Életem apró történéseiből...
 |
| saját fotóm: Rózsák az út mellett...(H.Gy.) |
Egy borongós, kora őszi reggelen Marika, egy dunántúli városka fodrásznője fáradtan lépett ki kicsinyke kis bérelt lakásának az ajtaján. Gondjait legszívesebben kulcsra zárva bent hagyta
volna a lakásban, de azok hozzátapadva, nem eresztették el. Gondterhelten lépdelt a buszmegálló felé. Szinte észre sem vette amikor begördült a jármű, gépiesen felszállt és lehuppant az egyik
ülésbe. Teste-lelke meggyötörve, férje pár hete magára hagyta óvódás korú kisfiával. Egy keresetből
nagyon nehéz megélni, kifizetni az albérletet, a számlákat. A pénztárcájában is csak egy utolsó kis címletű papírpénz árválkodott, ezzel biztosan nem húzzák ki a következő fizetésnapig.
Míg ezen töprengett, tekintete a szemközti ülésen félénken meghúzódó, apró termetű, ráncos arcú idős asszonyra esett, aki a kezében egy receptet szorongatott. Talán azért figyelt fel rá, mert a szemében ugyanolyan mély szomorúság tükröződött, mint amilyent a saját tükörképén pillantott meg az autóbusz üvegablakában. A néni megérezte a felé sugárzó tekintetből, hogy "sorstársak", ösztönösen kibuggyant belőle:
- Kedveském, olyan nehéz a szívem, nem tudom a beteg férjemnek a gyógyszerét kiváltani.
Nem akart semmit, már reménykedni sem mert, megszokta, hogy az emberek ritka kivételtől eltekintve csupán a maguk bajaival vannak elfoglalva. A fiatalasszony gondolkodás nélkül kivette utolsó pénzecskéjét és a néninek adta, majd gyorsan elköszönt, mert az autóbusz a munkahelyéhez közeli megállóba érkezett. Az utolsó lépcsőfoknál járva hasított belé mit is tett. Már szinte bánta, hogy ilyen könnyelműen lemondott kevéske kis pénzéről. Felnézett a felhőkkel tarkított égre és magában felfohászkodott: - Most segít meg Istenem!!!
A válasz szinte azonnal megérkezett, az aprócska fodrászhelyiség előtt, ahova reggel olyan nehéz szívvel indult meglepő és szokatlan dologra lett figyelmes. (Napok óta alig akadt vendége, mostanában az emberek kevésbé jártak fodrászhoz.) Az ajtóban már három vendég is várta, hogy kinyissa végre a kis üzletet és levágathassa a haját. Épp hogy végzett a hajukkal, amikor újabb és újabb "kuncsaftok" érkeztek. Úgyis mondhatnánk, hogy szinte egymás kezéből kapkodták ki a kilincset. Marikának ezen a napon még túlóráznia is kellett, hálás szívvel, örömmel köszönte meg a jó Istennek, hogy ennyi embert vezérelt hozzá és egy kissé szégyellte is magát kishitűségéért. A nap végéig annyi pénz gyűlt össze, hogy telt belőle a legszükségesebb dolgokra és a kisfiának sem kellett semmit nélkülöznie.
Harmati Gyöngyi
S.D.G.
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek
A történet megjelent a Nyitott Szemmel magazin 52. számában:
www.nyitottszemmel.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése