beszélni: Édesapám, Horváth Gergely ez év februárjában otthonában meghalt. Megszűnt létezni családunk egyik szilárd oszlopa, hiánya pótolhatatlan. Most már csak Édesanyám maradt meg nekünk és az ő idős, beteg szülei. Itt a lakóotthonban is igyekeznek most még jobban odafigyelni ránk. Egész életem során,
de most különösképpen - a
 sokak által ismert, kezek és lábak nélkül született prédikátor, Nick Vujicic
szavaival élve -  döntést kellett hoznom, hogy
 mérges legyek-e Istenre, azért amim nincs, vagy hálás legyek azért amim van. Mérges legyek-e mert egész életemben mások segítségére szorulva, kerekesszékben kell élnem, testvéremmel együtt vagy hálás legyek azért, hogy élhetek, tanulhattam is és mindig körülvettek olyan emberek akik a legjobbat hozták ki belőlem. Haragudjak-e Istenre amiért "elvette" édesapámat tőlem, vagy inkább hálás legyek azért, hogy egy jó és a családjáért mindent feláldozó, szerető szívű édesapát adott nekem 40 éven keresztül. Én inkább az utóbbiakat választom! 

Harmati Gyöngyi

Megjelent a Nyitott Szemmel magazin 66.számában
www.nyitottszemmel.hu



2023. április 28., péntek

Harmati Gyöngyi: Kütyü-generáció...

 




Meghódítottuk a tengerek mélységes mélyét,
Zászlót tűztünk a legmagasabb hegycsúcsok ormára.
Hegyek gyomrában alagutakat robbantottunk,
Gyártunk okosórát, okostelefont, miegymást.

Mégis távolabb vagyunk egymástól, mint a 
Galaxisok végtelenben soha nem találkozó pontjai.
Okos lakásunkat egy gombnyomással szabályozhatjuk, 
Hazaérve megfelelő legyen a hőmérséklet, a páratartalom.

Készítünk őnvezető, okos autókat, automata gépsorokat,
Képzelhetjük magunkat egy okos világ zseniális lényeinek.
Majd ha kigyógyulunk a mindentudás csalfa illúziójából 
Csupán egy önállótlan, kütyüfüggő elbutuló emberiség

Arctalan viaszfakó bőre bámul ránk a törött, csorba tükörből.
Gondolkodni fárasztó, elfogadjuk a készen kapott kliséket.
Felrakjuk a szemellenzőt és önkent, örömmel rohanunk a
Szakadékba, mint a kígyótól megbokrosodott lovak.

Egyszerűen kéne élnünk, megbecsülni, mit nyújt a mai nap,
Rácsodálkozni a fess szivárványra, az esőcsepp mosolyára,  
Kézen fogni egymást, gyűjteni emlékeket, virágokat,
Nem bántani egymást, ez volna ám az igazi okos élet.

Harmati Gyöngyi
       S.D.G.

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

2023. március 31., péntek

Harmati Gyöngyi: Egy csokornyi hála...

 

  Árvai Márta festménye...


PROLÓGUS:
Nincs szebb látvány az egyszerű, színes, illatozó mezei virágokból
kötött csokornál, 
melytől az otthonunk megtelik szépséggel, békével. 
Így telhetne meg lelkünk is hálával, azért 
sok jóért amiben minden 
nap részesülünk, ha megtanulnánk észrevenni és értékelni őket.

Először is adjunk hálát a bennünket láthatatlanul körül ölelő levegőért,
        ami nélkül csak pár percig élhetnénk.

A testünket tápláló ételért és a megfelelő ruházatért, mely oly sok
        ember számára lassan elérhetetlen luxuscikk.

A szomjúságunkat csillapító ivóvízért, mely mindig a rendelkezésünkre
        áll, nem kell érte kilométereket gyalogolni.

A fedélért a fejünk felett, a kényelmes életért, az apró mozdulatért,
        mellyel megérinthetjük a villanykapcsolót és máris világosság vesz
        minket körül. 

Az autónkért, ami megkönnyíti a napi teendőink ellátását és még
        üzemanyagot is tudunk bele vásárolni. 

Az egészségünkért, amiért nem vagyunk rászorulva mások
        segítségére.

A lábainkért, mert elvisznek ahová szeretnénk menni és ahová
        szükséges.

A kezeinkért, hogy munkálkodhatunk velük és megfoghatjuk 
        mások kezét.

A munkahelyünkért, ahol dolgozhatunk és nem kell céltalanul tölteni
        napjainkat.

családunkért, akik nélkül talán könnyebb, de biztosan szegényebb 
        lenne az élet.

A jó barátainkért, akik erősítenek és bátorítanak és a kevésbé jó 
        barátainkért, akik tükröt tartanak elénk.

Legyünk hálásak az időjárásért, akármilyen is legyen az, ha hálásak 
        vagyunk nem számít esik-e az eső vagy fúj a szél! 

Az éjszakai égbolton ragyogó csillagokért, melyekre egy jobb világ
        után vágyódva feltekinthetünk.

Hálásak lehetünk, hogy szemeinkkel láthatjuk a különböző formákat
        és színeket, 
füleinkkel észlelhetjük a hangokat és hallhatjuk a
         madarak énekét.

Hálásak lehetünk az orrunkért mellyel érezhetjük a virágok illatát, 
         a nyelvünkért mellyel érezhetjük az ízeket és szavakat is segítenek
         formálni.

Hálásak lehetünk az ujjainkért, mert velük kitapinthatjuk a körülöttünk
         lévő dolgokat.

Az Isten által belénk plántált lelkiismeretért, mely segít egymástól
         megkülönböztetni jót és rosszat. 

A színekért, illatokért, hangokért melyek nélkül egyhangú szürkeség
         borítaná el a világot.

A nap 24 órájáért, mely pontosan alkalmas keret életünk
         számára.

A természet hihetetlenül változatos állat és növényvilágáért mely
         megörvendezteti lelkünket.

Az eső után az égen tündöklő szivárványért, mely reménnyel tölti be
         a szíveinket.

A pihentető alvásért is, mert utána frissen indulhatunk neki az újabb 
         napnak. 

Hálát adhatunk még az élet apró örömeiért, egy kedves mosolyért
         mely segít a napi küzdelmeket könnyebben elviselhetővé tenni. 

Az iskoláért, ahol tanulhattunk, bárcsak minden kisgyermeknek
         megadatna.

Hálásak lehetünk amiért tudunk írni, olvasni, számolni és sok egyéb 
         ismerettel is rendelkezünk, így könnyebben eligazodhatunk a
         világ útvesztőiben. 

Hálát adhatunk azért is, hogy Isten a létezés örömét velünk is megosztotta
         és gyermekeként szeret bennünket.

Igen, ezekért mind-mind hálásak lehetnénk és köszönömöt rebeghetne
         értük 
a szívünk és a szánk!!!

Harmati Gyöngyi
S.D.G.

További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM

2023. március 30., csütörtök

Harmati Gyöngyi: Tapasztalatok a Nyitott Szemmel magazin kapcsán...

 

      


      Szeretem olvasni a Nyitott Szemmel Magazint. Ha utazom, ha kórházi kezelésekre, ellenőrzésekre járok
vagy bármilyen hivatalos ügyet intézek mindig viszek magammal 1-1 példányt. 
Sok érdekes és különösnek tűnő találkozás, áldott tapasztalat született ezeken az alkalmakon, melyek közül néhányat röviden megemlítenék.
     Egy krónikus betegségből kifolyólag majdnem minden évben Hévízen az egyik reumakórházban tölthetek el
3 hetet rehabilitáció céljából. Ilyenkor arra kérem a jó Istent, hogy ne csak az én gyógyulásom kerüljön előtérbe, hanem küldjön olyan embereket, készítsen olyan alkalmakat amikor másokon, másoknak is tudok segíteni. A mai rohanó világban az embereket nehezen lehet megszólítani, de egy betegség vagy operáció kizökkenti őket a megszokott mókuskerékből és ilyenkor fogékonyabbak a lelki dolgokra. Az a tapasztalatom, hogy szeretik olvasni
a Nyitott Szemmel magazin érdekes, értékes és mindig aktuális témákkal foglalkozó számait. Szívesen
választanak a magazinhoz mintegy mellékletként Árvai Márta igés, szép festményeivel ellátott könyvjelzőiből is.
A kórházban a húsmentes étkezésem miatt az étteremben a diétás asztalnál szokták kijelölni a helyemet. Az asztaltársaimról is elmondhatom, hogy szívesen fogadják a Nyitott Szemmel magazint.                                 Természetesen szobatársamnak sem felejtek el ajándékképpen egy példányt adni az együtt töltött hetek
emlékére. Egyik évben még a szobatársam is segített továbbadni az újságot. A kórházban pontos napirend
szerint élünk. Meg van az időpontja az étkezéseknek, a víziteknek és a gyógykezeléseknek is. Ez utóbbiról
nem lehet elkésni, mert később nem tudják pótolni. Valami miatt kissé megkésve indultam el a szobából a
kezelésre és már nem volt időm, hogy a főorvosi vízitre elpakoljak mindent az aprócska kis szobánkban, így
az újság "véletlenül" elől maradt. Szép, színes borítójával az egyik nővérke figyelmét felkeltette. Egy kis idő
múltán az ápolónő vissza is jött érte a szobába, és elkérte olvasni az újságot. Mindketten nagyon örültünk a betegtársammal együtt. Ez az aprócska kis feledékenység még ennyi év múltával is megmelengeti a szívemet. 
     A kórház könyvtárába is minden évben viszek 3-4 különböző példányt a legújabb lapszámokból.
A könyvtáros hölgy mindig boldog mosollyal az arcán fogad:
- Jaj, de örülök, hogy újra látom! Reménykedtem benne, hogy idén is találkozunk. Már vártam, ill. vártuk az újabb színvonalas lapokat. Tudja sajnos a mai szűkös anyagi helyzetben a könyvtár mostohagyereknek számít, nem jut újabb kiadványokhoz, pedig az emberek keresik őket.
     Pár évvel ezelőtt egy tavaszi gyógykezelés során összebarátkoztam az akkori szobatársammal, aki éppen egy súlyos gerincműtét utáni rehabilitáción tartózkodott a kórházban. Nagyon nehezen tudott még járni, de református lévén szeretett volna eljutni a templomba. A kórháztól rövid, kb. 5 perces sétára volt is egy kis református templom, ahová kérésére el is kísértem. Istentisztelet után a református pap a templom kapujában elköszönt mindenkitől,
így nyílott út a magazin átadására. Meglepődött és önkéntelen mozdulattal visszaakarta adni. E közben
"véletlenül" kinyílt újságban Reisinger János: Munkácsy trilógiájáról írt cikkét látta meg. Az írás láttán meglepődött, megköszönte, és megígérte, hogy mindenképpen el fogja olvasni. Nagy örömömre szolgált, hogy a jó Isten kis postásaként ismételten áttudtam adni az Ő üzenetét az egyik címzettnek.
       Minden alkalommal amikor megjelenik a magazin felteszem az internetre, a Facebookra.  Figyelem, hogy a közösségi oldalakon ki lájkolja meg az újságot és ilyenkor a messengerben felajánlok 1-1 példányt, amit vagy személyesen adok át, vagy postára adom. Nem olyan régen történt meg, hogy elkezdtem imádkozni azért, hogy
a jó Isten hozzon elém olyan embereket, akik még nem ismerik a magazint. Pár nappal később láttam, hogy egy
volt kolléganőm is lájkolta a magazint, leleveleztük házhoz vittem neki. Majd eszembe jutott egy tanárnő, aki
sok-sok évvel ezelőtt eljött néha egy-egy előadásunkra. A Facebook-on magánüzenetben megkérdeztem ismeri-e
az újságot és elfogadná-e? Az lett a vége, hogy neki is házhoz szállítottam.
       Idős, 85. életévéhez közeledő középiskolai irodalomtanárnőmmel az iskola elvégzése után is jó kapcsolatot sikerült kialakítani, elhatároztam, hogy meglátogatom őt is egy magazin kíséretében, amelyben egy útleírásom is helyet kapott. A találkozás a vártnál is jobban sikerült. Egy nagyon érdekes beszélgetést folytattunk, aminek
röviden ez volt a lényege: Ő is hívő, bár katolikusként kezdte el gyakorolni hitét. Később részt vett egy esküvőn 
egy református templomban és onnantól kezdve református istentiszteletekre járt. Én is tudtam beszélni a megtérésemről, volt ezzel kapcsolatban sok mondanivalónk. A tanárnő szokta hallgatni az interneten Reisinger
János előadásait, rendszeresen olvassa a Bibliát. Távozáskor megígértette velem, hogy gyakrabban megyek
hozzá, mert nagyon jó hitről is beszélgetni valakivel. Mosolyogva, örömmel elfogadta a magazint. Pár nappal
később csengett otthon a telefonom, a tanárnő hívott és csak áradt belőle a szó, hogy mennyire köszöni ezt az értékes  újságot, még a Fiának is tovább fogja adni. 
      Az egyik hosszú utazásom alatt egy idős hölgy ült mellém az autóbuszon. Éreztem, hogy szinte folyamatosan engem néz és azon gondolkodik, hogyan szólítson meg. Pár perc múlva ez meg is történt.
- Hisz Ön Istenben? - kérdezte, majd igenlő válaszom hallatára így reagált:
- Hála a jó Istennek, tudja én  Jehova Tanúja vagyok és azzal a szándékkal ültem le maga mellé, hogy
megtérítsem, de valami azt súgta, hogy e helyett inkább elmondanám szívem nagy bánatát, ha megengedné?
- Meglepődve, de természetesen igent mondtam.
- Tudja pár hónappal ezelőtt meghalt a fiam, gyógyíthatatlan rákbeteg volt. Nagyon szerettem volna Istenhez
vezetni, de nem sikerült. Most, ha belegondolok, hogy örökké tartó kínok között szenved, annyira fáj, hogy szinte elviselhetetlen. Istenben is már néha kételkedem, a hitemben sem találok vigaszt. Őszintén megsajnáltam és
magam is meglepődtem, hogy milyen könnyen felidéződtek bennem a vigasztalást nyújtó Igék a Szentírásból. 
- Isten a lelkiismereten keresztül a Szentlélek által meg tudja szólítani az embereket, így az Ön fiát is.
A fia üdvössége nem attól függ, hogy tagja volt-e vagy sem az Ön egyházának.
El tudja képzelni a Jn. 3: 16 Ige alapján, hogy a szerető Isten ne tett volna meg mindent az Ön fiáért?
Beszélgetőtársam arcáról leolvashattam, hogy mennyire megkönnyebbült, mintha mázsás súlyokat vettek volna
le a vállairól. Közben ő hazaérkezett, láttam ahogy könnyes szemmel szorítva magához a Nyitott Szemmel
magazint leszáll a buszról. El sem akarta hinni, hogy még ajándékot is kapott.  
Mikszáth Kálmán szavaival köszöntem el tőle: „Az Isten kamrájában a remény áll a legnagyob zsákban, s
mindig ki van a madzagja oldva, hogy mindenki belenyúlhasson.” 
      
Felsorolás szerűen megemlíteném még, hogy a pozsonyi kiránduláson az idegenvezetőnek, a bankban az ügyintézőnek, pünkösdista házaspárnak, honvédségi rekreációs központ ill. egy sárvári hotel könyvtárában és legutoljára a DEXA, csontsűrűséget vizsgáló laboratóriumban nyílt lehetőségem a Nyitott Szemmel magazin továbbadására.
      Még sok tapasztalatról tudnék írni, de most így az írás vége felé közeledve egy majdnem negatív tapasztalást
is szeretnék megosztani. Itthon is szoktam fizioterápiás kezelésekre járni és természetesen oda is viszek
magammal újságot. Egyik alkalommal megismerkedtem egy kedves hölggyel és a kezelések vége felé közeledve
neki is felajánlottam a magazin egy példányát, meglepetésemre nem fogadta el. Ilyenre még nem volt példa. Megköszöntem az őszinteségét, hogy ezt megmondta...hiszen akár el is fogadhatta volna aztán eldobja! Pár perc múlva kicsit félénk mosollyal az arcán közelített felém:
- Ha még áll a lehetőség akkor szívesen elfogadnám. Nem, nem, nem nekem kéne, de ismerek valakit, aki
szívesen elolvasná. Boldog örömmel adtam át az újságot. 
    Ezekből a tapasztalatokból is kiderül mennyire igazak E. G. White szavai: Úgy hulljanak kiadványaink, mint
ősszel a fáról a falevelek. A jó hír továbbadásának minden lehetőségéért adjunk hálát mennyei jó Atyánknak. 
"Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk." (Ef. 2: 10)  

    Harmati Gyöngyi